292 oldal
2690 Ft
Munkamániások - szalonképes szenvedélybetegek
A munkamánia mint szenvedélybetegség csak a legutóbbi
évtizedekben öltött tömeges méreteket.
Szalonképességét az adja, hogy egészen odáig
hajlamosak vagyunk szemet hunyni felette, amíg csupán
az egyén személyiségjegyeit változtatja meg. Akkor
válik elviselhetetlenné, amikor tönkreteszi a családi,
baráti kapcsolatokat, sőt, legvégül magát a
munkavégzést is hátrányosan befolyásolja.
Barbara Killinger kanadai pszichológus szerint e
szenvedély gyökerét a túlzott bizonyítási és
sikervágyban kell keresni, hiszen meg kell felelni a
társadalom, a gazdasági élet és a család elvárásainak.
A szerzőnő aprólékosan leírja azokat a tapasztalatait,
amelyeket a munkamániások terápiája során szerzett,
részletesen elemzi a jelenség okait, végül pedig olyan
megoldásokat ajánl, amelyekkel helyre lehet állítania
belső lelki egyensúlyt, és önképzéssel rávezeti
olvasóját arra az útra, amely egészségesebb
életvezetést eredményez otthon és a munkahelyen
egyaránt. Nem véletlenül hirdették úgy már az eredeti
könyvet is, hogy `a társas kapcsolatok megmentésének
kötelező olvasmánya.`
A munkamániának nincs egzakt mennyiségi
kifejeződése, mint az alkoholfogyasztásnak vagy a
dohányzásnak. Éppen ezért a könyv mindenkori olvasóját
annak latolgatása tartja végig izgalomban, hogy a
munkamánia jeleit milyen mértékben fedezi föl önmagán,
avagy milyen meggyőződéssel tudja magától elhessegetni
annak még a gondolatát is, hogy ő maga munkamániás
volna.
300 oldal
6990 Ft
Hetven döntő csata az Ókortól napjainkig
Népszerű `Hetvenes` sorozatunk jelen kötete a
legutóbbi huszonöt évszázad nagy csatáit és
konfliktusait mutatja be. Kronológia szerint hét
fejezetre tagolva elemzi az ókori, középkori,
reneszánsz kori ütközeteket, valamint a legutóbbi
három évszázad csatáit egészen az iraki háborúkig. A
szerzők nemcsak a legnagyobb szárazföldi csatákat
értékelik, hanem az ostromokat, így Konstantinápoly,
Tenochtitlán és Sztálingrád ostromát; a tengeri
csatákat Actiumnál, Lepantónál és Trafdalgárnál;
valamint a levegőben vívott kegyetlen harcokat,
például az angliai csatát és az amerikaiak
légitámadását Japán ellen. Valamennyi csata esetében
megismerjük az előzményeket, a csata lefolyását és a
következményeket. Emellett áttekintést kapunk a
haditechnika mindenkori állapotáról, a hadvezetés
jellegéről és a taktikai elemeiről.
A Hetven döntő csata az ókortól napjainkig több száz
látványos fényképpel, korabeli ábrázolással és
térképvázlattal is illusztrálja a hadtörténelem
legfontosabb eseményeit.
176 oldal
2290 Ft
Ne szólj szám
A szerzö hét évig mondta a magáét szerda reggelenként
a Kossuth Radióban. A könyvben az utolsó két esztendö
írasai szerepelnek, amelyek mindennapi életünk
visszásságait ostorozzak.
100 oldal
2290 Ft
A Hírvadász
Két évtized érdekességei a világról és a televízióról
Szellő István közel két évtizede dolgozik a médiában.
Bejárta a világot és a televízió világát. Tekintettel
arra, hogy a néző mindig is kíváncsi volt a
láthatatlan háttérre, a stúdió rejtelmeire, a
hírgyártás semmi mással nem összehasonlítható
hangulatára, ennek az érdeklődésnek a kielégítését
vállalja könyvében a pályája csúcsán lévő Szellő
István.
A gyakornoki évektől kezdve villantja föl azokat az
eseményeket, történeteket, amelyeknek részese és
alakítója volt – a szocialista tévétől a
digitális
kereskedelmi csatornáig. Szerkesztőként, riporterként,
műsorvezetőként is sikeres volt, bár az igazi
népszerűséget a híradó műsorvezetői szerepköre hozta
meg számára.
A könyvben olvashatunk számos világeseményről és
arról, hogy azok hogyan jelentek meg a televízióban. A
cseh bársonyos forradalomról, amelyet a szerző prágai
egyetemistaként élt meg, a londoni éjszakákról, az
arab világról `Ne filmezd a nőt!” és a
horvátországi
polgárháborúról `Össztűz a tévésekre” címmel,
vagy a
Sierra Leone-i polgárháborút követő
eseményekről `Gyémántbánya és füstöltmajom` jelzettel.
A könyv elején néhány oldalon azok ajánlják a könyvet
az olvasók figyelmébe, akik Szellő Istvánt a
megírására is bíztatták: így többek között Erős
Antónia, Fábry Sándor, Garas Dezső és Somló Tamás.
352 oldal
2690 Ft
Csődörparádé
az `Impotens férfit keresek` szerzőjének új regénye
Hellát, az ötvenen túl, ám a szerelmen még bőven
innen lévő hölgyet fura dologra kéri saját leánya:
kémkedjen új pasija után, mert vajon mit művelhet az
imádott
férfi napokig egy lovardában, és miért akar minden
áron nélküle menni? Hella jó anya: duzzogva bár, de
mégis elutazik a festői szépségű helyre, ahol a
pihenés és kémkedés mellett szép lassan egy
szövevényes bűnügybe is belebonyolódik.
Emellett találkozik álmai férfijával, akivel
szenvedélyesen egymásba szeretnek. De milyen titok
lappanghat a háttérben? Lányának barátját tényleg
csak a lovak érdeklik, vagy valami más is? Gyilkosság
vagy baleset történt az erdőben? Együtt maradnak-e
párok a nem mindennapi kaland után? Mindezt
megtudhatjuk a német írónő érzelmekkel átfűtött
írásából, melynek minden sorából a táj, az állatok, a
természet: vagyis az élet szeretete árad.
360 oldal
2690 Ft
Meztelen fürdőzés
Chaz Perrone egy igazi balek. Hiába az
összeügyeskedett diplomák, hiába a doktori cím, a
zsíros állás és a szeretők hada, nincs semmi és senki,
aki megmenthetné saját ügyetlenségétől. Nem képes a
feleségét rendesen eltenni láb alól, és ennek a
malőrnek a következményei is csak egyik ingoványból a
másikba sodorják.
248 oldal
2690 Ft
Szajhák és boszorkányok
Anita Diamant kitűnő mesélő, aki A vörös sátor című
könyvében csodálatos képzelőerővel festette meg az
Ótestamentum asszonyait. A Szajhák és boszorkányok az
1800-as években játszódik New Englandben. Szereplő
özvegyek, árvák, vénkisasszonyok, gazemberek, lotyók,
felszabadított rabszolgák és `boszorkányok`. Diamant
csaknem tíz évvel ezelőtt bukkant rá egy 19. század
eleji leírásra, amelyben a massachusettsi partvidéken
lévő elpusztult faluról olvasott.
Nagyszerű regényét ez a vékony könyvecske ihlette.
A Bostontól mindössze nyolcvan kilométernyire lévő
szigorú vidéken különös és félresikerült alakok élnek.
Kutyafalva lakosai között van Fekete Ruth, egy afrikai
nő, aki férfiként öltözködik, és kőművesként dolgozik;
Mrs. Stanley, az ellentmondást nem tűrő madam, akinek
Sammy nevű unokája az ő falusi bordélyházában válik
nagykorúvá, Oliver Younger, aki egy különös nagynéni
kezei között éli át szörnyű gyerekkorát, és Cornelius
Finson, a fölszabadított rabszolga, akit mindentől
megfoszt származása. Közöttük él Judy Rhines, a
független lélek. Mélységesen magányos, mégis fölépít
magának egy élhető világot a mocsokban, és ezzel arra
ösztönzi a körülötte lévőket, hogy ők is
nemeslelkűbbek legyenek.
Diamant kifinomult nyelvérzékkel és szenvedéllyel
festi le alakjait ebben a megrázó és erőteljes
regényben.
340 oldal
2990 Ft
Lakoma - a dúsan terített asztal története
Mi történik, amikor összegyűlünk ebédelni? Nem csak
eszünk ilyenkor, mondja Roy Strong, akinek figyelemre
méltó könyve, a Lakoma: A dúsan terített asztal
története áttekinti a pazar lakomákat az ókori
Görögországtól napjainkig. Újra és újra rámutat arra,
hogy `az étkezés és minden, ami társul hozzá a státus
és hierarchia - és persze a vágyak - meghatározásának
eszköze volt, és mindmáig az, bármilyen formát öltsön
is a társadalom`.
Illusztrációképp Strong utazásra invitálja olvasóit,
föltérképezve az ókori Róma lakomáit, amelyek, mielőtt
dekadens kicsapongásba fulladtak volna (Caligula
szerette az étkezést lefejezéssel fűszerezni), az
étkezések kulturált szórakozás mintáinak számítottak.
A keresztény kort és a reneszánsz időszakot, a
szimbolikus egyházi szertartás udvari ceremóniává
alakulását és az új módon hierarchikus világot, amely
feledve a francia forradalom eszményeit létrehozta a
19. és a korai 20. század meghatározó eseményét, a
vacsorapartit. Végül saját lehangoló korunkat,
amelyben a hagyományos formák eróziója miatt
ráfanyalodtunk a tévé előtti rágcsálásra, legelészésre
és az étteremre, mint rangjelzéspótlékra, ami valaha a
társadalom feladata volt.
Strong a tudós éles tekintetével vizsgálja az
étkezést, ugyanakkor kellemes és mulattató kalauz
olvashatunke témakörben. Nehéz elképzelni, hogy bárki
is lényegretörőbben tárná föl például a jómodor
evolúcióját és jelentését (az udvari szertartástól a
feltörekvők kirekesztéséig), az étkező feltalálását
(amely állandó ebédlőasztalt igényelt), a cukor
sarkalatos szerepét (mint barokk szobrászati eszközt)
és a szakácskönyvek történetét.
Mindenkinek, akit érdekel, hogy - sok egyéb közt - mit
jelentett villát használni (eleinte státusszimbólum,
majd, a kést kiszorítva, az egyetlen elfogadott eszköz
az étel szájba helyezéséhez), tökéletes olvasmány
a `Lakoma`.
248 oldal
2690 Ft
Nem tettünk semmit
Miért nem derül ki az igazság, mikor az ENSZ bevonul
Ezt a könyvet akkor írtam, amikor a kilencvenes
években az ENSZ békefenntartó misszióiról
tudósítottam
a világ különböző pontjain. Szomáliában, Haitin,
Ruandában és Sierra Leonéban figyelemmel kísérhettem,
ahogy a világ leghatalmasabb országai saját nemzeti
érdekeiknek megfelelően manipulálták az Egyesült
Nemzetek Szervezetét.
260 oldal
2690 Ft