Nyugati tér. Erről a helyről a budapestiek legtöbbjének a nyüzsgés, a rohanás, az ,,ússzuk meg valahogy" érzés jut az eszébe. Pedig a pesti városrész legizgalmasabb környékéről van szó, ami nemcsak sok szép látnivalót tartogat, de rengeteg izgalmas történetet is.A város e nyughatatlan pontján érdemes lelassítanunk, hogy meglássuk és meghalljuk, miről mesélnek az utcakövek, épületek. Keljünk útra Maczó Balázs muzeológus vezetésével, fedezzük fel Budapest legizgalmasabb csomópontját. Részlet A Nyugati tér Budapestnek talán a legkevésbé látványos tere. Valójában egy nagy útkereszteződés, amelyet az elmúlt évtizedek során próbáltak ugyan teresíteni, de a rajta áthaladó óriási forgalom miatt ezt nem igazán tudjuk élvezni. Mindig is a főváros legnagyobb forgalmat lebonyolító terének számított, és emiatt megkerülhetetlen a közlekedéstörténeti szerepe is. Három kerület - az V., a VI. és a XIII. - metszéspontjában helyezkedik el, mondhatni, három világ határán, és ha meg akarunk ismerkedni vele, akkor ennek az egész városrésznek a történetét figyelembe kell vennünk. A tér kialakulásának nincs igazán kezdete: folyamata van. A területen már a középkorban is vezetett egy országút, amely a középkori Pestet (ami lényegében a mai Belváros) kötötte össze az északi országrésszel. Az út nyomvonala idővel állandósult (ez a mai Bajcsy-Zsilinszky és a Váci út), és végül ezen alakult ki a Nyugati tér. Pest egyik legfontosabb útvonala volt ez, városi és átmenő forgalmat egyaránt lebonyolított, Vác és azon túl Nagyszombat, Pozsony, Bécs irányába vezetett. Ezért is kapta az útvonal a Váci országút nevet. Sokáig a mai Bajcsy-Zsilinszky utat is Váci körútnak nevezték, és a belvárosi bevásárlóutcával, a Váci utcával egy útvonalként szelte át Pest lakott és lakatlan városrészeit. A városvezetés 1879-ben elégelte meg az addigra egyre kaotikusabb helyzetet teremtő utcakígyót, és szakaszonként más közterületi jelleget adva az útvonalnak, megkülönböztette az utcát, a körutat és az utat. Az 1720-as évektől több helytartótanácsi rendelet is született az országutak rendezése kapcsán. Ezekből megtudhatjuk, hogy a csupán földdel és kavicsokkal egyengetett útpálya nem igazán bizonyult tartósnak. Főleg a Nyugati tér előtti szakasz volt nagyon lapályos, itt a sóder egyszerűen elsüllyedt. Ráadásul a pesti síkság futóhomokja időnként áthatolhatatlan homoksivataggá változtatta ezt a területet. Mária Terézia rendeletére az 1760-as évektől árnyas akácfasor szegélyezte az útvonalat, leginkább azért, hogy a futóhomok ne akadályozza a közlekedést. Kicsit talán túlzó a megállapítás, de a Nyugati tér tényleges kialakulásában fontos szerepük volt az árvizeknek is, egészen pontosan a víz ellen való védekezésnek. Az ide befutó töltéseken kiépített utak ugyanis állandósították a tér útkereszteződés-jellegét, végső soron magát a teret. A globális felmelegedés, illetve a folyók erőszakos szabályozása előtt a Duna évente kétszer is megáradt, tavasszal és nyáron. A Nyugati tér környéke kifejezetten árvízveszélyes terület volt, mivel nemcsak nyugat felől a Duna, de északi irányból egy akkor még meglévő mellékág (egyes szakaszait Rákos-ároknak nevezték) vize is veszélyeztette. Az utóbbi ág a Dráva utca magasságában szakadt ki a folyamból, és körülbelül annak a mentén haladt egészen a mai Váci út vonaláig. Itt aztán délre fordult, és a Váci úttal párhuzamosan folyt a mai Nyugati térig, hogy keletre kanyarodva, gyakorlatilag a Nagykörút vonalán ölelje körbe Pest külterületét.