Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik legbefolyásosabb szerzője. Könyvei nemcsak a bestsellerlistákat vezetik, de társadalmi és kulturális párbeszédet is gerjesztenek. A műveiben érintett témák, eszmék és filozófiák sok olvasó vágyát teljesítik be, olyanokét, akik a saját útjukat és a világ újfajta megértését keresik. Catalina Estrada már gyerekként ráeszmélt szülőhazája, Kolumbia vibráló és buja természetére. Jelenleg Barcelonában él, de nemzetközileg elismert illusztrátorként sem felejtette el a gyökereit. Munkáiban, erőteljes színhasználatában ma is jelen van ugyanez a csodával teli rajongás.

A tizenegy éves Lotti nem csupán édesapja távollétét és a második világháború hétköznapi következményeit szenvedi el, de testi fogyatékosságát is stigmaként viseli. A Mindig, ha jön az este az ő felnövésének, eszmélésének története, miközben igazi magyar sorsregény. Arról gondolkodtat el, milyen eséllyel élhető túl ép elmével egy háború, még úgy is, hogy a fegyverek másutt dörögnek, hogyan maradhat együtt a család, ha a családfő a fronton teljesít szolgálatot, s nem utolsósorban arról, miképpen értelmezhető a hazaszeretet fogalma két világrend szorításában, amikor már tényleg csak a legszűkebb környezetünkben bízhatunk. Részlet ,,A németvárosi templom tornyán fennakadt egy gólya. A fogságba esett madár éles, panaszos hangja messzire elhallatszott, a Gróf Wenckheim, a Malom, a Kőmíves, a Bárány, az Ív, de még a templomtól több száz méternyire fekvő Palló utca lakói is összefutottak a jajveszékelésre. Előbb azt hitték, a szirénák szólaltak meg, és csak később, amikor a templomkertben kialakított légoltalmi pince felé siettek, terjedt el köztük a hír, hogy egy gólya járt szerencsétlenül. Mire a sekrestyés nekiveselkedett, hogy kiszabadítsa a sivalkodó állatot, a templomot egész csődület vette körül. A sekrestyés szuszogva fölszaladt a torony egyre keskenyedő lépcsőin. Az utolsó fordulóhoz érve kicsapta a zsalugáteres kisablakot. De hiába nyújtózott, nem érte el. Kövér karjait úgy emelgette a kereszt alatt vergődő madár felé, mintha imádkozna. A templomkertből nézve mulatságos látványt nyújtott, azonban senkinek sem akaródzott nevetni. Többen Kneifel bádogost követelték. Kneifel bádogos hosszú rúddal érkezett. Amint fölért, átfúrta magát a lőrésnél alig szélesebb ablakon. Kint volt. A szemébe tűző napfénnyel dacolva elindult. Mint a jó tetőfedők, ügyesen egyensúlyozott a simára kopott cserepeken. Mutatványa az elismerés hangjait csalta elő az összeverődött németvárosiakból. Amikor a kereszt alá ért, bal kezével a tövébe fogódzott, a jobbjában tartott rúddal pedig böködni kezdte a gólyát, kereste, hol tud úgy a szárnyak alá nyúlni, hogy aztán biztonságosan leemelhesse a villámhárítóról. A diófaverésre használt dorong az ösztönös félelem újabb hullámát szabadította a madárra, kétségbeesetten jajgatott, a nyakát tekergette, emelgetni próbálta a drótba gabalyodott szárnyait, ami lentről suta rángatózásnak tetszett. Aztán egyszer csak megakadt. Kneifel bádogos, mintha a béke zászlaját tartaná a magasba, diadalmas mozdulattal a levegőbe emelte a testet. Körülpillantott, felmérte a helyzetet, és araszolni kezdett hátrafelé. Odalent a tömeg hálás izgatottsággal morgott. Már a zsalugáteres kisablaknál jártak, amikor a gólya rúgott egyet. A Kneifel bádogos markában addig biztosan tartott rúd megbillent, ettől a bádogos is megingott, de épp csak annyira, hogy a cipősarok karistolásától a cserepek néhány morzsája a lentiek vállára pergett. A nagy madár átfordult, és mint egy sötét szalaggal átkötött hatalmas fehér csomag, lezuhant a porba."

Hol rejtőzhetnek a családi szőttes csomói, amelyek megakasztják sorsunkat? Vajon kibogozhatjuk őket, és megtalálhatjuk saját utunkat? A regény elbeszélője, aki egy válás után próbálja összerakni élete darabjait, dédnagymamája visszaemlékezésére bukkan a padláson, a sok régi kacat között. Míg követi a nagymama életének fonalát, titkos szerelmek, menekülési kísérletek történetére derül fény, amelyek hátteréül a negyvenes évek, Budapest ostroma és a háborút követő évek szolgálnak. A regény, amely több női generáción átívelő mintázatot mutat be, egyúttal a továbblépés története is. Részlet ,,A kis csomag a postaládában vár, a torkomban dobogó szívvel veszem ki. A feladó egy angliai név és cím. Hetek óta vártam erre a csomagra. Nem bontom ki azonnal, pedig legszívesebben megtenném, de úgy döntök, majd délután, ha egyedül leszek. Az a néhány óra a könyvtárban hamar eltelik, álmosító tevékenységek között, a csomag csak akkor jut megint az eszembe, amikor már a kerékpárt tekerem. Most viszont rám tör a mohó kíváncsiság, erőteljesen nyomom a pedált, hogy minél előbb hazaérjek, még a szomszéddal sem állok le beszélgetni a csigákról, amelyek az éjjel lezabálták az apró előkertbe ültetett bíbor kasvirág illatos szirmait. Margit néni nyugdíjas, és éjjelente fejlámpával oson ki a kertbe, hogy nyakon csípje a sötétben lakmározó csigákat. A jelenléte valahogy megnyugtat, de most csak intek neki, és besietek a házba. Az üvegcse, ami a tasakból előcsúszik, meglepően kicsi. A képen valahogy nagyobbnak látszott, persze nem volt hozzá viszonyítási tárgy, mondjuk, egy gyufásskatulya. Ez az üveg egy gyufásdoboznak nagyjából a fele. Nem igazi parfüm, csak illatminta, azért ilyen kicsi. Nekem így is elég, nem szeretném használni, csak megszagolni. Tudni akarom, milyen volt Magda illata. Óvatosan letekerem a kis üvegcse apró kupakját, és beleszagolok a kölnibe. Meglepően erős, fűszeres, szinte férfias aroma. A csuklómra pöttyintek belőle, várok egy kicsit, és újra megszagolom. Azt mondják, nincs két egyforma illat, mert az emberek bőre különbözőképpen módosítja őket. Az én bőrömön másmilyen, mint Magda bőrén volt. Megszagolom újra. Talán azt remélem, Magda ettől megelevenedik. A nagymamám dolgai. Nekem ereklyék. Ami neki hétköznapi tárgy, az számomra muzeális darab. Egy üres púderesdoboz, benne tükörrel, egy fekete muff. Ma már senki sem hord muffot. Röhejes maga a szó is. A Bohéméletben is addig-addig énekelt Mimi a muffjáról, míg ki nem tört belőlem a röhögés. Lajos persze megrovóan nézett rám, hiába magyaráztam neki a szünetben, hogy mégiscsak képtelenség egy elveszett muffról énekelni, hát nem? Képeslapok, levelek, fényképek. Magamba szívom az illatát, a nagymamám illatát. Minden bőrön más és más a kölni illata. Hogy az ő bőrén milyen volt, már sosem fogom megtudni. Nem maradt belőle semmi. Talán csak néhány csont, valahol mélyen a föld alatt. Nem újították meg a sírját, ki tudja, temettek-e már rá másokat és hogy melyik csont kié lehet. Mindegy is. Egy hajfürt az imakönyvben. Úgy képzelem, ha ilyen sokat gondolok rá, háborgatom. Pihent volna már, én meg a gondolataimmal megzavarom a nyugalmát. Úgy képzelem, ha túl sokat gondolunk a halottakra, nem hagyjuk őket elmúlni. Visszarángatjuk őket létünk posványába. Gondolkodom, milyen lehetett a nevetése, hogyan szerethetett. Tényleg sikerült-e annyira elcsúfítani, hogy a katonák ne akarják elvinni krumplit pucolni? Vagy csak Mamu szerette volna azt hinni? Hát nem volt mindegy nekik, hogy csúnya-e felül? Odalent mind egyforma. Ezekkel a gondolatokkal háborgatom az ő pihenését. Próbálok nem gondolni rá, vagy csak kevesebbet. Mondjuk, naponta csak kétszer. Háromszor. Többször. Ha meggyújtok egy gyertyát az emlékére, vajon az is zavarja-e? Vagy szelíd elnézéssel fogadja el a kutakodásaimat? Úgysem fogom megtudni." Szerzőről Író, szerkesztő. fordító. Első diplomáját magyartanárként szerezte, másoddiplomáját PR-szakértőként szerezte. Már kamaszkorában versei jelentek meg, több gyermek- és ifjúsági regényt és gyerekeknek szánt életrajzi könyvet írt neves magyar személyiségekről. Könyveinek fókuszában izgalmas női alakok állnak, első felnőtteknek szóló regénye, a Jóga Budán is ebben a témában született. A Magda menekülése a második regénye.

Önmagunkkal, a másikkal találkozni, szembenézni bizony nem napfényes tengerparti nyaralás, hanem elágazásokkal, zsákutcákkal, kátyúkkal teli út. Ezek azonban nem akadályok, hanem lehetőségek önmagunk jobb megismerésére. E találkozásokból alakulhat ki először az önmagunkra eszmélés, aztán az önismeret mélysége. Mit tehetünk a hétköznapokban magunkért? Milyen forrásból táplálkozik az önmagunkba vetett hitünk, és milyen önbeteljesítő jóslatok korlátozzák az életünket, vagy épp miként gáncsoljuk el mi önmagunkat újra és újra? Mindeközben milyen erőforrást adhat nekünk a művészet és a kulturális tér ereje? Ezek a könyv fő kérdései. A kötet szerzői, Andrási-Riha Zsófia életmód szakterapeuta és Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus az önismeret témáját járják körül beszélgetőkönyvükben, amely a Lélekhangsáv című podcast anyagából készült. Gondolataik és a kötet végén található gyakorlatok abban segíthetnek, hogy az olvasó felfedezze saját útjait és ösvényeit, zsákutcáit és vermeit, hogy végül egy minőségibb egyensúlyt tudjon létrehozni életvezetésében. Bevezető Különleges ajándék volt Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus barátommal beszélgetni a Léleghangsáv című podcastben öt évadon keresztül az ön- és társismeretről, helyünkről a világban, szerepeinkről, a családról, egyszóval az életről. A podpad csatorna, ahová pszichológiai podcast műsort vezetni hívtak, 2021-ben indult. Állandó beszélgetőtársnak csakis régi kollégámat, Imrét tudtam elképzelni, aki tizenkét adásra jött, majd maradt még négyszer tizenkét adásra, vagyis hatvan csodálatos beszélgetésre, lélekutazásra. A tizenkettes szám a beszélgetésfolyamban a saját életünkbe való beavatódást jelképezte. Ehhez a számhoz tértünk vissza minden évadban, más-más megközelítéssel. Ezen időszak alatt rengetegen megszerették a hetente hallható újabbnál újabb gondolatokat. Sokszor kérdezték tőlünk: nem lesz ebből könyv? A motivációt tehát, hogy nyomtatásban is elérhető legyen a podcast anyaga, önöktől kaptuk, és ennek nagy örömmel kerestük meg a keretét. Így született meg a második és negyedik évadból ez a beszélgetőkönyv. A beszélgetés híd két vagy több ember között, ami segít kimondhatóvá tenni a mélyben rejlő gondolatokat és érzéseket. Kiszabadít és felszabadít a magunkba zártságból. Kiadványunk célja, hogy olvasva is találkozhassanak önmagukkal és a világgal. Szándékunk szerint elgondolkodtatni szeretnénk önöket a kapcsolataikról, érzelmi viszonyulásaikról, találkozásaikról. Hiszem, és mottóként fontosnak és iránymutatónak tartom Márai Sándor mondását: ,,Két ember nem találkozhat egy nappal se korábban, mint ahogy megértek e találkozásra." Az önismeret során magunkkal és másikkal szembenézni bizony nem egy napfényes tengerparti nyaralás felhők nélkül. Igenis göröngyös az élet, ahogy az önismereti út is, tele elágazásokkal, zsákutcákkal, kátyúkkal. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ezek nem akadályok, hanem lehetőségek önmagunk jobb megismerésére. Olvasás közben szubjektív szűrőnkön keresztül felfedezhetik a saját helyzetüket, és ha kell, változtathatnak rajta a gyakorlatok segítségével. A könyv két nagy részből és a függelékben szereplő gyakorlatokból áll. Az I. rész tizenkét beszélgetése az ,,én" birodalmában való kirándulásról szól. Az önreflektív találkozás legszebb példája, amikor a régi székelykapukon tükörbe kellett nézni, mielőtt az illető belépett a portára. Ilyen szembenézésekről beszélgettünk a podcast második évadában. A II. rész a kultúra birodalmába vezeti el az olvasót. Hogy is segíti önismeretünket a kultúra? Imre szavaival élve a kulturális tér a materiális világ kihívásaira ad egy nem materiális választ. Erről szólt a podcast negyedik évada. Elmagányosodott világban élünk, éppen ezért nagy szükségünk van a találkozásokra, hidak építésére, beszélgetésekre. Ahol kimondhatóvá válnak gondolatok, ott máris nem vagyunk egyedül. Annak idején az egyetemen egy filozófiatanárom azt mondta: ,,A zseblámpa nem világítja meg önmagát". Igaza volt. Szükségünk van beszélgetőtársra, aki a saját szubjektív megélései által elgondolkodtat, segít új nézőpontok által másképp magunkra látni, és mi is segíteni tudunk a másiknak önmagára látni. Gondolataink kertjében bandukolva és beszélgetve szerettünk volna magokat elvetni és gondozni. Tettük mindezt azért, hogy az olvasók tovább virágoztassák, nemesítsék a saját kertjüket. Nem titkolt célunk pedig, hogy a beszélgetés újra divat legyen. Kívánjuk, hogy e könyv segítségével önök is partnert találjanak ehhez. Andrási-Riha Zsófia

Egy fájdalmas szakítás után Momoko kissé kapatosan tér be egy aprócska kávézóba, ahol megosztja szívszorító történetét a kávézó tulajdonosával és az éppen ott tartózkodó vendégekkel. Miközben mesél, hirtelen ötlettől vezérelve a konyhába megy, és megfőzi exe kedvenc ételét, a vajas-currys csirkét, amelyet közösen fogyasztanak el. Tokió eldugott kis kávézójában különös hagyomány születik: minden péntek este megnyitja kapuit azok előtt, akik szeretnének búcsút venni egy régi szerelemtől, egy történet és egy hozzá fűződő étel segítségével. Könnyek és illatok keverednek. A fájdalom enyhül, a szív megkönnyebbül, és egy tál ételben végleg nyugalomra lel. Részlet ,,Képtelen voltam megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek Kjóhei után ott maradtak nálam. Az otthonomban használt piperecuccaitól kezdve - úgymint fogkefe, hajzselé - a tőle kapott ajándékokon át a telefonomon tárolt adatokig: mindennel kapcsolatban azt éreztem, hogy ha szemétbe dobom, a szakításunk véglegessé válik, ezért sehogyan sem vitt rá a lélek, hogy kihajítsam őket. Azt hiszem, a szívem mélyén szerettem volna egy kis reményt hagyni annak, hogy a kapcsolatunk még helyrehozható. Igen ám, de a magamfajta borúlátásra hajlamos személyiség nem tud csak úgy tapsra váltani, szóval úgy döntöttem, először a holmijaitól szabadulok meg. Belekezdtem tehát a lakás nagytakarításba. Úgy értem, belekezdtem volna. De képtelen voltam kidobni bármit is. Egyszerűen nem haladtam vele. Nemcsak a tőle kapott ajándékok, de a már korábban használt cuccok is képesek voltak bevillantani a múlt képeit. Ó, amikor ezt a parfümöt fújtam a szoknyám szegélyére, hogy dicsérte az illatát...! A dolog végül odáig fajult, hogy már egy tízes csomag papírzsepi látványától is elbőgtem magam, mert arra gondoltam: ez valószínűleg az a csomag lesz, amit a sindzsukui randinkon kaptam tőle. Úgyhogy az egésznek az lett a vége, hogy besokalltam, és az összes motyót, amit csak találtam, bevágtam egy kartondobozba, és behoztam az Amajadoriba. Amamija jót mulatott rajta, Kuroda megbotránkozott. Hm. Mindenki úgy reagált, ahogy szokott. - Aki dolgokhoz ragaszkodik, az a múlthoz kötődik. Júki-szan, maga jelenleg a múltja foglya - jelentette ki Kuroda, és a megállapítása kétségkívül helytálló volt."

Íme a könyv, amely inspirálta a Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy főszereplésével forgatott, népszerű filmet, a Marigold Hotelt! Egy csábító reklám hatására hét nyugdíjas a távoli Indiába utazik, hogy egy luxus-otthonban új életet kezdjen. Megérkezésük után azonban gyorsan rádöbbennek, hogy a szálló csak árnyéka régi önmagának, a személyzet több, mint excentrikus, és a brit uralom napjai bizony régen elmúltak. Mégis, India lenyűgözően ellentmondásos világában hamarosan arra is ráébrednek, hogy az élet és a szeretet mindig újrakezdhető, még a legváratlanabb helyzetekben is. #spirit Útkeresésről és az önmagunk megtalálásáról szóló könnyed, szórakoztató regények egy csipetnyi spiritualizmussal. Részlet a könyvből: Theresa egy nyitott szennyvízelvezetőn lépett át. Csak lesz valahogy... Semmi különös nem történt az Ölelő Anyával sem, pedig akkora reményeket fűzött hozzá! Több száz hívő várakozott sorban állva, de szerencsére őt, az európait - akinek oly drága az ideje - egyszerűen előretessékelték. Ammachi egy mosolygós, hozzá hasonlóan középkorú asszony volt, aki megölelte őt, és egy darabka főtt édességgel kínálta. Lehet, hogy Theresa minden érzékét megszállta a lüktető lábfájása? Mert aztán véget is ért az áldás, és semmilyen különbséget nem érzett. De semmilyet! Nem volt senki, akinek ezt bevallhatta volna, legkevésbé az anyjának. Miért is akarnád, hogy valaki más megöleljen? Az az asszony nem is ismer téged. A RUHAPIACNÁL FORDULJ JOBBRA. Theresa belesett a hosszú utcácskába. Keskeny volt, mint egy vágás az épületek között, és tele volt emberekkel. Ide a napfény sem ért el. Pöcegödörszag ütötte meg az orrát. Ez az igazi India, mondta magának, és ez az, ahol otthon érzem magam! Theresa eltévedt. Most a fűszerbazáron ment keresztül, ami nem is szerepelt az útleírásban. Nagy zsákokban színes - okker, cinóber, karmazsin - porhalmok mellett haladt el, az emberek lökdösődve botorkáltak előtte. - Csak egy kis baksist, memszahib! - nyomta valaki az orra elé a csonka karját. A GANDHI-MARKETNÁL FORDULJ BALRA. Ez a Gandhi-piac? Dobpergés hallatszott, valaki meg éppen trombitált. Egy csoportnyi hidzsra furakodott át a tömegen, és szó nélkül belebámultak a járókelők arcába. Ezek a láthatóan férfiarcú, de nők módjára kisminkelt indiai eunuchok idegesítették Theresát. Az egyikük kiöltötte rá a nyelvét. Aztán továbbnyomultak szárijukba tekerve, talán egy esküvőre tartva, vagy valamilyen átok vagy áldás begyűjtésére, esetleg csak hogy valakinek benézhessenek a ruhája alá. Theresa egyáltalán nem esett pánikba. Megtalálom, ha megtalálom! Már épp elégszer tévedt el ehhez hasonló nyüzsgő indiai tömegekben. Semmi értelme nem volt lázadni ellene. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. A reggeli pirítósára vágyott, meg arra, hogy bekuckózhasson az ágyába. Akkor minden rendben lenne. Ugyanakkor pontosan tudta, hogy soha nem fekhet be azok közé az ágyneműk közé, hiszen azt a helyiséget már széthordták, a gyermekkorával együtt. Ez a vigasz ugyanúgy elveszett már számára, mint a nirvána, amiről ebben a pillanatban tudta, hogy soha nem fogja elérni. Tovább botladozott, most éppen különböző edényárusok standjai között. A sikátor végén az út elágazott. - Janpath Lane, kahaan hai? - kérdezte azt a három férfit, akik ott ücsörögtek paanlevelet rágcsálva, de csak ide-oda ingatták fejüket, és három különböző irányba mutattak. Mi is volt annak a gurunak a neve? Ekkor vette észre az európai, fekete hajú férfit, aki egyedül furakodott át a tömegen, és éktelenül izzadt. - Helló, drágám, te is angol vagy? - kérdezte. Theresa bólintott. A férfi közelebb lépett hozzá, erősen lihegett, mint akit üldöztek. Kétes aurája volt, meg borostája, meg sötét szemüvege. Olyan macskaszerűnek tűnt! Theresa olvadozni kezdett. - Basszus, de örülök, hogy találkoztunk! - ujjongott a férfi, és belekarolt. - Tudod, hogy jutunk ki innen?

Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem - énekelhetjük Bódi László Cipő dalát. Vele indul és nagy formátumú, ismert emberek ismeretlen történeteivel folytatódik ez a verses interjúkötet, amely a Ha szeretsz... című népszerű könyv következő része. Minden egyes beszélgetés titkokat hordoz. Nemcsak azokat a történeteket, amelyeket a Sorok között Lutter Imrével című műsorból ismernek sokan, hanem az el nem hangzott, ám annál meghatározóbb gondolatokat is, amelyek megmutatják, miért fontos a család, a szerelem, az el nem árult barátság, a kötelék szüleink, nagyszüleink és gyermekeink között. Megmutatja, mennyivel erősebb az együtt-érzés, mint a bennünket gyakran elidegenítő hétköznapi gyötrődések. A költők, akik ugyanezt megélték, mást mesélnek el a kapcsolódó versek soraival: Dante, Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós, József Attila, Donny Hathaway, Faludy György, Ágai Ágnes, Adamis Anna vagy Buda Ferenc megrendítő, gyönyörű, vagy szimpla, de mindig igaz sorai adják az apropót azoknak, akik életük versének történetét megosztják. Ők Blaskó Péter, Bródy János, Frenreisz Károly, Gerendás Péter, Gianni Annoni, Gubik Petra, Gundel Takács Gábor, Halász Judit, Horváth Charlie, Huzella Péter, Jávori Ferenc Fegya, Joshi Bharat, Kálloy Molnár Péter, Kéri László, Király Viktor, Koltai Róbert, Lang Györgyi, Lily Ebert, Molnár Ferenc Caramel, Müller Péter Sziámi, Nagy Bandó András, Pásztor Anna, Szily Nóra, Szöllősi Györgyi és Trokán Péter. Lutter Imre könyve ajándék magadnak és másoknak. Részlet Bóbita, Ákom-bákom, Ima a gyermekekért - ismerős versek és dalok. Halász Judit bármely színpadon elbűvöl minden korosztályt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész és énekes 1942-ben született, Budapesten. Édesanyja női szabó volt, aki még ,,büntetésből" is verset olvasott neki. Kiváló díjugrató lehetett volna, de hatéves korában, már az iskolában felfigyelek a művészi vénájára. A színművészeti elvégzése után 1964-ben a Pécsi Nemzeti Színházban lépett a világot jelentő deszkákra, majd a Vígszínház tagja lett. Olyan legendákat mondhatott a pályatársának és barátjának, mint Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Páger Antal vagy Gobbi Hilda. Számos dala, mint a Micimackó vagy a Boldog születésnapot, generációk kedvenceivé vált, megzenésített versek és történetek révén magyarok milliói érzik családtagjuknak. Sok filmben szerepelt, élete párja is a mozi világából érkezett: Rózsa János Kossuth-díjas filmrendezővel egy fiuk született, aki három unokával ajándékozta meg a szüleit. Lutter Imre: Szabó Éva a Magyar Rádióban nagyon sokat beszélt arról, hogy akkor igazi a verssel való találkozás, ha nemcsak az olvasó találja meg a verset, hanem a vers is megtalálja az olvasót. Mikor találkozott először a költészettel, amely később az életét is meghatározta? Halász Judit: Amikor lefeküdtem, anyukám énekelt nekem. Mesét ritkán mondott, inkább a nagymama volt a mesemondó a családban. Az anyukám nagyon szépen énekelt, főként altatódalokat meg ami éppen eszébe jutott. A legkedvesebb dala, amit a legtöbbször hallottam tőle, a ,,Kis lak áll a nagy Duna mentében" kezdetű, Petőfi-versből készült dalocska volt. És hát annak a története... Az anyukám helyesen énekelte, de én mégis valahogy úgy értettem minden este, hogy nem könnyben, hanem könyvben úszik két szemem pillája. S ezt úgy képzeltem el, hogy a Duna közepén úszik a nyitott könyv, és abban van két nagy szempilla. Valahogy ez a kép nagyon sokáig élt bennem. L. I.: Elképesztő asszociáció, ráadásul valahogy előre is vetíti, hogy mennyire fontos lesz később a könyv, a vers, az irodalom. H. J.: Amikor megnyílt a Kogart, az ünnepségre felkértek grafikusokat, hogy alkossanak valamit arról, ki mire emlékszik leginkább. Akkor elmondtam ezeknek a művészeknek ezt a történetet, és egy nagyon helyes képet rajzoltak róla. Ez volt az első vers, amit hallottam, igaz, akkor még nem tudtam, hogy ez egy vers és Petőfi Sándor írta. Megkérdeztem az anyukámat, és ő elmesélte, hogy hát Petőfi elment otthonról, és nagyon szomorú volt, hogy az anyukáját otthagyta egyedül. Aztán több történet született ebből, és az én fantáziám is meglódult Petőfivel kapcsolatban. L. I.: Ahogy Illyés Gyula írja: ,,Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik." Milyen volt a gyerekkora? H. J.: Egy nagyon-nagyon egyszerű és komfort nélküli házban laktunk. Mi is, a nagynénémék is. Ugyanabban a kis épületben volt a két lakás. A nagymamáék laktak a kert másik felében. Az az ő házuk volt, ott nőtt fel a nagyszüleim négy gyereke. Amikor jött a háború, hirtelen megnősültek, majd elvitték őket katonának. Mi ott maradtunk a házban: a nagypapa, a nagymama, a nagynéném, az anyukám és a nagynéném férje, akit bújtattunk, mert ő zsidó volt. A másik nagynéném nem lakott velünk. Mindez a zuglói kertvárosban történt, közel a Rákos-patakhoz. A másik nagynéném is férjhez ment, akiről a család nem nagyon tudta, hogy hova is húz, és félő volt, hogy esetleg nem áll távol a nyilas párttól. Nekem is meg kellett tanulnom a zsidó nagybátyám új nevét, akit egyébként Józsinak hívtak, de azt mondták nekem, hogy ő mostantól nem Józsi, hanem Karcsi. Mindig féltünk attól, hogy esetleg odajön a nagynéném vagy valaki más, aki nem rossz szándékkal, de mégis továbbadja, hogy Józsi ott van, ott húzta meg magát. Nekem aztán valahogy összefonódott a két név, és felnőtt korunkban sem tudott nagyon különválni egymástól a Karcsi és a Józsi ugyanazzá a névvé vált. Bunkert kellett készítenünk, mert nem volt pincénk. Oda kellett lemenni, amikor bombáztak, ott volt az egész család. L. I.: Amikor újra együtt lehetett a nagy család a háború után, milyen körülmények között éltek? H. J.: Mindenki szegény volt. Az apukám hazajött a háborúból, de aztán elment vidékre tanítani. Emlékszem, az anyukám néha elvitt engem moziba, és mikor jöttünk haza, azt mondja: ,,Hű, nincs otthon kenyér! Van viszont egy kis szalonna meg hagyma, veszünk egy friss kenyeret, vacsorázunk szalonnát hagymával." Máig is szeretem így. Szerencsére a szegénység nem nyomasztott, mert ha kellett sárgarépa, akkor kimentünk a kertbe, és szedtünk. Volt sárgabarackfa, nagyon jó barackot adott, volt szilvafa, és egres meg ribizli is termett otthon. Úgyhogy tulajdonképpen én úgy emlékszem erre az időszakra, hogy nekünk mindenünk megvolt, és olyan ételeket főzött anyám, amit ma már nem készítünk, mert krumplikását már nem csinál ma senki. De nagyon jó dolgokat ettünk. Ízlett, mert anya főzte. L. I.: Milyen emlékei vannak a család többi tagjával kapcsolatban? Hogyan viszonyultak Judithoz, a család legkisebb tagjához? H. J.: Arra emlékszem, hogy engem nagyon-nagyon szerettek. Én voltam az első gyerek az egész családban. Anyámnak is volt két testvére, bátyja és öccse, és ugyan ők nem ott laktak, de szintén Zuglóban éltek, nem túl messze tőlünk. De amikor engem megláttak, hatalmas volt az öröm. Mindegyik családtag imádott. Szeretetben felnőni, annál jobb érzés nincs is. Ez nekem nagyon sokat jelentett. A nagymama kivitt a piacra, segítettem neki a kertet gyomlálni meg ültetni. Volt nálunk egy kis baromfiudvar csirkékkel meg kacsákkal, ami nekem rettenetesen tetszett.

Japán, amely nyakékként húzódik végig az ázsiai kontinens partjainál, jóval messzebb fekszik Ázsiától, mint Nagy-Britannia Európától. A tenger évszázadokon át természetes akadályként védte a szigetországot a behatolóktól, és lehetővé tette, hogy a helyi kultúra egészen egyedi irányokban fejlődhessen. Az Edo-korban a Tokugava-sógunátus sikeresen lezárta az országot a Nyugat előtt, Japán később azonban változtatott ezen, és rövid idő alatt igyekezett befogadni a nyugati kultúrát. Mindkét magatartás ugyanazt a célt, a gyarmatosítás elkerülését, illetve a hagyományos életmód megőrzését szolgálta. Zen, haiku, harcművészetek, szusi, anime, manga, filmművészet, videójátékok... A japán kultúra rengeteg vívmánnyal gazdagítja a nyugati világot. Ennek ellenére Nyugatról szemlélve Japán továbbra is távoli szigetnek tűnhet, amelynek mindig ellentmondásos volt a kapcsolata a külvilággal. Lesley Downer a téma szakavatott ismerőjeként és remek tollú történetmesélőként mutatja be a japán történelem fordulópontjait és az azokat meghatározó rendkívüli személyiségeket - a napistennőtől származó császárokat, valamint a hadurakat, szamurájokat, kereskedőket, udvarhölgyeket, női harcosokat, gésákat és üzletembereket -, akik a maguk módján valamennyien hozzájárultak e páratlan társadalom formálódásához. Részlet 708-ban jelentős építkezésre került sor az Aszukától mintegy félnapi járóföldre fekvő termékeny síkságon. Parasztok ezreit kényszerítették arra két éven keresztül, hogy felássák és elegyengessék a talajt, köveket fektessenek le, fákat vágjanak ki, fűrészeljenek, ácsoljanak, fessenek és csiszoljanak, így szép lassan a semmiből egy város emelkedett ki. Heidzsó-kjót - avagy Narát - a Tang-dinasztia szemkápráztató fővárosa, Csangan mintájára négyzethálósan alakították ki úgy, hogy észak-déli és kelet-nyugati irányból is egy szélesebb sugárút szelje keresztül. Csangannal ellentétben ennek az új településnek nem voltak külön megerősített falai, elvégre az országban béke honolt. A fókuszban a palota állt, amelyet a fengsuj elveit követve a legnagyobb harmónia megteremtésének érdekében a város északi részén építettek fel - igazán nagyszerű épületegyüttes volt, amelyhez számos zöld tetős ház, vörös oszlopokkal megerősített homlokzat és nagy kiterjedésű, buja kert is tartozott. A palotán belül kapott helyet a két kormányzati ág, az Állami Nagytanács, amely a birodalom belügyeiért volt felelős, és az Istenek Hivatala, amely a kamikkal kapcsolatos szertartások ügyében volt hivatott eljárni. Az utcák csomópontjaiban a kamik tiszteletére szolgáló szentélyeket, továbbá a gonosz erők elleni védekezést segítő buddhista templomokat is emeltek. A templomokban ténykedő szerzetesek és apácák feladata volt a szútrák recitálása, amivel az ország boldogulását segítették elő. Az igazi izgalmat a Keleti és a Nyugati piac jelentette, ahol az Indiából, Kínából és Koreából érkező kereskedők az egészen Görögországból, Indiából, Perzsiából és Bizáncból származó selymet és más különleges portékákat értékesítették. A bazárokban annyiféle különleges szövetanyagot lehetett kapni, hogy a kormány egy idő után hivatalos rendeletben rögzítette, hogy a különböző társadalmi státuszúak milyen színű öltözéket viselhetnek. A 8. századi Japán rendkívül kozmopolita hely volt, amelynek nyüzsgő utcáin és sikátoraiban lépten-nyomon találkozhatott egymással a keleti és a nyugati világ. A Kínából, Indiából és Ázsia más régióiból érkező látogatók nemcsak a piacokat, de a narai udvart is elárasztották, ahol a kínai buddhista művészet rejtelmeit sajátíthatták el, amely viszont - szintén a selyemútnak köszönhetően - számos indiai hatást is magába szívott.

Mainz a kilencedik században, a Frank Birodalom szívében. Ágnes, egy angol pap anya nélkül felnövő, vadóc és brilliáns eszű gyermeke mélységes, ösztönös szeretettel imádja Istent. Balsorsa azonban válaszút elé állítja, és döntenie kell: sorsát vagy álmait választja? Hogy szabad lehessen, úgy dönt, férfinak öltözik, helyet biztosít magának a híres Fuldai kolostorban, és ezzel örökre megváltoztatja élete folyását. Így kezdődik John, az Angol élete: páratlan fuldai írnok és tudós, egy athéni közösség karizmatikus lázadója, élete közepén pedig ünnepelt tanító Rómában. Itt a teljes egyházi hierarchiát elbűvöli a régi és az új európai nyelvek, a teológia és kánonjog ismeretével, és ezzel a politikai intrikák középpontjában találja magát egy olyan városban, ahol a sutyorgó pletyka olykor halálos fegyver. Amikor az egyetlen férfi, aki ismeri valódi kilétét, Rómába érkezik, Ágnes ismét mindent kockára tesz, hogy érezhesse, milyen érzés szeretve lenni. Részlet a könyvből: Valentin - Tudsz róla - kérdi Servius bíboros, miközben egy ötödik századi tekercs fölé görnyednek, amelyben egy távoli kolostorról esik szó, és arról, hogy az Róma püspökét illeti -, hogy sokan emlegetnek e termekben Valentinként? A lány fejben gyorsan átpörgeti a Pápák könyvét, a Liber Pontificalist, hogy megtalálja a vonatkozó részeket. Valentin mindössze két hónapig volt pápa, harminc évvel ezelőtt. Egy nemesember, aki Róma püspöke lett, még mielőtt egyáltalán pap lett volna. Ágnes nem érti az összehasonlítást. A sértést sem. Serviusnak pedig ezt mondja: - Terólad meg úgy beszélnek, mint unikornisról. Micsoda sületlenségek ezek a nevek, nem igaz? Ahogy ezt kimondja, úgy érzi, mintha máris bevádolta volna magát holmi ismeretlen bűnökért. Servius mellékneve viszont a maga módján pontos: mint a mondabeli állat esetében, az ő egyetlen gyöngesége is a fiatal szüzeknek szentelt figyelme. Mára már akár pápa is lehetne, ha nem létezne a nemes hölgyeknek az a serege, akiket ő tett tönkre úgy, hogy a zárda maradt számukra az egyetlen választás. - Valóban - feleli Servius. - Ezek az emberek nem ismernek téged. És persze Szentatyánkat sem ismerik. - A férfi egy szívdobbanásnyi pillanatra elmosolyodik, és Ágnes azonnal észreveszi, mit is láthattak azok a fiatal szüzek ebben a férfiban, mielőtt minden elveszett számukra. - Minden olyan férfit, aki úgy vélekedik, hogy John testvér és IV. Leó egymás szeretői, álmában kellene megfojtani butaságáért és istenkáromlásért. A Pápák könyve most a maga módján csődöt mondott Ágnes szemében, hiszen minden, egymásnak ellentmondó információt kerülni igyekszik. Nem utal benne semmi arra, hogy Valentin II. Jenő lepedői közül emelkedett volna a pápai trónra. - Mindenki, aki tudja, hogy működik ez a város, és ismer téged is, John testvér, megérti, hogy miért is te vagy a Szentatya kedvence. A lány most közelebb hajol az előtte levő dokumentumhoz. Borzalmas macskakaparás: latinul írták, de kelta mondatszerkesztéssel, a tinta kifakulóban, a pergamen foltos és tűhegynyi lyukakkal tarkított. Tudja, hogy azt a végkövetkeztetést várják el tőlük, hogy az alapítás vitán felül áll. A fegyveres sereg pedig már úton van, és az a feladata, hogy az ingatlant biztosítsa a Laterán számára. - Ó, persze, természetesen okos vagy - folytatja Servius. - De az okos ember annyira szokványos ebben a városban, mint az örömlányok. Ágnes nem tud ellenállni, ezt mondja: - Különböző körökben mozoghatunk, mert én még eggyel sem találkoztam. Servius ismét mosolyog. - Á, igen, pontosan ez az. Te semmilyen körben nem mozogsz. Egy, az utóbbi időben visszahúzódó külföldi vagy, akinek semmilyen kötődését nem kell megvédenie, nincsenek egyházi vagy tudós vitái, amelyeket folytatni vagy megoldani kellene. Ami a kurvákat illeti, senki sem mondhatja, hogy valaha is látott volna eggyel, amióta Rómában vagy, és nem tartasz szeretőt sem. Vagy férfipartnert, akár pápait, de mást sem. És hidd el nekem, testvér, hivatalos kutatások is voltak az ügyben. - Mintha azt állítanád, hogy az erkölcsösség ritka azok között, akik erre esküdtek fel. - Ó, tényleg élvezet veled beszélgetni, testvér! Igen, igen, csak nyugodtan tegyünk úgy, mintha a kincstár pénzeinek nem menne el a fele arra, hogy zabigyerekeket és bordélyokat támogassunk, na meg az apácák szeplőtelenül fogant utódait. - Későre jár, eminenciás úr, és szeretném befejezni ezt a munkát az éjszakai dicséret előtt. - Mit számít ez? Sehova sem kell menned, ha elvégezted az imákat. Pontosan ez tesz téged Leó ölebévé, John testvér. Se család, se kötöttségek, semmiféle skandalum vagy zsarolás veszélye. Teljesen az övé lehetsz. - Én Istené vagyok - vágja rá Ágnes, és Servius most mosolyogva meglapogatja a vállát, mintha egyetértenének. A lány gondolatai egész éjjel a bíboros szavai körül forognak: ,,Hidd el nekem, testvér, hivatalos kutatások is voltak az ügyben."

George Orwell 1984 című, fájdalmas látomásában a korlátozott atomháború vége óta mindössze három nagy diktatórikus állam létezik. A hajdani Európát és Oroszországot felölelő Eurázsia, a Távol-Keletet és Ázsia nagy részét magába foglaló Keletázsia, valamint az amerikai kontinens országaiból és brit szigetekből, na meg az angolul beszélő világ maradékából létrejött szuperállam, Óceánia. Az államoknak nem polgárai, inkább jogfosztott alattvalói vannak, s nemhogy cselekedeteik nem szabadok, de gondolataikat is mind jobban kontrollálni próbálják. Ez az interaktív kalandkönyv Orwell regényének újragondolása: Winston Smith szerepében neked kell határoznod, és döntéseid következményeként alakul a történet. Feladatod hármas: o elmenekülni a rendszer őrei elől, o megismerni a rezsim egyes titkait o és megdönteni a diktatúrát - ha egyáltalán lehetséges. De vigyázz: próbálj minél inkább beilleszkedni, hogy a lehető legkésőbb kerülj a Gondolatrendőrség kezei közé! Hogy ne keveredj el, honnan jöttél és merre jársz éppen, vedd magadhoz a két könyvjelzőt, amelyeket a könyv oldalhajtásából téphetsz le. Kalandra fel, lépj be az 1984 világába, és döntsd meg a diktatúrát! Részlet a könyvből: Emberfeletti önuralmat tanúsítasz, és békében kivárod, amíg a nap véget ér. Komolyan figyelned kell arra, hogy ne tapogasd folyton a zsebedet. Akármi van is a cédulán, a biztonság a legfontosabb. Ha valami bűnös dolog, akkor pedig még ennél is fontosabb. Végre a telekép a munka végét jelző indulórészletet dúdolja, a hivatalnokok mind szedelőzködni kezdenek. A játék lényege: ne te indulj haza először, de ne is maradj utolsónak. Igyekezz, de ne tűnjön úgy, mintha igyekeznél. Idegtépő percek, felkerülnek a kopott ballonkabátok az overallok fölé, indultok haza. Az utcán sem szabad nagyon sietni, legjobb felvenni a tömeg ritmusát, és közben - mint mindenhol - tartani az arckifejezést. További problémák nélkül hazaérsz, koszlott lépcsőházad most otthonosabb, mint valaha. A lakásba érve felhangosítod a teleképet, és percekig bámulod, ahogy egy egyenruhás főtiszt a lőszergyártás új dimenzióiról és a csatatéri másodnyersanyag-visszanyerés módszereiről és céljairól beszél. Érdeklődő arcot vágsz, reméled, elég meggyőzően. Hamarosan egy válogatást kezdenek sugározni a legszebb menetdalokból, tartalmuk érezhető disszonanciában van az őket éneklő gyerekkórussal. Alatta klipet vetítenek felrobbanó eurázsiai tankokról és legéppuskázott, ejtőernyőn függő ellenséges pilóták bábként lógó tetemeiről. Hangulatos. Amikor úgy érzed, eleget tettél már hazafias és elvtársi kötelezettségeidnek, kilépsz a fürdőbe, majd visszaúton a kis beugródban ülsz le, ahol a naplódat írod és tartod. Ebben a teleképmentes zugában a világnak, privát szférád másfél négyzetméterén előveszed zsebedből a cédulát, remegő kézzel kisimítod és magad elé teszed: SZERETEM Villámcsapással ér fel, amit olvasol. Banalitása mellett is egy szép új világot jelent. Amit a kezedben tartasz, az maga a gondolatbűn. Nem csak arról van szó, hogy a romantikus kapcsolatokat üldözik, de magát a szeretetet is kisajátította a rendszer. A gyerekek félik-tisztelik a szüleiket, akik attól rettegnek, hogy mikor válnak árulójukká. Csak egyetlen embert lehet szeretni, akit viszont kötelező is. És csak egyetlen emberről tudhatod, hogy szeret. Felpillantasz, kinézel az ablakon, Nagy Testvér képmása most is odaadóan pillant le rád a szomszéd ház faláról. A cédulát a naplóba rejted, amit ha megtalálnak nálad, az elrejtett szerelmi vallomás lesz a legkevesebb, amiért elgőzösítenek. A lány nyilvánvalóan hatalmas kockázatot vállalt ezzel az üzenettel, ha az igazat írta. Feltéve, ha.... ha a lány nem a GR egyik speciális ügynöke, aki a lojalitásodat teszteli. Még mindig él benned a kétely egy kis morzsája, és azt is tudod, hogy akkor is a vesztedet okozhatja ez a szó, és amit jelent, hogyha a legőszintébb szándékkal íródott. Döntened kell, hogyan tovább.