Mi történik, amikor összegyűlünk ebédelni? Nem csak eszünk ilyenkor, mondja Roy Strong, akinek figyelemre méltó könyve, a Lakoma: A dúsan terített asztal története áttekinti a pazar lakomákat az ókori Görögországtól napjainkig. Újra és újra rámutat arra, hogy `az étkezés és minden, ami társul hozzá a státus és hierarchia - és persze a vágyak - meghatározásának eszköze volt, és mindmáig az, bármilyen formát öltsön is a társadalom`. Illusztrációképp Strong utazásra invitálja olvasóit, föltérképezve az ókori Róma lakomáit, amelyek, mielőtt dekadens kicsapongásba fulladtak volna (Caligula szerette az étkezést lefejezéssel fűszerezni), az étkezések kulturált szórakozás mintáinak számítottak. A keresztény kort és a reneszánsz időszakot, a szimbolikus egyházi szertartás udvari ceremóniává alakulását és az új módon hierarchikus világot, amely feledve a francia forradalom eszményeit létrehozta a 19. és a korai 20. század meghatározó eseményét, a vacsorapartit. Végül saját lehangoló korunkat, amelyben a hagyományos formák eróziója miatt ráfanyalodtunk a tévé előtti rágcsálásra, legelészésre és az étteremre, mint rangjelzéspótlékra, ami valaha a társadalom feladata volt. Strong a tudós éles tekintetével vizsgálja az étkezést, ugyanakkor kellemes és mulattató kalauz olvashatunke témakörben. Nehéz elképzelni, hogy bárki is lényegretörőbben tárná föl például a jómodor evolúcióját és jelentését (az udvari szertartástól a feltörekvők kirekesztéséig), az étkező feltalálását (amely állandó ebédlőasztalt igényelt), a cukor sarkalatos szerepét (mint barokk szobrászati eszközt) és a szakácskönyvek történetét. Mindenkinek, akit érdekel, hogy - sok egyéb közt - mit jelentett villát használni (eleinte státusszimbólum, majd, a kést kiszorítva, az egyetlen elfogadott eszköz az étel szájba helyezéséhez), tökéletes olvasmány a `Lakoma`.