Simonyi Balázs az elmúlt öt évben adássorozataiban - IzzóSztár, Büntetőkör, Laza Tízes - a futás apropóján közel 150 podcastinterjút készített a legkülönfélébb emberekkel. A könyvben 22, az élet változatos területein munkálkodó, meghatározó személyiség tűnik fel, akiket a futás köt össze. Ez a tényszerű, egyszerű, korrekt tevékenység tükröt tart elénk, és képes arra, hogy a maga valójában mutassa meg az embert az imázs mögött. A futás varázsszóként működik, közös nevezőre hoz, változatos húrokat pendít meg, amelynek segítségével a megszólaltatott interjúalanyok kötetlenül beszélnek arról, ami számukra fontos, ám amelyről eddig keveset kérdezték őket. Mit kiabáltak Nádas Péter után? Hogyan futotta le első európai nőként a maratont három órán belül Monspart Sarolta egy férfiversenyen? Kiket vitt taxiján Sütő József, az egyik legjobb magyar hosszútávfutó? Hogyan tud hat napon át egyfolytában futni 85 évesen Bozó Pál? Miként futotta be Magyarország összes települését Sipos István? Mire cserélte le a kábítószert Pálinkás Szüts Róbert? Vannak egyáltalán izmai Litkai Gergelynek? Hogyan használta a futást gyászmunkának Esterházy Marcell? Miért utál futni Veiszer Alinda? Miként jut el fizikailag soha nem tapasztalt magasságokig, és hogyan pipálja le tanítványait egy negyvenéves színházrendező? Ha az íráshoz segg kell, mi kell a futáshoz Tompa Andrea szerint? Mi a kedvenc szava Palya Beának, Parti Nagy Lajosnak és Nick Thorpe-nak? Hogyan fogyott bele a szerepébe két hét alatt a margitszigeti rekortánt róva Ónodi Eszter? Talál-e közös nevezőt egy stand-upos és egy szerzetes? Részlet Simonyi Balázs.:Bevallom, nem sok mindent tudok a tájfutásról. Tartanál egy gyorstalpalót belőle? Monspart Sarolta.: Gyakorlatilag két dologból áll össze ez a sport: a fizikai és a szellemi követelményből. A rajtnál kap az ember egy térképet, amelyen minden rajta van, minden kis ösvény. A nagy versenyeket, mint a világbajnokság, olyan terepen kellett régen megrendezni, ahol korábban még soha nem volt tájfutóesemény. Amikor 1972-ben Csehszlovákiában nyertem a homokköveken, akkor még a csehek sem versenyeztek azon a terepen. Amikor megtudták, körülbelül egy-két évvel előtte, hogy ők rendezik a világbajnokságot, le is tiltották a helyszínt. Tehát kapsz egy térképet a pályáról, és az nyer, aki a leghamarabb végigfutja. S. B.:Az tudtátok előre, hogy milyen hosszú a pálya? Vagy ott kellett méregetni ujjbeggyel? M. S.: Nem, ez rá van írva a térképre. De igazából már látod is. Az én időmben egy centi körülbelül 200 métert jelentett. Amúgy a női elitben 10 kilométer hosszú volt a pálya, a fiúknál tizenöt körül. De más a verseny az Alföldön, ahol nincs szintkülönbség, és mindenki sokkal gyorsabban fut, vagy a Vértesen, ahol ezeregy gyönyörű hegy van meg dombok, lefutó lejtők és gerincek. És ez nagyon nem mindegy. Például Skandináviában alig van sík rész, alig van út, szinte nincs ösvény, és az erdővágást se nagyon ismerik, viszont minden vizes, mocsaras, köves, farönkös. Ott marha nehéz a terepfutás. S. B.:Mikor kaptad meg a térképet? M. S.: Egy perccel a rajt előtt. S. B.: Komolyan? Tehát nem is volt időd áttanulmányozni? M. S.: Egy percet kaptunk.

,,Kinek kell a Google, ha itt van nekünk Will Buxton? Ez a legátfogóbb, legteljesebb könyv az F1-ről, ami valaha megjelent. Igazi öröm olvasni" BRAD PITT ,,Tökéletes azoknak az új rajongóknak, akik szeretnék a rajongásukat magasabb szintre emelni, a megszállottaknak pedig kiválóan összefoglalja a földkerekség legvonzóbb és legőrültebb sportágának történetét." GREG JAMES A Grand Prix című könyvben Will Buxton részletesen bemutatja a Formula-1 történelmét meghatározó autókat, csapatokat, pályákat, rekordokat és párharcokat, kezdve az 1950-es, első világbajnoktól, Giuseppe Farinától egészen az olyan modern ikonokig, mint Lewis Hamilton vagy Max Verstappen. A Formula-1 izgalmas, rajzokkal illusztrált története feltár mindent a kalandos kezdetektől a huszadik század és napjaink topversenyzőinek lelkivilágáig egy olyan elismert autósport-kommentátortól, aki a rendkívül népszerű Hajsza a túlélésért című Netflix sorozat sztárja. Lépj be az autótervezést forradalmasító csapatok gyárába, légy a bokszfal beépített embere és ismerd meg a bokszkiállás művészetét. Fedezd fel, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki felérjen a csúcsra! Ez a könyv tökéletes bevezető a világ legizgalmasabb sportjának világába. Részlet a könyvből: MI IS AZ A FORMA-1? A Forma-1 világviszonylatban idestova hetven éve áll az autóversenyzés csúcsán, az ember és a technika legkeményebb erőpróbája. Több, mint húsz verseny a legnagyobb kihívást jelentő pályákon, a bolygó legimpozánsabb helyein, ahol már a részvétel is egy-egy versenyző karrierjének betetőzését jelenti. A győzelem ebben a sportágban csaknem lehetetlen vállalkozás. Ha valaki a sikereinek köszönhetően elnyeri a bajnoki címet, attól kezdve a sportág történetének legnagyobb alakjaival emlegetik egy lapon. Itt nem csak a sebesség magas, hanem a kockázat is. A versenyzők háromszáz kilométer per óra feletti tempónál csatáznak, olykor milliméteres távolságra egymástól. Hihetetlen tudásukat lenyűgöző bátorsággal ötvözik, hogy bebizonyítsák: aznap ők a legjobbak választott sportágukban. Az idáig vezető út már gyerekkorukban elkezdődik. Készségeiket először a gokartban kamatoztatják, majd az alacsonyabb, együléses kategóriákon át jutnak el a versenyzés csúcsára. Miközben egyre éhesebbé válnak a sikerre, a vágy, hogy mindent és mindenkit legyőzzenek, beléjük ivódik. Tehetség, tapasztalat, győzelem, vereség, kitartás, bátorság - ez mind szükséges a cél eléréséhez, hogy a lehető legjobb versenyzővé váljanak. Ehhez minden idők leggyorsabb és legfejlettebb együléses versenyautói állnak rendelkezésükre. Ezeket a kerekeken gördülő rakétákat egyedi alkatrészek ezreiből szerelik össze, ést több ezer főből álló csapatok építik kifejezetten erre a célra. A szakértelmük épp annyira fontos, mint a volán mögött ülő pilóta tehetsége. Dollárok százmillióit költik el a győzelem érdekében. A döntések verseny közben egy szempillantás alatt születnek meg, mind a csata hevében helytálló pilóta, mind a futamgyőzelmet érő választást meghozó stratéga, mind a szerelői csapat részéről, amelynek tagjai másodpercek alatt végzik el a munkájukat a boxkiállás során, hogy az autó visszatérhessen a pályára. Akik győznek, tudják, hogy aznap nem akadt gyorsabb autó, fegyelmezettebb csapat és jobb versenyző. Mindig a győzelem a cél. Újra és újra. Akik pedig nem léphetnek fel a dobogóra, azért küzdenek, hogy felzárkózzanak, és egy nap számukra is elkezdődjön a sikerkorszak, amely az autósport két legnagyobb díjának, Forma-1 egyéni és konstruktőri világbajnoki cím elnyerésében teljesedik ki. De mire van szükség ahhoz, hogy valaki a legjobb legyen? Ki minden idők legnagyobb versenyzője? Hogyan vált ez a sport világméretűvé, és mit tartogat a jövő? A könyv bemutatja a Forma-1 jelenét és múltját, a sportág kialakulásától kezdve egészen a csapatokig, amelyek a korszak legjobb autóit adták. Az évtizedeket átívelő utazás során az olvasó megismerkedhet a sportág valamennyi világbajnokával. Habár szívem szerint valamennyi versenyzőről írtam volna, a terjedelem ezt nem tette lehetővé. Ehelyett minden évtizedből kiválasztottam egy olyan különleges versenyzőt, akinek ugyan megvolt hozzá a képessége, mégsem nyert világbajnokságot, továbbá néhány figyelemre méltó pilótát. És vissza fogunk repülni az időben, hogy felidézzük a sport történetének leghíresebb versenyeit. Itt találkozik a műszaki zsenialitás a kiváló sportteljesítménnyel. Az álmodozók itt válnak hősökké, és itt, a küzdelem hevében születnek meg az ikonok. Ez az autósport csúcsa. Ez a Forma-1.

Sok költő versein keresztül találkozhattunk már, ha engem hallgattál. Most a saját szavaim osztom meg veled, ha kíváncsi vagy rá. Mert ugyanabban a világan élünk: vannak közös dolgaink, vágyak, érzések, gondok és kiút, ha kell. Vedd elő a kötetet, olvasd, mondd, idézd, küldd, üzenj vele, s rájössz, hogy a vers menedék, amikor elbújnál a világ zaja elől, és helyetted beszél, ha nem mersz szólni, vagy elakad a szavad. A dolgok változnak, de az érzések ugyanazok. Az elmúlásban is te vagy az állandó, s a vers örök. A vers: lételem. Lutter Imre Részlet Harmónia Elállt az eső, s én boldog vagyok Felhőtlen kacagnak a csillagok Rád dereng az égről a holdvilág Árnyéka illatos orgonaág Mindketten tudjuk, az ősz közeleg S behúzódnak lassan az emberek Újra kopogtat a hűvös eső Testünkből elszáll a régi erő Pléden egy szentjánosbogár dereng Foltos kottánk hangjegye néma csend Csak fogom a kezed, és hallgatok Belőlünk születnek a dallamok

A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni. Sorszámozott, dedikált, limitált kiadás. Karcsú Könyvek - Pontos történetek A Karcsú Könyvek kisregényei elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is. A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak. A sorozatban megjelent: Ötvenhét lépés (2022) Palackposta (2022) Visz a vonat (2023) Teendők halálom után (2023) Ki vinné haza (2024)

MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves kapcsolata - a férfi összetörte a szívét, amikor elhagyta Jacqueline Kennedyért. Ám igazi érzéseiről keveset tudunk. New York és Görögország között nevelkedett, érzelmileg bántalmazó édesanyja kényszerítette éneklésre, és a nemzetközi karrier érdekében hátrahagyta családját. A királyi udvarok és a hollywoodi sztárok által ünnepelt Callas megharcolt a szexizmussal, hogy feljusson a csúcsra, de volt egyvalami, amire vágyott, ám soha nem lehetett az övé: a boldog magánélet. A Díva születik című könyvben Lyndsy Spence bestselleríró eddig nem látott dokumentumokból merít, hogy feltárja egy igazi ikon kendőzetlen, tragikus történetét. Részlet a könyvből: Maria a Norma nyitányán Nicola Rossi-Lemeni és Giulietta Simionato mellett énekelt; a kritikusok a Simionatóval közös Mira, o Norma című duettjéről azt írták, hogy ,,ez olyasmi, amiről még az unokáinknak is mesélhetünk". Megjelenése váltotta ki azonban a legtöbb sajtóvisszhangot. ,,Vékony, mint egy gally, és gyönyörű abban a tragikus maszkban - amit a belső derű árnyal. Jelenléte és stílusa is van." A Traviatában Tito Gobbival énekelt, és a Biki tervezte jelmezeket viselte; a vörös masni a báli ruháján remekül ment Elizabeth Arden rúzsának árnyalatához. A Lammermoori Lucia elsöprő sikert aratott, és huszonkétszer tapsolták vissza. A Chicago Tribune ezt írta: ,,Valóságos tapslavina szabadult el, az éljenzés fokozatosan lett egyre hangosabb, majd álló ováció következett, és a széksorok közötti folyosók megteltek emberekkel, akik a lehető legközelebb igyekeztek tolakodni a színpadhoz." Az egyik ilyen megszállott rajongó Bagarozy volt. Emlékeztette 1947-es szerződésükre, és százezer dollár kifizetetlen jutalékot követelt. Rossi-Lemeni azt tanácsolta Mariának, hogy egyezzen meg Bagarozyval; ármánykodásának ugyanis ő is áldozatul esett New Yorkban, és négyezer dollárt fizetett a szerződésük felbontásáért. Titta javaslatára Callas nemet mondott, mivel Bagarozy nem látta el ügynöki feladatait. ,,Áldozatot kíván elviselni, mások és saját magunk ostobaságát, mert sajnos mindannyian lehetünk ostobák", mondta Maria, fiatalkorában elkövetett hibáira gondolva. Bagarozynak adott válasza azonban naivitást tükrözött, különösen azután, hogy a férfi New Yorkban pert indított ellene, és azzal fenyegetőzött, hogy szerelmes leveleit eladja az újságoknak. Maria sok szempontból megszenvedte, hogy nem volt saját sajtósa, és hogy a kérdésekre mindig őszintén válaszolt. ,,Őszintének kell lennem", mondogatta gyakran, bár ezzel gyakorlatilag engedélyt adott az amerikai sajtónak arra, hogy manipulálja a szavait. Soha nem udvarolt a sajtónak, és Dorle Soriának kellett rávennie, hogy köszönőleveleket küldjön, különösen Emily Coleman zenekritikusnak,* ,,az összes csodálatos dologért, amit érte tett" a Newsweek és a Theatre Arts lapokban. Tudja, hogy mennyire rajong magáért - nagyon sokat jelentene neki, ha kapna magától egy saját kezűleg írt levelet. Emellett, tisztán szakmai szempontból, mivel jövőre visszatér Chicagóba, tudom, hogy nem akarja őt megbántani. Mostanra Mariát olyan elismerés övezte, mint bármelyik hollywoodi sztárt: ,,Felállt, úgy forgolódott; a modelleket utánozta, vagy amit ő gondolt arról, milyen lehet egy modellt utánozni... Majd azt kiáltotta: >>Meglepetés!<< Egy barátságos, teljesen nőies, bizonyos értelemben frissen létrejött, csábító alak érkezett közénk." Fogyása találgatásokra adott okot, és voltak, akik úgy vélték, egyszer egy pohár pezsgővel lenyelt egy galandférget. A galandféregpetékből készült tabletták fogyasztásának gyakorlata a viktoriánus korszak óta létezett, és az 1950-es években újjáéledt: különféle sarlatán gyógyászati cégek galandféregpetékből készült rágógumit hoztak forgalomba. Anélkül, hogy Maria beleegyezését adta volna, Titta megismételte a pletykát az Oggi riporterének: Bizton állíthatom, hogy e lenyűgöző mutatványnak eszköze egy mohó galandféreg volt, amit vasakarattal nyelt le egy pohár pezsgővel. Tudom, hogy egy ilyen undorító dolog, mint amilyen ez a tolakodó parazita, aligha fér össze egy díva mindennapi életével, de ez az igazság. Maria interjúkban utalt szégyenletesnek és kellemetlennek megélt körülményeire: Valami elromlott bennem, de nem tudtam magyarázatot találni rá. Az orvos sem talált rá magyarázatot. Egyszer csak megtaláltam az okot... Nem is tudom kimondani, kicsit sem volt kellemes. Kigyógyultam az okból... Nem gyógyszer segített, mert soha nem szedtem semmilyen gyógyszert, kivéve, ha fájt a fejem - ami néha minden nőnél előfordul -, ...mert olyankor beveszek egy aszpirint. Kicsit jobban odafigyeltem az étrendemre, ez igaz, de azt hiszem, leginkább annak köszönhetem a fogyásomat, hogy elhatároztam, vékony leszek, és elég szerencsés voltam ahhoz, hogy tényleg vékony lettem.

Jonas Jonasson, a kortárs svéd irodalom nagy szatirikusa új regényében tovább építi fonákuniverzumát. Ezúttal egy nincstelen zsellér, egy élelmes nyomdászmester, egy talpraesett lány és egy ostoba gróf szerteágazó történetét meséli el. A történetben fontos szerepet játszik a pálinkafőzés és maga a pálinka, amelyből az utóbbi, hol áldás, hol átok. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 20. századi körképe után Jonasson visszafelé lépdel az időben, hogy megmutathassa, az ember a 19. században nem volt sem jobb, sem rosszabb a 20. századinál. Hetedik regényét is ugyanazok a tulajdonságok jellemzik, mint az előző hatot: áradó mesélőkedv, maró szatíra, kíméletlen tisztánlátás, fergeteges humor és nem utolsósorban legyűrhetetlen életszeretet. Részlet A disznótenyésztő gazda kezdte unni a haszontalan álldogálást. Fontosabb dolga is van ennél. Például a vacsorázás. Ráadásul úgy érezte magát, mintha fejbe kólintották volna. Mi ez az istentelen bűz? Ha a disznók megérzik, belebetegednek. Algot megmagyarázta. A nemes hölgy szagosítót használ, amit parfümnek hívnak, és egy nőnek sohasem szabad olyat mondani, hogy büdös. Még olyan nyelven sem, amit nem ért. Isten ments! Nem akar ő semmi rosszat. A disznótenyésztő gazda a grófnéra nézett, és bocsánatot kért. - Nincs semmi bajom asszonyságod szagával, csak én meg a disznóim nem vagyunk hozzászokva. Nyugodtan sétálgasson a földünkön, amikor csak kedve tartja, csak a disznóim miatt arra kérem, minél távolabb az ólaktól. De ha nem haragszik meg érte, nekem most már mennem kell, mert vár otthon a véres hurka. Minden jót kívánok. Agyő. És távozott. Fia bocsánatkérő mosollyal nézett a grófnéra, és ment az apja után. Antoinette Bielkegren magára maradt. Sejtelme sem volt róla, hogy felfogták-e, mit akar. Talán a fiú? Ő maga abból sem értett egy mukkot sem, amit az imént az apa mondott neki. Az utolsó szó kivételével, ami pontosan úgy hangzott, mint az adieu.

William Somerset Maugham Színház című regényének főszereplője Julia Lambert, a tehetséges, szép, korosodó sztár, a harmincas évek nagy színésznője. Baráti körében és munkahelyén, a színházban senki nem kételkedik abban, hogy boldog és hűséges házasságban él színész férjével, Michaellel. Egy napon azonban egy fiatal férfi jelenik meg a színen, akibe Julia menthetetlenül beleszeret, és viszonyt kezd vele. Maugham regényében mesterien tárja fel a női lélek rejtelmeit, miközben mindvégig fenntartja a feszültséget. Részlet ,,A diéta! - gondolta. - Mikor hatvanéves leszek, eleresztem magam. Annyi vajas kenyeret fogok enni, amennyi csak belém fér. Reggelire meleg zsemlét fogok enni,krumplit ebédre és krumplit vacsorára. És sört. Istenem,hogy szeretem a sört! Borsólevest és paradicsomlevest;édes pudingot és cseresznyetortát. Tejszínt, tejszínt, tejszínt! És isten engem úgy segéljen, spenótra rá sem nézek többet hátralevő életemben. Mikor kész volt a masszázs, Evie hozott neki egy csészeteát, egy szelet sonkát, amelyről a kövérjét már levágták,és egy kis száraz pirított kenyeret. Julia felkelt, felöltözött,és lement Michaellel a színházba. Szeretett ott lenni egy órával előbb, minta függönyt felhúzták. Michael továbbment,hogy megvacsorázzék a klubjában. Evie előre ment taxin, úgyhogy mikor Julia beért az öltözőjébe, már mindent rendben talált. Megint levetkőzött, és öltözőköpenyt vett fel.Mikor leült öltözőasztala elé, látta, hogy friss virágok állnak egy vázában. - Hé, ki küldte ezeket? Mrs. De Vries? Dolly óriási virágkosarat küldött minden premierre és minden kétszázadik előadásra, ha volt olyan, és közbenis, ahányszor virágot rendelt saját háza számára, mindig küldött Juliának is. - Nem, miss. - Lord Charles? Lord Charles Tamerley Julia legrégibb és legállhatatosabb rajongója volt, és ha elment egy virágkereskedés előtt, többnyire megvolt benne a hajlam, hogy beugorjon,és néhány szál rózsát küldjön neki. - Itt van a névjegy - mondta Evie. Julia megnézte. Mr. Thomas Fennell. Tavistock Square. - Hogy lehet a Tavistock Square-en lakni? Ki a fene lehet ez, Evie? - Biztosan valaki, akit levett a lábáról a miss végzetes szépsége, mi? - Egy fontba is belekerülhettek. Pedig a Tavistock Square nem valami gazdag hely, azt hiszem. Még az is lehet, hogy az illető egy hétig nem vacsorázott, hogy megvehesse. - Nem hinném. Julia zsírfestékkel bekente az arcát. - Benned nincs semmi romantika, Evie. Azért, mert nem vagyok kóristalány, nem tudod megérteni, hogy valaki virágokat küld nekem. Pedig isten bizony, jobb lábam van, mint a legtöbbnek. - Mindig a lábával jön elő. - Na hallod, hát vedd tudomásul, hogy igenis büszke vagyok rá, hogy egy ismeretlen fiatalember virágokat küld nekem az én koromban. Látod, ez is mutatja... - Ha most látná magát, nem küldene virágot, ahogy én a férfiakat ismerem. - Menj a fenébe - mondta Julia. Mikor már jónak találta a festést, és Evie ráadta harisnyáját és cipőjét, maradt még néhány perce. Leült az asztalhoz, és nagyvonalú, bátor kézírásával áradozó köszönetet írt Mr. Thomas Fennellnek a szép virágokért. Julia természettől fogva udvarias volt, és azonkívül elve is volt, hogy válaszolt minden hízelgő levélre. Ez volt a módja annak, hogy kapcsolatban legyen közönségével. Miután megcímezte a levelet, a névjegyet a papírkosárba dobta, és kész volt, hogy felvegye azt a ruháját, amelyet az első felvonásban hordott. Az ügyelő sorba kopogtatott az öltözőkön. - Kezdjük, kérem. Ezek a szavak, bár isten tudja, már hányszor hallotta őket, még mindig izgalommal töltötték el. Úgy felvillanyozták,mint valami erősítő ital. Az életnek megint jelentősége volt.Kész volt, hogy a látszatok világából átlépjen a valóságvilágába."

Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége. Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne... Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt. Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban. Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske. Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig. Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött. * Ugyanilyen meleg nyár volt, amikor először járt ebben házban. Szomjúságtól és a nyakába csorgó izzadságtól kimerülten járta a környéket, eladó ingatlanokat nézegetve. Belefáradt, hogy kétévente költöznie kell és hogy semmilyen érzést nem keltett benne az otthonának nevezett tér, kizárólag gyakorlati funkciót töltött be. - Ez ma az utolsó? - kérdezte kedvetlenül Dzsongmin. Az ingatlanügynök körbevezette őt Ilszan különböző részein, hosszasan dicsért minden ingatlant, Dzsongminmégsem tudott választani. A rendezett lakásoknak megfizethetetlenül magas ára volt, olcsóbbak pedig csak a külvárosban voltak, ahonnan nehéz lett volna munkába járni. - Hölgyem, várjon egy kicsit. Nézzünk meg még egyet. Van egy társasház, ami pont megfelelne egy egyedülálló nőnek. Tényleg ez lesz az utolsó! - Rendben. Nézzük meg azt is. Burkolt hidegháború zajlott a szerződését megkötni kívánó ingatlanügynök és a mindig bizonytalan válaszokat adó Dzsongmin között. Ő azonban megfogadta magában, hogy még ma megnézi az összes eladó ingatlant, és haladéktalanul dönteni fog, nem vár hétvégéig. - Szereti a gesztenyét? - kérdezte váratlanul az ingatlanügynök, ahogy befordultak a Gesztenyesor negyed egyik keskeny utcájába. - Nem, nem igazán. - Ezek itt mind gesztenyefák. Ősszel virágba borulnak, egyszerűen gyönyörű. Azt hallottam, hogy a környékbeli nők gyűjtik is a gesztenyét... Dzsongmin nem felelt. Egy halom zöld levél, barna törzsek: minden nyári fa hasonlóan néz ki. Ránézésre nem tudta megállapítani, melyik lehet a gesztenyefa. A lakás a negyedik épületben volt. Az emelkedőn az ingatlanügynöknek is gyorsan elfogyott a mondandója. Mindketten a lépéseikre koncentráltak. Ahogy az épület elé értek, Dzsongmin megállt. Első pillantásra beleszeretett a helybe. A falakról itt-ott mállott a vakolat. De az erkély különleges, boltíves ablaka és ahogy az elefántcsontszínű külső falat narancssárga ablakkerettel emelték ki, Európát idézte. A narancssárga szegély nyújtotta lezser vidámság jól illett a nyári meleghez. A harmadik emeleten valaki pozsgás növényeket helyezett a boltíves ablakba. A negyedik emelet utolsó lakásánál végig színes zoknikat csíptettek fel a szárítókötélre, mintha csak ezzel üdvözölnék a nyári napfényt. Tenyérnyi, sárga babazoknik lógtak egymás mellett. A szomszédban egy nagy, könyvektől roskadozó polc látszott. Lehet, hogy egy részmunkaidős egyetemi tanár lakik ott, akit a munkája miatt ide-oda helyeznek? Dzsongmin furcsamód el tudta itt képzelni a mindennapjait. 301-es szám. Letekintett az ablakból oda, ahol az imént álltak. Lágy, meleg szellő bujkált hosszú hajszálai között. Az épület nem volt sokemeletes, de mégis jól lehetett innen látnia helyet körülölelő távoli hegygerincet is. Dzsongmin úgy érezte, hogy szeretné feldíszíteni az ablakot. Habozás nélkül az őt figyelő ingatlanügynökhöz fordult. - Megkötöm a bérleti szerződést. Úgy érezte, ezen a helyen sokáig maradhat anélkül, hogy belefáradna. Az élete olyan jól halad majd, mint egy gyorsuló kerékpár, amit hajtani sem kell. Dzsongmin először szerette meg az ,,otthonát". Az álmot azonban egy pillanat alatt elfújta a szél. A kerékpárja lejtőhöz ért. A gyorsulás túl nagy lett, a gép irányíthatatlanná vált, majd látványosan felborult. S amikor már a pedál is kipörgött és teljesen mozdulat

Maditát nem érdekli a karácsonyi készülődés, a forralt bor és mézeskalács. Három évvel ezelőtt, egy decemberi estén meghalt a szerelme; azóta Madita számára, aki a bánatával visszaköltözött szülőfalujába, az advent az év legnehezebb időszaka. Tündéri unokahúga, Ella és az ő kisöccse, Jancsi teszik elviselhetővé számára ezt a néhány hetet. A gyerekek rábeszélik nagynénjüket, hogy közösen írjanak levelet a Télapónak, mindhárman vessék papírra a kívánságaikat - miközben neki fogalma sem volt arról, hogy a levél később nem a szemétbe kerül, ahogy tervezte, hanem olyasvalaki kezébe, aki bármit megtenne azért, hogy Maditát újra mosolyogni lássa... - Ezek itt mi vagyunk, öten a fa körül? - kérdezte Madita, amikor másnap délután unokahúgával a nappaliban ült az asztalnál, és figyelte, ahogy a kislány a színes ceruzával hatalmas barna zsákot rajzol a feldíszített karácsonyfa alá. Madita öt figurát számolt össze a fa körül, volt köztük magasabb, alacsonyabb, de Ella mindegyiknek hatalmas krumpliorrot és hosszú szempillát rajzolt. A kislány még csak fel sem pillantott a nénikéjére, hanem továbbra is határozottan a papírra nyomta a ceruzát, és vonalanként barnára színezte a zsákot. - Igen - válaszolta szűkszavúan. Madita melegséget érzett a mellkasában, ahogy az unokahúgát nézte, amint az ügyetlenül, de erősen összpontosítva befejezte a művet. - Ez itt biztosan te vagy, igaz? - A sárga pulóvert viselő kisebb emberkére mutatott. Akkoriban a sárga volt Ella kedvenc színe. - Ez pedig az öcséd. Ella ceruzája megállt a levegőben, miközben tekintetével izgatottan követte Madita ujját, ahogy az egyik szereplőről a másikra vándorolt. Bólintott, anélkül hogy egy arcizma is rándult volna, mintha tulajdonképpen teljesen világos lenne, melyik alak melyik családtagot ábrázolja. - A nagyobb, szakállas ember az apukád, igaz? Ella még egyszer bólintott. A két utolsó szereplőnél Madita elbizonytalanodott. Nagyon hasonlítottak egymásra, mint ahogy Thea és Madita is a vörösesbarna hajuk miatt. Aztán Madita észrevette, hogy egyikük szemüveget visel. - Ez vagyok én! A szemüveget nagyon jól megrajzoltad. - Az unokahúga büszkén elmosolyodott. - De mik ezek a kék pöttyök az arcomon? Kanyarós lettem? A kislány lassan a rajz fölé hajolt, egy pillanatig vizsgálgatta, majd folytatta a rajzolást, mintha mi sem történt volna. Közben halkan így szólt: - Ez azért van, mert mindig sírsz, amikor jön a Télapó. Madita úgy egyenesedett fel, mintha tetten érték volna, azonnal nyomást érzett a bordája környékén. Pont ebben a pillanatban trappolást hallott a lépcső felől, és ahogy körülnézett, egy izzó üstököst látott maga felé rohanni, amiről aztán kiderült, hogy a hároméves Jancsi az, rikitóvörös, pomponos sapkában. A kisfiú, amint odaért, az ölébe vetődött. Őt követte Thea, kezében bevásárlótáskával, vidáman mosolyogva. Ahogy mostanában oly gyakran, Madita és a nővére a tegnap este után is úgy tettek, mintha semmi nem történt volna, mintha nem szakadtak volna félbe a beszélgetések, mintha nem hullott volna egy könnycsepp sem, és Madita ennek nagyon örült. Így könnyebb volt elhessegetnie a felkavaró gondolatokat és a következő napra, az apró-cseprő feladataira összpontosítania. - Na, mit csináltok, festegettek? Apropó, Jancsi, Ella, kérjétek meg Maddit, hogy segítsen megírni a karácsonyi leveleiteket a Télapónak, amíg én kitakarítok! A gyerekek szeme rögtön felcsillant az izgalomtól. Jancsi máris felmászott egy székre, és föl-le ugrált rajta. - Kalácsonyi levél, kalácsonyi levél, kalácsonyi levél! - kiabálta, miközben puha vörös haja ütemesen röpködött. A nővérek vidáman egymásra nevettek. - A kívánságlistáról van szó. Levelet írhatnak a Télapónak a kívánságaikkal - magyarázta Thea, és Maditának eszébe jutott, hogy már tavaly is írtak ilyet a gyerekek. - Segítesz nekik? Már majdnem elfeledkeztem róla. - Persze - egyezett bele Madita gondolkodás nélkül. Levette a sapkát Jancsi fejéről; a kisfiú közben kibújt a télikabátjából, és a földre ejtette azt. Gyorsan telepakolták az asztalt színes papírral, magazinokkal és játékkatalógusokkal, gyerekollókkal, ragasztóval és csillámló tollakkal. Ella félretolta a rajzát, felkapta az egyik katalógust, és villámgyorsan lapozgatni kezdte, mintha valami konkrét dolgot keresne, miközben Jancsi egyesével kézbe vette és megvizsgálta a ceruzákat. - Tehát akkor kérlek, magyarázzátok el nekem, hogy működik ez - kérte Madita. - Olyan régen csináltuk utoljára, hogy már nem is emlékszem. - Jancsi és én képeket vágunk ki, felragasztjuk őket - gondolkodott Ella, de közben tovább keresgélt -, aztán neked kell megírnod a levelet. Mi pedig majd megmondjuk, mit írj. - Rendben! - mondta Madita, és hátradőlt. Jancsi ugyanolyan figyelmesen hallgatta a nővérét, mint ahogy a kislány lapozta a katalógust, majd a nővérét utánozva ő is a kezébe vett egyet. - Ezt kérem! - kiáltott fel hangosan, és egy indiánsátorra mutatott, majd azután megpillantott egy versenypályát. - És ezt is! Meg a tűzoltóautót! - Nem, Jancsi, ro

Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra épülő életrajzi regény egy szenvedélyes, merész és különleges nő életét meséli el Petőfivel való megismerkedésétől a Horvát Árpáddal kötött második házasságán át haláláig, az életutat, amelynek során a forradalom szimbólumából, a nemzet özvegyéből megvetéssel sújtott, megtört asszony lett. Miklya Luzsányi Mónika pedagógus, író, szerkesztő, több életrajzi regény szerzője. Az Időutazó-sorozatban megjelent Mohács özvegye című könyve Mária királyné életét dolgozza fel. Részlet a könyvből: ,,Minden ízében más volt ez az esküvő, mint amiről kislányként álmodozott, mégis úgy érezte, az örömét nem tudja elvenni semmi. Sándor felesége lesz, az ő asszonya. Élete legboldogabb napja előtt áll, hát miért ne örülhetne? De akármennyire örült, a viharfelhők már ott gyülekeztek az égen. Az ég elborult, és elborult Júlia kedve is, amikor a kápolnában szembesült vele, hogy az apja még csak meg se jelenik a ceremónián. A kápolna fölött, a dolgozószobában hallották döngő lépteit. Ám elég volt csak ránéznie Sándorra, már a mennyországban érezte magát, Isten engem úgy segéljen, Boldog Asszony, minden szentek, hogy e tisztes fiszemélyt szeretem, szeretvén hozzámegyek házastársul, Istennek rendelése szerint, én őtet el nem hagyom, hótomiglan, hótáiglan, semminémű nyavalyában, Isten engem úgy segéljen. A stóla összekötötte a kezeiket, a házasság az életüket, immár örökre. Az esküvő után a kocsi a kapubolt alatt várta őket. Alig néhány ládát pakoltak fel rá a ruháival. Ennyi minden hozománya. Az apja már ott állt a kocsinál. A karjában a lendület, hogy megölelje a lányát. De képtelen volt megmozdulni. Júlia is várt, aztán csak annyit mondott: - Isten áldja, édesatyám. Szendrey nem válaszolt. Nem tudott. A torkát szorongatta valami. Petőfi lépett oda hozzá. Az öreg tudta, hogy most kibékülhetnének. Ha kezet adna... Ha megölelné... De nem tudta megtenni. Úgy érezte, ez a fekete férfi erőszakkal ragadja el, és a halálba sodorja a lányát. Sándor egy percig várt. Aztán felkapta a fejét, és ahogy szokott, gúnyosan felnevetett. Aztán fellépett a kocsira. - Indulj! - adta ki a parancsot. - Meg se állj Koltóig! A kocsis a lovak közé csapott, ám alig is ért ki a szatmári útra, leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és úgy esett, mintha dézsából öntenék. - No, ez is jól kezdődik! - fortyant fel a kocsiban Petőfi. - Viharos utazásunk lesz. - Mit vártál? - nevetett Júlia. - Viharos volt a jegyességünk, viharos lesz a nászutunk is - és szájon csókolta a Sándort. Most már tehette, hiszen a hites felesége volt."