Japán, amely nyakékként húzódik végig az ázsiai kontinens partjainál, jóval messzebb fekszik Ázsiától, mint Nagy-Britannia Európától. A tenger évszázadokon át természetes akadályként védte a szigetországot a behatolóktól, és lehetővé tette, hogy a helyi kultúra egészen egyedi irányokban fejlődhessen. Az Edo-korban a Tokugava-sógunátus sikeresen lezárta az országot a Nyugat előtt, Japán később azonban változtatott ezen, és rövid idő alatt igyekezett befogadni a nyugati kultúrát. Mindkét magatartás ugyanazt a célt, a gyarmatosítás elkerülését, illetve a hagyományos életmód megőrzését szolgálta. Zen, haiku, harcművészetek, szusi, anime, manga, filmművészet, videójátékok... A japán kultúra rengeteg vívmánnyal gazdagítja a nyugati világot. Ennek ellenére Nyugatról szemlélve Japán továbbra is távoli szigetnek tűnhet, amelynek mindig ellentmondásos volt a kapcsolata a külvilággal. Lesley Downer a téma szakavatott ismerőjeként és remek tollú történetmesélőként mutatja be a japán történelem fordulópontjait és az azokat meghatározó rendkívüli személyiségeket - a napistennőtől származó császárokat, valamint a hadurakat, szamurájokat, kereskedőket, udvarhölgyeket, női harcosokat, gésákat és üzletembereket -, akik a maguk módján valamennyien hozzájárultak e páratlan társadalom formálódásához. Részlet 708-ban jelentős építkezésre került sor az Aszukától mintegy félnapi járóföldre fekvő termékeny síkságon. Parasztok ezreit kényszerítették arra két éven keresztül, hogy felássák és elegyengessék a talajt, köveket fektessenek le, fákat vágjanak ki, fűrészeljenek, ácsoljanak, fessenek és csiszoljanak, így szép lassan a semmiből egy város emelkedett ki. Heidzsó-kjót - avagy Narát - a Tang-dinasztia szemkápráztató fővárosa, Csangan mintájára négyzethálósan alakították ki úgy, hogy észak-déli és kelet-nyugati irányból is egy szélesebb sugárút szelje keresztül. Csangannal ellentétben ennek az új településnek nem voltak külön megerősített falai, elvégre az országban béke honolt. A fókuszban a palota állt, amelyet a fengsuj elveit követve a legnagyobb harmónia megteremtésének érdekében a város északi részén építettek fel - igazán nagyszerű épületegyüttes volt, amelyhez számos zöld tetős ház, vörös oszlopokkal megerősített homlokzat és nagy kiterjedésű, buja kert is tartozott. A palotán belül kapott helyet a két kormányzati ág, az Állami Nagytanács, amely a birodalom belügyeiért volt felelős, és az Istenek Hivatala, amely a kamikkal kapcsolatos szertartások ügyében volt hivatott eljárni. Az utcák csomópontjaiban a kamik tiszteletére szolgáló szentélyeket, továbbá a gonosz erők elleni védekezést segítő buddhista templomokat is emeltek. A templomokban ténykedő szerzetesek és apácák feladata volt a szútrák recitálása, amivel az ország boldogulását segítették elő. Az igazi izgalmat a Keleti és a Nyugati piac jelentette, ahol az Indiából, Kínából és Koreából érkező kereskedők az egészen Görögországból, Indiából, Perzsiából és Bizáncból származó selymet és más különleges portékákat értékesítették. A bazárokban annyiféle különleges szövetanyagot lehetett kapni, hogy a kormány egy idő után hivatalos rendeletben rögzítette, hogy a különböző társadalmi státuszúak milyen színű öltözéket viselhetnek. A 8. századi Japán rendkívül kozmopolita hely volt, amelynek nyüzsgő utcáin és sikátoraiban lépten-nyomon találkozhatott egymással a keleti és a nyugati világ. A Kínából, Indiából és Ázsia más régióiból érkező látogatók nemcsak a piacokat, de a narai udvart is elárasztották, ahol a kínai buddhista művészet rejtelmeit sajátíthatták el, amely viszont - szintén a selyemútnak köszönhetően - számos indiai hatást is magába szívott.

Elsa és Vincent minden szerdán összefutnak a pszichiáter várójában. Elsa sebzett és mogorva. Vincent álmodozó és nyughatatlan. Elsa temetkezési vállalkozó. Vincent író. Elsa nemrég vesztette el az édesapját. Vincent mélyen eltemeti magában a legnagyobb traumáját. Elsa késik. Vincent korán érkezik. Mégis találkoznak. Virginie Grimaldi finom érzékenységgel ragadja meg azokat a pillanatokat, amelyekben az emlékek lenyomata keveredik egy nagy találkozás ígéretével. Részlet Az A36-os úton, Saucats közelében hangjelzés kíséretében kigyulladt egy lámpa a műszerfalon, jelezve, hogy rövidesen kifogy a benzin. Elsa egy podcast hallgatásába merült, ezért nem figyelt fel rá. Csak akkor fogta fel a jelzést, amikor rángatni kezdett a motor. A legközelebbi benzinkút több mint egy kilométerre volt. Kifulladva érkezett a rendelésre, melegítőben, kócosan, izzadság- és benzinszagúan. Pontosan kivárta a tizenegy órát, nem akarta megzavarni valaki más terápiáját. - Maga meg mit keres itt? - kérdezte, ahogy belépett a váróba. - Jó napot, én is nagyon örülök, hogy újra látom - felelte Vincent mosolyogva. Felemelte a csuklóját, és az órájára mutatott. - Látja, ma felvettem! - Rá is kellett volna néznie. - Még véletlenül sem akarnék ellentmondani, de délre van időpontom, nem én jöttem korán, hanem maga késett el. - Még véletlenül sem akarnék kellemetlenkedni, de... - Engedje meg, hogy ebben kételkedjek. - ...tizenegy óra van, és ezt maga is pontosan tudja - jelentette ki Elsa nyugalmat erőltetve magára, és a férfi orra alá dugta az óráját mint megdönthetetlen bizonyítékot. - Egyikünk órája rosszul jár, de honnan tudja, hogy az enyém az? Elsa a táskájába túrt - bosszankodása bizonyára nem kerülte el Vincent figyelmét -, és elővette a telefonját. - Itt is láthatja, hogy tizenegy óra van. Ezt is tagadja? - Én... nem is tudom, mit mondjak, régen nem viseltem már az órám, biztosan a téli időszámításon maradt. - Télen tíz óra lenne - vetette oda Elsa, a győzelmével elégedetten. - Nem, fordítva - folytatta Vincent, aki derűsen figyelte a makacskodását. - Ide hallgasson, télen visszaállítjuk az órát. Ez elég egyszerű. - Nos, ha visszaállítjuk, maga is láthatja, hogy dél van. - Szórakozik velem? - Egy kicsit. Elsa érezte, hogy mindjárt szétrobban, de még időben sikerült visszafognia magát. Nem a szavaktól félt, amelyeket erre az ismeretlenre zúdított volna, hanem a könnyeitől. Az égnek emelte a tekintetét, hogy így parancsoljon megálljt a sírásnak, és leült a szürke székre. - Ráadásul elfoglalta a fotelemet. - Ó, nem tudtam, hogy a magáé. Minden ülésre magával hozza? Nem túl nehéz? Elsa ezután egy szót sem szólt hozzá, azután Chaumet doktor behívta. Éppen szó nélkül készült elhagyni a várót, amikor Vincent azt motyogta: - Isteni benzinillata van. Megmondaná, milyen parfümöt használ?

Mainz a kilencedik században, a Frank Birodalom szívében. Ágnes, egy angol pap anya nélkül felnövő, vadóc és brilliáns eszű gyermeke mélységes, ösztönös szeretettel imádja Istent. Balsorsa azonban válaszút elé állítja, és döntenie kell: sorsát vagy álmait választja? Hogy szabad lehessen, úgy dönt, férfinak öltözik, helyet biztosít magának a híres Fuldai kolostorban, és ezzel örökre megváltoztatja élete folyását. Így kezdődik John, az Angol élete: páratlan fuldai írnok és tudós, egy athéni közösség karizmatikus lázadója, élete közepén pedig ünnepelt tanító Rómában. Itt a teljes egyházi hierarchiát elbűvöli a régi és az új európai nyelvek, a teológia és kánonjog ismeretével, és ezzel a politikai intrikák középpontjában találja magát egy olyan városban, ahol a sutyorgó pletyka olykor halálos fegyver. Amikor az egyetlen férfi, aki ismeri valódi kilétét, Rómába érkezik, Ágnes ismét mindent kockára tesz, hogy érezhesse, milyen érzés szeretve lenni. Részlet a könyvből: Valentin - Tudsz róla - kérdi Servius bíboros, miközben egy ötödik századi tekercs fölé görnyednek, amelyben egy távoli kolostorról esik szó, és arról, hogy az Róma püspökét illeti -, hogy sokan emlegetnek e termekben Valentinként? A lány fejben gyorsan átpörgeti a Pápák könyvét, a Liber Pontificalist, hogy megtalálja a vonatkozó részeket. Valentin mindössze két hónapig volt pápa, harminc évvel ezelőtt. Egy nemesember, aki Róma püspöke lett, még mielőtt egyáltalán pap lett volna. Ágnes nem érti az összehasonlítást. A sértést sem. Serviusnak pedig ezt mondja: - Terólad meg úgy beszélnek, mint unikornisról. Micsoda sületlenségek ezek a nevek, nem igaz? Ahogy ezt kimondja, úgy érzi, mintha máris bevádolta volna magát holmi ismeretlen bűnökért. Servius mellékneve viszont a maga módján pontos: mint a mondabeli állat esetében, az ő egyetlen gyöngesége is a fiatal szüzeknek szentelt figyelme. Mára már akár pápa is lehetne, ha nem létezne a nemes hölgyeknek az a serege, akiket ő tett tönkre úgy, hogy a zárda maradt számukra az egyetlen választás. - Valóban - feleli Servius. - Ezek az emberek nem ismernek téged. És persze Szentatyánkat sem ismerik. - A férfi egy szívdobbanásnyi pillanatra elmosolyodik, és Ágnes azonnal észreveszi, mit is láthattak azok a fiatal szüzek ebben a férfiban, mielőtt minden elveszett számukra. - Minden olyan férfit, aki úgy vélekedik, hogy John testvér és IV. Leó egymás szeretői, álmában kellene megfojtani butaságáért és istenkáromlásért. A Pápák könyve most a maga módján csődöt mondott Ágnes szemében, hiszen minden, egymásnak ellentmondó információt kerülni igyekszik. Nem utal benne semmi arra, hogy Valentin II. Jenő lepedői közül emelkedett volna a pápai trónra. - Mindenki, aki tudja, hogy működik ez a város, és ismer téged is, John testvér, megérti, hogy miért is te vagy a Szentatya kedvence. A lány most közelebb hajol az előtte levő dokumentumhoz. Borzalmas macskakaparás: latinul írták, de kelta mondatszerkesztéssel, a tinta kifakulóban, a pergamen foltos és tűhegynyi lyukakkal tarkított. Tudja, hogy azt a végkövetkeztetést várják el tőlük, hogy az alapítás vitán felül áll. A fegyveres sereg pedig már úton van, és az a feladata, hogy az ingatlant biztosítsa a Laterán számára. - Ó, persze, természetesen okos vagy - folytatja Servius. - De az okos ember annyira szokványos ebben a városban, mint az örömlányok. Ágnes nem tud ellenállni, ezt mondja: - Különböző körökben mozoghatunk, mert én még eggyel sem találkoztam. Servius ismét mosolyog. - Á, igen, pontosan ez az. Te semmilyen körben nem mozogsz. Egy, az utóbbi időben visszahúzódó külföldi vagy, akinek semmilyen kötődését nem kell megvédenie, nincsenek egyházi vagy tudós vitái, amelyeket folytatni vagy megoldani kellene. Ami a kurvákat illeti, senki sem mondhatja, hogy valaha is látott volna eggyel, amióta Rómában vagy, és nem tartasz szeretőt sem. Vagy férfipartnert, akár pápait, de mást sem. És hidd el nekem, testvér, hivatalos kutatások is voltak az ügyben. - Mintha azt állítanád, hogy az erkölcsösség ritka azok között, akik erre esküdtek fel. - Ó, tényleg élvezet veled beszélgetni, testvér! Igen, igen, csak nyugodtan tegyünk úgy, mintha a kincstár pénzeinek nem menne el a fele arra, hogy zabigyerekeket és bordélyokat támogassunk, na meg az apácák szeplőtelenül fogant utódait. - Későre jár, eminenciás úr, és szeretném befejezni ezt a munkát az éjszakai dicséret előtt. - Mit számít ez? Sehova sem kell menned, ha elvégezted az imákat. Pontosan ez tesz téged Leó ölebévé, John testvér. Se család, se kötöttségek, semmiféle skandalum vagy zsarolás veszélye. Teljesen az övé lehetsz. - Én Istené vagyok - vágja rá Ágnes, és Servius most mosolyogva meglapogatja a vállát, mintha egyetértenének. A lány gondolatai egész éjjel a bíboros szavai körül forognak: ,,Hidd el nekem, testvér, hivatalos kutatások is voltak az ügyben."

A kaméliás hölgy (La Dame aux Camélias) ifjabb Alexandre Dumas 1848-ban megjelent regénye, amely egy tragikus szerelmi történetet mesél el, hősei a 19. századi párizsi társasági élet szereplői. A mű középpontjában Marguerite Gautier, a fiatal és gyönyörű kurtizán áll, aki beleszeret a tiszta lelkű Armand Duvalba. Bár Marguerite őszintén szereti Armand-t, a társadalmi elvárások végül elválasztják őket egymástól. A regény Dumas saját élményeiből merít, és valós személy, Marie Duplessis sorsa ihlette. Dumas művében élesen bírálja a korabeli erkölcsöket. A történet világhírűvé vált, amelyből Giuseppe Verdi Traviata című operája született. Részlet Végre is belefáradtam már abba, hogy az emberek mindig ugyanazt kérik tőlem, megfizetnek, s azzal végeztek velem. Ha azok a nők, akik most kezdik meg szégyenletes mesterségüket gyakorolni, tudnák, hogy mire adják a fejüket, inkább szobalánynak állnának. De nem, a hiúság, hogy hintóink, grandiózus toalettjeink, gyémántjaink legyenek, magával ragad bennünket; hiszünk annak, amit hallunk, mert a prostitúciónak is megvan a maga hite. Közben pedig elhasználjuk szívünket, testünket, szépségünket; félnek tőlünk, mint vadállatoktól, megvetnek bennünket, mindig olyanok vannak körülöttünk, akik többet vesznek el tőlünk, mint amennyit adnak, s egy szép napon elpatkolunk, kutya módjára döglünk meg, miután tönkretettünk másokat és magunkat is.

Karikák, gyűrűk, gyöngyök, medálok, brossok, mandzsetták és fejdíszek: az ékszertörténész és podcast-házigazda Carol Woolton hétféle ékszer izgalmas történetét meséli el. Szót ejt többek között a vikingek ezüst nyakpereceiről, a kínai császári jáde-ékszerekről, a XVI. századi vésett gyűrűkről, a kígyómotívumokról, a római kámeafaragásról, a hindu esküvői ékszerekről, az etruszk aranyról, az ókori görög pénzérmékről, a piercingekről, a kínai esküvői malacokról, a tiarákról és a bokaláncokról. Kötelező olvasmány az ékszerek szerelmeseinek, akik kulturális és ékszertörténeti érdekességekkel gazdagíthatják ismereteiket. ,,Carol Woolton valóságos enciklopédia az ékszerek témakörében, de soha nem hagyja, hogy tudása nehézkessé tegye az olvasást. Ez a könyv a mindennapokból jól ismert kiegészítők érdekfeszítő történetét mutatja be." - Alexandra Shulman ,,A gondos kutatásra épülő és különös felismerésekkel teli könyv lenyűgöző olvasmány, amelyet az ékszerek szerelmesei imádni fognak." - The Sun ,,Érdekes és magával ragadó olvasmány minden ékszerbarátnak. Imádtam." - Theo Fennell ,,Sziporkázó útikalauz minden ékszerrajongónak és másoknak is [...]" - Sophie Dahl Részlet a könyvből BILINCSEK Az 1970-es évek szabadsága, felszabadultsága és szabad szerelme között volt egy olyan bilincs, ami a nők csuklóján csattant, és rabul ejtette őket: a Cartier-féle szerelemkarperec. A jegygyűrűt jóban-rosszban lehetett hordani - de rossz időkben könnyen le lehetett venni. A szerelemkarperec kimutatta érzelmeket azonban nem lehetett ilyen könnyen szétverni. Az Aldo Cipullo tervezte karperec különleges zárszerkezettel rendelkezik, ami lehetetlenné teszi, hogy eltávolítsák - ehhez egy apró arany csavarhúzó kell. A csavarhúzó tulajdonképpen a tulaj szerelme szívének őrzője. A párok szimbolikusan egymás csuklójára zárták a karperecet, hogy azt soha ne lehessen levenni, és a végtelen szerelem szimbólumává vált, amelyet olyan romantikus lelkek viseltek, mint Elizabeth Taylor, Sophia Loren, Ali McGraw, Steve McQueen, Cary Grant és Dyan Cannon. Évtizedekkel később ezek a modern ,,bilincsek" még mindig a világ leggyakrabban megguglizott ékszerei. Egyes New York-i kórházakban mindig van kéznél egy csavarhúzó, mert sokan jönnek be ,,megbilincselve", és az orvosoknak vészhelyzetben gyorsan el kell tudni őket távolítani. A történet arról viszont nem szól, a szerelemkarperecet viselők tudták-e, hogy a csuklójukra olyasmit csattintottak, amelyet a középkori erényöv ihletett. Cipullo állítólag a tisztaság és a hűség eszközének tekintette az övet, és olyan modern ékszert akart tervezni, ami a pár hűségét és megbízhatóságát jelképezi, akár ki van az kényszerítve, akár nem. Akkoriban egy másik ékszerész is bilincsbe verte a divatkövető tömeget. Dinh Van párizsi formatervező arany menotte-okat (bilincseket) készített, amelyekre a díszes béklyó leírás is ráillett. Van 1927-ben született Párizs Boulogne-Billancourt nevű külvárosában, francia anyától és vietnami apától, aki a Cartier cégnél volt lakkfestő. Miután az École Nationale Supérieure des Arts Décoratifsban (Állami Díszitőművészeti Főiskola) rajzot és fémmegmunkálást tanult, a Cartier-nél gyakornokoskodott, és néhány éven belül a felsőkategóriás ékszerek művészeti igazgatójának, Jeanne Toussaint-nak az irányítása alatt minőségi ékszereket készített, például egy tigris tematikájú lornyont a windsori hercegnő megrendelésére. De mindvégig vonzotta a kortárs divat. Az Yves Saint Laurent, Pierre Cardin és Paco Rabanne által a fiatal nőknek tervezett progresszív ruhák inspirálták, amelyek úttörő szerepet töltöttek be a készruhadivatban Párizsban, a divat hagyományos hazájában. A styliste-ek (formatervezők) - ahogy akkoriban nevezték őket -, többek között Sonia Rykiel és Emmanuelle Khanh készítette geometrikus ruhaegyüttesek, valamint Emanuel Ungaro korai, modernista munkái fellazították az haute couture (női divat) hatalmát. Megindult a változás. A divat a butikok stílusából vagy az utcalányoktól vette át a fiatalos külsőt, és Van elhatározta, hogy olyan ékszereket készít, amelyek illenek az új hangulathoz. Megfigyelte a nőket az utcán, és megpróbálta visszatükrözni, amit viselnek, ékszereit pedig ,,az élet tükrének" nevezte. Ékszerei a jelenkori életről szóltak, kortárs, letisztult vonalakkal és radikális, csillogó egyszerűséggel. Forradalmi stílusú katonai azonosító címkéket, borotvapengéket és uniszex mandzsettakarkötőket készített évtizedekkel azelőtt, hogy a divatban egyáltalán szóba kerültek volna a nemtől független ékszerek. A mandzsettakarkötőket egy ajtókulcs ihlette, szögletes motívummal, amelyet úgy tervezett, hogy az összeilleszthető és egymásba kapcsolható legyen. A központi elem a zár, a karkötő pedig azért kapta a bilincs nevet, mert ha egyszer bezárták, nehéz volt újra kinyitni. Arra törekedett, hogy az ékszerek kerüljenek ki a széfből, és az új nemzedéknél is rezonáljanak, ezért lázadó, fiatalos szellemiségű mandzsettakarkötőt hozott létre, mert felismert valamit, ami olyan régi, mint az idő: két ember egyesülését.

A Goodreads Choice Awards 2024 díjnyertes regénye A történetből filmet készít a TriStar Pictures! Long-listed, Time Magazine Best Books of the Year, 2024 Long-listed, Amazon.com Best Books of the Year, 2024 ,,Espachnak kitűnő érzéke van az élethosszig tartó elkötelezettséggel együtt járó érzelmek teljes skálájához, a humortól az önfeledt önvádon át a pátoszig." Elisabeth Egan - The New York Times Book Review ,,Szívmelengető történet arról, hogy a véletlen találkozások milyen csodálatosan meg tudják változtatni az életünket." People ,,Espach humorral és hatalmas szívvel megírt regénye megmutatja, hogyan találhatjuk meg az élet értelmét akkor, amikor mindent borúsan látunk." Becky Meloan - The Washington Post ,,Espach tűpontos társadalmi megfigyeléseivel olyan regényt írt, amely sziporkázóan vicces és élvezetes olvasmány." Guardian ,,Szívvel-lélekkel teli történet, amely bebizonyítja, hogy mindig van második esély. Espach regényében mindenki megtalálja azt a karaktert, akivel azonosulni tud... Elragadó, szórakoztató és szívhez szóló." Glamour ,,Szenzációs regény! Fantasztikus élményben lesz részük az olvasóknak!" Publishers Weekly Csoda szép nap virrad a Rhode Island állambeli Newportra, amikor Phoebe Stone zöld ruhában, aranyszínű tűsarkúban, poggyász nélkül megérkezik a patinás, grandiózus Cornwall Innbe. A szálloda előcsarnokában az esküvőre érkező vendégnek nézik, pedig valójában ő az egyetlen, aki nem erre az eseményre hivatalos. Phoebe látogatásának ugyanis más célja van. Évekkel ezelőtt arról ábrándozott, hogy a szálloda éttermében fog osztrigát eszegetni, napnyugtakor pedig a férjével együtt vitorlásra száll. Csakhogy Phoebe a férfi nélkül érkezett. Az élete megfeneklett, és feltett szándéka, hogy még egyszer, utoljára önfeledten, két kézzel szórja a pénzt. Ezalatt a menyasszony a legapróbb részletekig eltervezett mindent, és felkészült az összes lehetséges váratlan eseményre, amelyet az esküvő tartogathat, kivéve... nos, kivéve Phoebe-t és az ő tervét. Alison Espach Indulhat a nászmenet című regénye - amelyben a harsány nevetésre fakasztó, már-már abszurd humor és a romantika egyformán megjelenik - finoman térképezi fel azokat a kacskaringós utakat, amelyek olyan helyekre visznek, ahol még képzeletben sem jártunk, és a váratlan találkozásokat, amelyek miatt újra kell terveznünk az útvonalat. Részlet Sült kagylót esznek a híres Flo's Clam Shackben. Gary és Phoebe kér egy-egy nagy pohár vizet, és koccintanak a jól sikerült napra. A szomszéd asztalnál egy idősebb házaspár ül. Egyforma polárfelsőben vannak, és Phoebenek tetszik, hogy ugyanazt az italt is rendelik, csak az egyikük citromhéjjal, a másikuk pedig extra olívabogyóval. És ezt úgy mondják, mint akik büszkék az apró különbségekre, amelyek még megmaradtak kettejük között. - Pisilnem kell - jelenti be Juice. - Nem kell tudatni velünk, hogy pontosan mit fogsz csinálni a mosdóban - mondja Gary. Juice elneveti magát, majd magukra hagyja őket. Sokat ígér a pillanat, ugyanakkor kárhozatra van ítélve. Gary lába egy kicsit hozzáér Phoebeéhez, talán véletlenül, talán nem. Az sem kizárt, hogy olyan fáradt, hogy észre sem veszi. - Komolyan mondom, hogy ez jó móka volt - szólal meg. - Mintha ez meglepne téged - jegyzi meg Phoebe. - Meg is lep. Gary úgy néz Phoebere, mintha olyasmit szeretne mondani neki, amit nem mondhat. Ki vele! - gondolja magában Phoebe, de most ő sem mondhat ilyet. Este kellett volna mondania, amikor még úgy tudta, hogy az esküvő le lesz fújva. Most viszont nem tudja, hogy gyáva vagy bátor dolog lenne-e, ha kimondaná. Nem tudja, hogy az-e a jó, ha megragadja az alkalmat, vagy az, ha elszalasztja? - Juice igazán nagyszerű gyerek - mondja végül. - Szerencsés ember vagyok - feleli Gary. - Nem biztos, hogy ez csak szerencse kérdése. Még az is lehet, hogy van hozzá némi közöd. - Hát, igen, eltöltöttem vele pár órát gyerekkorában. - Te jó ég! - szól közbe a visszatérő Juice. Még vizes a keze. - Kitettek a mosdóajtóra egy táblát, hogy maximum negyven fő lehet bent. De hát miért mennének be oda negyvenen? Mit lehet egyáltalán mondani ennyi embernek? - Például azt, hogy helló? - veti föl Gary. Juice elneveti magát. - Aha! Kezdetnek nem is rossz! Helló, negyven ember! - Miért vagyunk mind a mosdóban? - kérdi Phoebe, mintha ő lenne a negyven ember. - Kinek az ötlete volt, srácok? - teszi hozzá Gary. Most már kórusban kacagnak, és Phoebet egy kicsit zavarba ejti ez a kacaj, vagy talán megijeszti, mert összeköti őket, és ez a kelleténél is jobb érzés. Közel kerülnek egymáshoz, mintha a kacajuk egy jó meleg pulcsi lenne, amelybe mindhárman belebújtak. Phoebe hátradől, és iszik egy korty vizet. Soha nem érezte otthon magát, ha étteremben volt, még a férjével sem. Folyton azon görcsölt, hogy mit mondjon, és maradt-e még egyáltalán mondanivalójuk, és nem ragadt-e a fogai közé valami ételmaradék. - Parancsoljanak! - mondja a pincérnő, és leteszi eléjük a számlát. De Phoebe még nem akar menni. Maradni akar még ennél az asztalnál, ahol finoman súrolja a lábát Gary lába, és Juice felolvassa az étlap hátoldalát, amely lényegében egy novella. Arról szól, hogy hányszor döntötte romba a hurrikán Flo híres kagylókuckóját. - 1938-ban, 1954-ben, 1960-ban, 1985-ben, 1991-ben... - sorolja Juice. - Szóval sokszor - szól közbe Phoebe. - Nagyon sokszor. Phoebe úgy képzeli, hogy nagy meló lehet az újjáépítés egy-egy katasztrófa után, pláne itt, a Flo's Clam Shackben, ahol apró dísztárgyak, mütyürkék borítják a fal minden négyzetcentijét. Nem is érti, hogy lehet ennyiszer újjávarázsolni ezt a jellegzetes, életteli atmoszférát. Honnan tudja a személyzet, hogy melyik rozsdás kanál hova volt ,,találomra" felszögelve a falra? Hogy tudják negyedszer is a szívükön viselni minden egyes sörnyitó, dugóhúzó sorsát? Hogy tudják elhitetni magukkal, hogy ez az egyedi, ódon hangulat abszolút természetes, és soha többé nem pusztulhat el? - Akkor induljunk, jó? - szólal meg Gary. Fölállnak. Phoebenek eszébe jut, hogy lám, ez a baj azzal, ha beleszeretünk egy idegenbe: nem tudjuk megtartani, mert már a parkolóban a maga útját járja. Megkönnyebbül, amikor Gary hátranéz, és azt kérdezi: - Hova menjünk?

A New York-i Ferncliff temetőben lelt végső nyugalomra Putti Amália, a nyughatatlan természetű magyar színésznő, akit az 1920-as években Berlinben, majd New Yorkban és Hollywoodban Lya de Putty néven ismert meg a közönség. Putty Lia előkelő nemesi családból származott, szolgabíró férjét, kényelmes életét és két lánygyermekét hagyta el, hogy megvalósítsa élete álmát, és színésznő legyen belőle Pesten, majd ünnepelt filmsztár az egész világon. Erotikus kisugárzásával, fénylő fekete szemével és egzotikus megjelenésével a húszas évek csábító és öntörvényű nőideálját testesítette meg. A Berlinben forgatott, elsöprő sikerű Varieté című film hozta el számára a világhírt. Viharos gyorsaságú és óriási ívű karriert futott be a némafilmek világában, miközben időnként reménytelenül szerelmes volt, kétségbeesett és boldogtalan. Megőrültek érte a férfiak, a lelke mélyén mégis magányos maradt. Életét és halálát ma is legendák övezik. Székely Ilona a meglévő forrásokat felhasználva eredt a legkisebb baronesz, az orfeumi táncosnő, majd a világhírű díva nyomába. Részlet a könyvből: Amália ugyanabban az évben forgatta az UFÁ-nál E. A. Dupont-tal a Varietét, mint Artur Robisonnal a Manon Lescaut-t. De míg Prevost abbé regényének filmváltozatában a rokokó díszletek, rizsporos parókák és a francia szentimentalizmus dominált, addig a Varieté féltékenységi drámája hátborzongató lélektani ábrázolással nyűgözte le a közönséget. Az emberi psziché titkos vágyai, félelmei és gyilkos indulatai mesteri képsorokban jelennek meg előttünk, ahogy a 28-as rab (Emil Jannings Boss Huller szerepében) tíz év letöltött börtön után elmeséli élete tragédiáját. A filmet a kritika a német filmművészet addigi legragyogóbb alkotásának nevezte. A lapok az egész világon külön kiemelték, hogy a rendezés mellett az operatőri munka és a színészek játéka is zseniális. És hogy a cirkuszi artisták drámája megrázóan rávilágít arra, hogy a bennünk rejlő érzelmek beleletaszíthatnak minket a legsötétebb szakadékba. Liát ebben a filmben nagyon megszerette a kamera. Talán a rendezőnek (és Karl Grüne operatőrnek) is köszönheti, de ezeken a képkockákon messzire elkerülte minden fölösleges mozdulat, túlzott gesztus, látványos szemforgatás és mesterkélt arckifejezés. Akadt, aki azt írta róla, hogy Bertha-Marie szerepében fantasztikus arc lett belőle, és hogy a játéka egyenesen lehengerlő, természetesen egyszerű és emberien szép. De a Varietéről szóló filmkritikák közül nem lehet kihagyni a berlini zongoragyáros fiának írását sem, aki már serdülőkorában érdeklődött a pszichoanalízis iránt, és a Berlini Egyetemen olyan tanárok előadásait hallgatta, mint Albert Einstein és Max Wertheimer. Ő volt Rudolf Arnheim, aki, mialatt pszichológiai doktori kutatásaiban az emberek arckifejezését tanulmányozta, filmkritikákat kezdett írni a Die Weltbühne című lapnak. A későbbi nagy hírű pszichológiaprofesszor, valamint művészet- és filmteoretikus azt találta írni Amália alakításáról: ,,Lya de Putti szép, buta, kígyószerű és érzéki. (Úgy értem, ebben a filmben természetesen!)" Rudolf Arnheim zárójelben bocsánatot kért ugyan, de a csábító kígyótestű nő (aki ráadásul ostoba) sötét árnya végzetesen rávetült Lia színésznői karrierjére. Csinos arcát, gyönyörű szemét és művészi képességeit később minduntalan ebbe a klisébe akarták kényszeríteni. A hatalmas siker ellenére Lia kétségbeesetten vergődött ezzel a fantom nőalakkal, mellyel lépten-nyomon azonosították. Mondják: ebben az időben vette kezdetét azoknak a rejtélyes baleseteknek, botrányos hisztériáknak és megmagyarázhatatlan dühkitöréseknek sora, melyek későbbi életét olyan kirívóan jellemezték. Öngyilkossági kísérletek, egyéjszakás kalandok, megvásárolt, majd hirtelen eladott luxusautók, szőrmebundák, vagy éppen tóra néző, fényűzően berendezett villák. Amikor a Manon Lescaut-t bemutatták, a Varieté felvételei még javában folytak. A rokokó filmet ünneplő partin mutatták be Liát Ike Blumenthalnak, Ben Blumenthal öccsének. (Ben Blumenthal ekkor már megvásárolta a budapesti Vígszínházat és kibérelte a Fővárosi Operett Színházat is.) Ike állítólag már ekkor amerikai szerződést ajánlott Liának a legnagyobb amerikai filmgyár, a Paramount képviseletében. Amáliának hízelgett a tengerentúli ajánlat, de egyúttal meg is riadt az újabb kihívástól. Mert Berlint már meghódította, Pommer pedig igazán szerethető, testhezálló szerepeket adott neki. Itt ünnepelt és kényeztetett primadonna volt, az amerikai filmvilág viszont távolinak és idegennek tűnt. És még Emil Jannings (akit szintén megkörnyékeztek az amerikaiak) is óva intette az Újvilágtól, mondván, Amerika megtöri az egyéniséget és filmművészet terén jóval alulteljesít Európával szemben. Mert a tengerentúlon csak a profit, a közönség létszáma és a tömegízlés számít. Így Lia nem sokat gondolkodott a válaszon: elutasította az ajánlatot. Arra hivatkozott, hogy még egy ideig az UFÁ-hoz köti a szerződése. Aztán pár hét múlva visszanézték a Varieté kész felvételeit. A filmgyárban mindenki őt dicsérte: az öltöztetőnőtől az operatőrön át egészen a rendezőig. Ahogy gratuláltak neki, egy pillanatra megérintette az elégedettség és a boldogság. El is határozta, hogy pazar vacsorát ad a barátainak, hogy együtt örüljenek a különleges cirkuszfilmnek. Mert ezzel az alakítással minden bizonnyal ő is kopogtat majd a világhír ajtaján. Még a filmstúdió jazz-zenekara is eljött, ők húzták a talpalávalót. Gazdag hidegtál került az asztalra: bajor sonka, májas töltött tojás, köménymagos káposztasaláta, füstölt marhanyelv, petrezselymes tőkehal, nemes penésszel érlelt lipcsei sajt, vékonyra szelt uborka, fahéjas almakompót. Egymást érték a pohárköszöntők, folyt a drága bor, aranylott a sör, habzott a pezsgő. És közben szólt a jazz. Járták hozzá a shimmyt, foxtrottot, charlestont, és páran megpróbálkoztak a blackbottom és a rumba figuráival is. A mulatság hevében egy elegáns úriember ünnepélyesen megkérte Lia kezét. Amália kacagott, táncolt egyet a rajongó gavallérral, majd udvariasan kikosarazta a jómódú férfit.

Elba eleinte együtt él édesanyjával egy olyan helyen, amelyet a kislány félvilágnak hív, de valójában egy Nápoly melletti elmegyógyintézet. Miután az anyja egyik napról a másikra eltűnik, egy fiatal pszichiáter, Fausto Meraviglia elhatározza, hogy kimenti őt onnan. Az orvos befogadja az otthonába Elbát, saját gyermekeként bánik vele. A lánynak köszönhetően a férfi, aki soha nem volt jó szülő, megtanulja, mekkora terhet, ugyanakkor erőt jelent apának lenni, és hogy nem csak rajtunk múlik, szeretnek-e minket mások. Viola Ardone a világsikerű Gyerekvonat - amelyből a Netflix készített azonos címmel sorozatot - és az Oliva Denaro című regénye után A nagy csodával zárja a huszadik század dél-olasz történelméről szóló trilógiáját. Részlet Az év első napját mindig a kórházban töltöttem, a sajátjaimmal, a vesztesek száműzött népével, azokkal, akik meghagyták másoknak a józan észt, és nekik csak az esztelenség jutott. Elvirát és a gyerekeket is magammal vittem az elmegyógyintézetbe újév napján, azt akartam, hogy megtanulják, nemcsak az a színes élet létezik, amit a tengerre néző, nagy, posillipói lakásunkban élünk, van egy fekete-fehér világ is, amely meghúzódik a kórház rácsai mögött. Azt akartam, hogy egyformán legyen szemük a csodára és a borzalomra. Talán rosszul tettem, de vannak ennél nagyobb bűnök is: a megtagadott szeretet, a ki nem mondott szavak, az elmulasztott segítség, a visszavont kéz. Ha hibáztam, mindig inkább a túl sokra hajlottam, nem a túl kevésre. Gyakran merült fel bennem a gondolat, hogy Elvira csak bosszantásból jött hozzám feleségül. Nem engem akart bosszantani, hanem az apját, az építési vállalkozót: csalódást okozott neki azzal, hogy engem választott. Az apósom úgy hívott: a bolondok orvosa, mintha Scarpetta egyik bohózatából léptem volna ki. Hogy vannak a bolondjaid, ugratott, kezded elveszteni az eszed miattuk? El se tudta képzelni, hogy akkor éreztem magam a legszabadabbnak, amikor az osztályon voltam. Harcoltam a tébolydák bezárásáért, de nem voltam hős, szent pedig még annyira sem, Elba, ezt te is tudod. Aldina mindig azt mondta, hogy a hősök egy elnyomó társadalom termékei, emlékszel? A szentek pedig súlyosan narcisztikusak. Én csak azt képzeltem, hogy annál jobbá teszem a dolgokat, mint ahogy kaptam őket, amúgy korlátolt és önző ember vagyok, de néha nagy nekibuzdulásokra vagyok képes. Küzdöttem, kudarcot vallottam, újra megpróbáltam, és néha mintha győztem volna, amúgy a döntetlent is jó eredménynek fogtam fel. Mi nem győzhetünk, mondogatta Basaglia, mert mindig a hatalom győz. Már az is nagy dolog, ha sikerül meggyőznünk valakit.

A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért mindent megtesz, hogy Kis Virág örökre a rabszolgája legyen, és ne törhessen ki alárendelt helyzetéből. Bár a Fóng-házban egyikük úrnő, a másikuk szolga, támogatniuk kell egymást, hogy Linjing házassága révén biztosítsák a jövőjüket, s eközben riválisból barátnővé válnak. Egy váratlan családi botrány miatt Linjing és Kis Virág élete fenekestől felfordul. Linjing kegyvesztetté válik, és ez új lehetőséget jelenthet Kis Virágnak, de vajon rátalálhat a szabadsághoz vezető útra? A magával sodró és mélyen megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nő erőt adó története, valamint a testvériség, az árulás, a szerelem és a diadal meséje. Részlet a könyvből: Cseresznyevirág letekerte a kötést a lábamról, és egy lavór ecetes vízbe tette a lábfejemet. Olajjal megmasszírozta a törött csontokat, majd kihúzta a lábujjaimat rejtekhelyükről. Ahogy elengedte őket, azonnal visszaugrottak a talpam alá. Amikor a fájdalomtól felkiáltottam, Cseresznyevirág rám ripakodott. - Nem lehet olyan rossz, mint amikor elkötözték. Ne viselkedj úgy, mint egy kisgyerek. De én csak sírtam, és egyre Á Nőngöt hívtam. Cseresznyevirág vattát tett a lábujjaim alá, hogy ne görbüljenek vissza, majd lazán bekötötte a lábamat. Azt mondta, ha majd már nem hajlanak vissza az ujjaim, akkor kötés nélkül kell aludnom, hogy legyen rendes vérkeringésem. Bólintottam, és megígértem, hogy követem a parancsait. Emlékek kúsztak elő, milyen volt az első hónapokban, amikor elkötötték a lábamat. Á Nőng lótuszcipőkkel ajándékozott meg, mindegyik mindig egy centivel kisebb volt, mint az előző. Úgy dédelgette a tenyerében, mint valami szent ajándékot. Ahogy feladta az új cipőt egyre kisebbedő lábamra, ígéretekkel próbált vigasztalni. ,,Ahogy a cipőd egyre kisebb, úgy közelít feléd az álomházasság", és ,,Jövendő anyósod csak egy pillantást vet az apró aranylótuszodra, és máris tudni fogja, hogy nagyszerű jellemű lány vagy", és ,,Mindig jobb fiatalon elszenvedni a keserűséget, hogy alkonyi éveidet édességben tölthesd". Szavai balzsamként hatottak a fájdalomra. Úgy kántáltam az ígéreteit, mint a varázsigét, amikor lüktetett a lábam. Ezeket mondta akkor is, amikor a szobában lépegettem, kérlelt, hogy tegyek még egy lépést, azután megint egyet, hogy összetörjenek a csontjaim, és a lábfejem a kecses lótusz alakját vegye fel. Néha, amikor hajnalban jajongtam vagy nyöszörögtem, ringatott az ágyban és arról mesélt, milyen csodálatos házba fogok férjhez menni. - A tökéletes aranylótuszod olyan házba visz, ahol a kőpadlót puha szőnyegek borítják. Soha nem leszel éhes. Mindennap kapsz disznóhúst, halat és csirkét. Az aranylótusz kényelmes életet biztosít. - Á Nőng ígéretei álomba ringattak, egy időre elfeledtették fájó lábaimat. Most pedig elveszítem mindezt, hacsak nem óvom meg az aranylótuszomat. Azon az estén, miután Tavaszi Eső és a konyhalányok horkolni kezdtek, kivettem a vattát a lábujjaim alól. A hold fényében előkerestem az indigókék vászoncsíkokat, és visszatekertem a lábamra, hogy újra aranylótusz formája legyen. Ezúttal nem torzult el az arcom a fájdalomtól. Minden erőmmel húztam és húztam, amíg olyan szorosra nem tekertem, mintha Á Nőng kezei kötöztek volna. Végül visszazuhantam a priccsre. Oldalra fordulva összekucorodtam, és azt képzeltem, anyám hátulról hozzám bújik, átölel, hogy melegben és biztonságban érezhessem magam. Mélyeket lélegeztem, hogy felidézzem a haja jázmin- és pomelóillatát. Napközben engedelmeskedem. De azt nem akadályozhatják meg, hogy éjjelente elkötözzem a lábamat. És egy nap újra találkozom anyámmal.

A Hanyatt-homlok a nyolcvanas évek legelején íródott, midőn a cenzúra rohamokban működött. Gondoltam egy merészet: kisregényt komponálok, kizárólag álmokból. Drága cenzor urak (hm, elvtársak), álmodni azért csak szabad... vagy nem?! Az Utána tánc 2024-ben készült. Miért lett visszatérő álmaim főszereplője a régóta halott apám? Válasz fizetve. Karcsú Könyvek - Pontos történetek A Karcsú Könyvek kisregényei elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is. A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak. A sorozatban megjelent: Ötvenhét lépés (2022) Palackposta (2022) Visz a vonat (2023) Teendők halálom után (2023) Ki vinné haza (2024) Cím nélkül (2024) Részlet: Táncoltunk apámmal pattogós német nyelvű dalra is, de az ugyanúgy valcer volt - walzer -, ahogyan az összes zene, amiket álmaimban a talpunk alá húztak, a szöveget nem értettem, már csak azért sem, mert hamarosan elnyomta a masírozás ütemes döngése, szigorú négynegyed győzte le az umtattát, vamm, vamm, vamm, vamm, gyors vágással a díszszemlékre kerültem, gyerekkoromba, immár apátlanul, mi, környékbeli srácok április negyedikén kiszaladtunk a Dózsa György útra, kötélkordon került a járda úttest felőli pereméhez, hogy visszatartsa a bámészkodók tömegét, vonultak a századok, buffogtak a csizmás talpak, akkoriban még nem volt betonozás, az úgynevezett kiskövek borították a széles úttestet, félkörös mintázatban, a gyalogságot követték a huszárok, kivont karddal, a patkók klopfolták a ritmust, utánuk dübörögtek a tankok, majd az ágyúvontató teherautók, mindeközben bőgött a harang alakú szürke vasmegafonokból az induló, félelemmel keveredő bámulattal figyeltem a magyar néphadsereg vonuló részlegeit, észrevétlenül felnőtté válva, majd újra gyerekké, elöntött a kétségbeesés, hova lett apa? hol az apám? apa, hol vagy, hová tűntél? - e kérdés rémült kunkorára ébredtem, jeges verítékben, vasízű szájjal, sajgó derékkal.