Kiadványok
344 oldal
4999 Ft
Száguldó magyarok - Legendás pilótatörténetek
A Száguldó magyarok életrajzi és autósport-történeti könyv. Méghozzá négy magyar versenyző életét-sorsát olvashatják benne, azét a négy autósét, akik gyorsasági nagydíjon, Grand Prix-n indulhattak, vagy legalább megízlelhették, milyen egy királykategóriás autót vezetni. Mivel tehát nem sok ilyen magyar akadt a versenyautózás bő egy évszázada alatt, érdemes megbecsülni - és megismerni őket. Szisz Ferenc 1906-ban a Renault színeiben nyerte a sportág legelső Grand Prix-jét, a Francia Nagydíjat, így az ő nevével kezdődik az autósport története. Hartmann László az 1930-as években kis magánistállójának Bugattijával, majd Maseratijával próbálta felvenni a versenyt a nagy Mercedesek, Auto Unionok és Alfa Romeók ellen. Kesjár Csaba az első ígéret volt, aki bekerülhetett volna a Forma-1-be, de csak három kör adatott számára 1987-ben, egy évvel tragikus halála előtt. Amit ő nem tudott beteljesíteni, az Baumgartner Zsoltra várt, aki végül első honfitársukként 2003-04-ben, előbb a Jordan, majd a Minardi csapat tagjaiként 20 nagydíjon indult, és 1 világbajnoki pontot szerzett. A Száguldó magyarok eddig sehol nem publikált adatokkal, interjúkkal és fotóanyaggal igyekszik bemutatni a rajongóknak Szisz, Hartmann, Kesjár és Baumgartner pályafutását. Méhes Károly (1965) irodalmi munkássága mellett harminc éve tudósít a Forma-1 világáról különböző napilapok és szakfolyóiratok hasábjain, illetve hazai és külföldi weboldalakon. 1998 óta 21 autóversenyzésről szóló könyve jelent meg, legutóbb egy Gilles Villeneuve életéről szóló angol nyelvű interjúkötet és a Scuderia Ferrari történetét feldolgozó album.
304 oldal
3999 Ft
Tenger a tengerben - A Sargasso-titok
Patrik Svensson megindító története az élet csodájáról szól: az örök visszatérés titkáról, az élő anyag és lélek misztikus körforgásáról. Létezik egy olyan állat a Földön, amely meghódította az egész bolygót. Itt él velünk is, Magyarországon, a folyóinkban és tavainkban. Mégis, kizárólag egyetlen helyen szaporodik, valahol Florida közelében, a tenger mélyén. Hogyan lehetséges ez? Minden angolna a Sargasso-tengerben születik, lárvaként ússza át az Atlanti-óceánt, majd évtizedekig lakik édesvízben, többek között Európában is. Ebben az életszakaszában az angolnának nincs neme, nem foglalkoztatja más, csak a szabad élet. Egészen addig, amíg kap egy titokzatos jelet. Akkor előhívja emlékeit szülőhelyéről, a táplálkozást örök életére abbahagyja, és elindul vissza a hazájába, hogy ott találjon párt, ott rakjon ikrát, ahol maga is megszületett. Mi nem emlékezünk a csecsemőkorunkra, ez a hal viszont vissza is talál a bölcsőjéhez. Az angolna a hűség, a hagyományok és az emlékezés szimbóluma. Arisztotelésztől Sigmund Freudig sokan próbálták megfejteni ezt a szimbólumot, szinte mindig sikertelenül. Az elmúlt negyven évben a világ angolnaállományának 95%-a tűnt el. A földi élővilágnak ez a csodája végveszélybe került. Patrik Svensson író, egy svéd angolnahalász fia ebben a könyvben nemcsak az angolna kultúrtörténetét meséli el, de arról is vall, hogyan alakította az ő személyes életét ez a hal gyerekkorában, akkor, amikor még tömegesen élt Európa vizeiben. A Tenger a tengerben egy felkavaró erejű, gyönyörű beszámoló az elveszett világról, a mostani pusztulás előtti, szivárványzó életről.
400 oldal
4499 Ft
Jánoska és a Farkas
Adva van egy regény, 2007-es. Egy házasságot akartam vele megmenteni. Nem sikerült. Emiatt, s más okokból most némiképp átírtam és húztam belőle. (Kár, hogy a múltunk viszont picit se javítható.) A régi címből (Utazások Erotikában - Ki a franc az a Goethe?) kiszerettem, újat kapott: Jánoska és a Farkas. Tudom, szokatlan megoldás, de... hátha szerencsét hoz. Gőte János Farkas valószínűleg helyeselné.
304 oldal
3999 Ft
Égsötét
Örök megszállottság Thronos, Skye Hall ura, gyermekkorában beleszeretett Lanthéba, a pajkos kis varázslólányba, aki miatt kételkedni kezdett a vrekenerek csalhatatlan törvényeiben. De aztán háború tört ki a családjaik közt, és megtörtént a tragédia, ami miatt Thronos és Lanthe ádáz ellenségekké váltak. Századok teltek el, de Thronos még mindig csillapíthatatlanul sóvárog a gyönyörű varázslónő után, aki annyi sebet ejtett a testén... és a lelkén is. Végtelen vágyódás Lanthe hajdan nagyhatalmú varázslónő volt. Most megpróbálja visszaszerezni varázserejét, és hasztalan kutat az igaz szerelem után különféle halhatatlan gavallérok karjaiban. De nem felejtette el Thronost, a gyönyörű, ezüstszürke szemű vrekener fiút, aki védelmezte őt, amíg a valóság ki nem tépte a szárnyai alól. Az a szörnyű éjszaka mindent megváltoztatott. A fiúból hírhedt hadúr lett, aki bosszúért lihegve üldözi Lanthét. Vajon a szenvedély vagy a bosszúvágy lángja éget forróbban? A varázslók és a vrekenerek örök ellenségeskedése közepette vajon elnyeli Thronost és Lanthét a mindent elborító, pusztító viszály? Kipattanhat-e a hajdani, ártatlan, gyermeki barátságból a szenvedély szikrája, ami fényt gyújt a kétségek sötét útvesztőjében?
304 oldal
3999 Ft
Madárasszony
A 2012-ben megjelent regény újrakiadása Linger Lea anyja különleges nő volt: megszállott madarász, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült. Az asszony öngyilkossága után jóval, felnőtt fejjel Lea végigjárja a rokonait, hogy az emlékeiken keresztül felgöngyölítse családja történetét, miközben maga is épp az anyaságra készül. Ám a nyomozás során önmagáról és a rokonairól is többet tud meg, mint amire valaha is számított. Hogy ez a több végül milyen irányba tereli, lehúzza vagy felemeli, csak rajta múlik. Finy Petra regényében a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. A magyar irodalomban egyedülálló vállalkozás, amely a természet nyelvén mesél el egy nagyon is emberi történetet.
244 oldal
3999 Ft
Marlenka
Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot. Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain? Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges. Finy Petra legújabb regénye identitástörténet: főhőseinek hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában. Marlenkának és gyermekeinek meg kell dolgozniuk a boldogságért és a szerelemért, ám a harmónia még így is törékeny marad.
280 oldal
3499 Ft
A halálsor angyalai
Linda Polman holland oknyomozó újságíró évekig tanulmányozta az Egyesült Államok börtöneinek halálra ítéltjeit és hozzátartozóikat. A halálos ítélet első kiszabása és a tényleges kivégzés között átlagosan tizenhat év telik el, az amerikai halálsorokon azonban ülnek olyan férfiak is, akik már huszonöt éve vagy még hosszabb ideje köröznek a rendszerben (és előfordul, hogy teljesen ártatlanul). Feleségeik, menyasszonyaik és családtagjaik hol elkeseredetten, hol halálfélelemmel, hol belenyugvóan, de kénytelenek velük róni ezeket a köröket. Az ő történeteiket és még sok egyéb végtelenül izgalmas részletet mesél el mély együttérzéssel és nagy felismerésekkel a neves újságíró, miközben betekintést kapunk a halálos ítéletek végrehajtásának részleteibe is, legyen szó akár villamosszékről vagy méregkoktélról.
350 oldal
3999 Ft
Utóirat: Még most is szeretlek!
Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor ,,megtalálja" az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik az özvegyet, segítsen nekik. Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk... Az Utóirat: Szeretlek! világsikerű könyv várva-várt folytatása.
560 oldal
3999 Ft
Sorsfordítók
Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak... de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily meghalt. A halálos lövés Chris édesapjának pisztolyából származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.
352 oldal
3999 Ft
Hogyan működik a bank?
Ön tudja, mi történik a pénzével, amikor beteszi egy bankba? Elgondolkodott már azon, mi történik az átutalási megbízásával? Szeretné ismerni a bankkártyás költések feldolgozási módját vagy a folyamatos fizetőképesség fenntartásának eszközeit? A mintegy harmincéves tapasztalattal rendelkező banki szakember, Solti Gabriella lényegre törően és hétköznapi nyelven igyekszik megismertetni az olvasót a bank történetével, a banki működés lényegével, a pénz időértékével, a bankok küldetésével és kockázataival. Kiderül, mi az a tartalékráta és a tőkemegfelelési mutató, de az is, hogyan kell kamatos kamatot számítani, és hogy mi áll a bankok által jegyzett kamatok és árfolyamok hátterében. Könyvünket mindazoknak ajánljuk, akiket érdekelnek a pénzügyi befektetések, akik szeretnék megismerni a hitelbírálati szempontokat vagy a banki jövedelmezőségi mutatószámokat. Megismerkedhetünk a bank felépítésével, az óvatos működés szabályaival, a tőkegazdálkodás és kockázatkezelés módjaival és - nem utolsósorban - segít, hogy jobban eligazodhassunk a különféle banki szolgáltatások terén. A kötet az európai kereskedelmi bankok működésének elméletét és gyakorlatát mutatja be, országspecifikumok nélkül. Ismerje meg a bankok titokzatos világát csaknem harmincéves banki tapasztalattal rendelkező szerzőnk segítségével!
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Kiss Marcell
A szerző nagyanyja életét regényesen feldolgozó A fehér eperfa pazar, megható portré a harmincas évek Japánjában élő, két világ között őrlődő, fiatal koreai nőről, akinek nincsen...
Fordította: Annus Ildikó
Cassi nem mindig ivott PET-palackból instant kávét reggelire, és nem mindig bódította el magát esténként dobozos borral. Nem is olyan régen még igazi perfekcionista volt, aki főnökként, a...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Kiss Marcell
A szerző nagyanyja életét regényesen feldolgozó A fehér eperfa pazar, megható portré a harmincas évek Japánjában élő, két világ között őrlődő, fiatal koreai nőről, akinek nincsen...
Fordította: Annus Ildikó
Cassi nem mindig ivott PET-palackból instant kávét reggelire, és nem mindig bódította el magát esténként dobozos borral. Nem is olyan régen még igazi perfekcionista volt, aki főnökként, a...