2022. február 24. Vladimir Putyin megkezdi Ukrajna átfogó invázióját. Mihail Zigar független orosz újságíró petíciót tesz közzé a Facebookon, amelyet több száz újságíró, majd további ezrek írnak alá. Ennek hatására Oroszországban törvényt hoznak a háborút kritizálók büntethetőségéről, és Zigarnak el kell hagynia a hazáját. Németországban, Berlinben telepedik le, ahol újraolvassa azt a több száz interjút, amelyet az elmúlt tizennyolc évben Oroszországban és Ukrajnában készített, és amely feltárja, mi vezetett a háború kirobbanásáig. Ezekből az interjúkból született meg a könyv. Zigar nem csupán a jelenről, hanem a múltról és mindazokról a történelmi mítoszokról is mesél, amelyekben a jelen orosz politikája gyökerezik és amelyekhez a saját legitimációját köti. Zigar részrehajlás nélkül tárja fel a történeti forrásokat, és követi nyomon az Orosz Birodalom eredetének és felemelkedésének történetét. A kötet annak krónikája, hogy Oroszország miként nyomta el Ukrajnát az elmúlt öt évszázad alatt, miképp próbált kinevelni egy hozzá lojális elitet, és arról, hogy végül mégsem tudta leigázni az ukrán társadalmat. Mihail Zigar a háborúhoz vezető hosszú útról mesél. Idézet Ezt a könyvet tudatos elhatározásból modern nyelvezettel és jelen időben írtam, megpróbálva minél érthetőbben közvetíteni és tisztázni a történelmi fogalmakat, és igyekezve felhívni a figyelmet a jelenkori párhuzamokra, hogy az olvasó ne csak a felszínhez, de a mélyben rejlő szellemiséghez is közelebb kerülhessen. Szeretném, ha ez a könyv egy évszázad múlva is érthető lenne az akkori olvasók számára, és bepillantást engedne a mi gondolkodásunkba. Ennek érdekében minden szereplőt élő, hús-vér emberként, nem pedig elhagyatott szoborparkok lakóiként igyekeztem ábrázolni. Le akartam számolni a régi mítoszokkal, és nem kíméltem a tegnap bálványait, ahogyan az sem tartott vissza, hogy esetleg megsérthetem orosz honfitársaim érzéseit. Ez a könyv nem teheti semmissé a múltat és a jelent, de talán megváltoztathatja a jövőt. A nacionalista történetírás egyfajta betegség, amely sok népet megmérgez. Az orosz népnek még mindig van arra lehetősége, hogy megszabaduljon azoktól a mítoszoktól, amelyek megfertőzték a lelkét; az ukrán népnek pedig egyedül kell majd szembenéznie a sajátjaival.

A nagy sikerű Dreher-szimfónia után Iglódi Csaba új sorozattal jelentkezik! ,,Ki vagy te valójában, Késmárki Bertalan?" Erre a kérdésre talán még maga az érintett sem tud válaszolni. Lelencbe adott csibész, akit zseniális elméje nem mindig a legtörvényesebb megoldások felé terel? Páratlan szorgalmú könyvesbolti inas, aki pillanatok alatt ráérez a kereskedő lét ízére? Pest irigyelt suhanca, aki bejáratos a város kétes hírű fényírdájába, ahol nem csak az úri közönség fényképeszkedik? Esetleg szeretetéhes ifjú, aki az ujja köré csavar egy ártatlan kisasszonyt is? Egy biztos, ahol ő felbukkan, ott felbolydul a város. Iglódi Csaba kiváló alapanyagból gyúrja meg hősét - fiatal kora ellenére traumákban bővelkedő gyerekkorral, pengeéles ésszel és kellő mennyiségű zsiványsággal -, majd visszanyúl a kalandregény műfajához, és a közepébe állítja őt. Csepegtet bele az 1860-as évek izgalmas érdekességeiből jócskán, csavar a kalandokon párat, és... ígérjük, hogy Késmárki Bertalan kalandjainak első része után a következőért nyúl az olvasó. Mert az ígéret szép szó... Részlet a könyvből: - Hol vagyok? - motyogta. - Vattay Kálmán nagyságos úr lakásában. Bertalan megpróbált körülnézni, de csupán elmosódott foltokat látott. Lassan tisztult a kép, de a körülötte állók arca továbbra is beazonosíthatatlan maradt. Három nő, egyformán fésült hajjal, ropogósra keményített főkötővel a fején olyan öltözetben, ami leginkább egyenruhára emlékeztette. Egyikükkel mintha már találkozott volna, de sejtelme sem volt, hogy hol. - Mi történt velem? - Szerencsétlen baleset. - Hogyan? - Megbotolhattál valamiben, elestél, betört a fejed. Ömlött belőle a vér, mint amikor megszúrják a disznót. A fiú már tisztán látta a konyhát, és megértette azt is, hogyan került oda. Megpróbált felülni, de visszahanyatlott. - Maradj fekve, ne hirtelenkedj! - szólt rá valaki, és nem volt ereje vitatkozni vele. - Ezt pedig idd meg - s már tartotta is az ajkához a pohár vizet. - Lassabban, az isten szerelmére, csak kicsi kortyokban. - Szolgáló létedre elég jól tudsz parancsolni. - Sok mindent megtanul az ember itt. A Vattay nagyságos úr a katonás rendet szereti. De lássuk, tisztul-e már a fejed? Válaszolj három kérdésre! Az első könnyen ment. Csak el kellett ismételnie, hogy Vattay Kálmán lakásában van. - Késmárki Bertalan vagyok - mutatkozott be - és Pfeifer Ferdinánd könyvkereskedő segédje. Az utolsónál egyszerűbbet nem is kaphatott volna: ,,Hányan állunk most körbe téged?" - Hárman - mondta és mutatta is az ujjaival. - Na, ez is csak olyan, mint a többi férfi - nevetett fel valaki Bertalan háta mögött -, nem lát messzebb az orránál, és csak azt veszi észre, aki a szeme előtt van. A fiú felült, és a hang irányába fordult. A sarokban, hátát a falnak támasztva egy tizenéves lány állt. Szépségét egyetlen szó írta csak le: lélegzetelállító. Szőke haja rakoncátlan gyűrűket formázott, és nem volt olyan fésű, amivel ki tudta volna egyenesíteni. Homlokán néhány lassan halványuló folt maradt csupán a gyerekként túlélt himlő után, amúgy a bőre makulátlan volt. Szeme mosolygott, tartása egyenes, a bársonyruha alatt szorosra húzott fűző felett pedig nem lehetett nem észrevenni, hogy inkább kisasszony már, mint éretlen fruska. Ő volt a negyedik. Addig észre sem vette, de onnan már nem tudta levenni róla a szemét. - Késmárki Bertalan vagyok, maga pedig minden bizonnyal Vattay Teréz Katalin, a nagyságos úr lánya - találta meg a hangját a fiú. Bár nyomorultul érezte magát kötéssel a fején, véres arccal és véres mellényben, amit csak a minap vásárolt, de igyekezett kihúzni magát. - Ördögöd van - felelte a lány. - Tartsd ide a fejed, hadd nézzem meg a sebed, halálos-e vagy van még remény. Puha volt a bőre, ahogyan hozzáért, levendulával főzött szappan illata lengte körül, és olyan óvatosan tekerte le a törölközőt a fejéről, mintha csak egy értékes porcelánt bugyolálna ki. Miközben Teréz Katalin ellátta Bertalant, neki eszébe jutott, hogy mit mondott Pfeifer a Vattayakról, amikor először küldte el őt hozzájuk. ,,Kálmán kemény ember, nem ismer kegyelmet. Szó szerint kiverekedte magának a helyét Pest leggazdagabbja között. Balhés gyereknek számított, aki kiismeri magát az alvilág köreiben, és csak később lett polgár, aki nem veszik el a nagyságosok között sem. Igazán az üzlethez van tehetsége. Szappangyártással kezdte, de már a szesziparban is megvetette a lábát, telkeket vásárolt a városfalon túl és földbirtokot Pest vármegyében. És van ott még valaki..."

Olaszország, 1940. Devora legrosszabb rémálmai válnak valóra, amikor Olaszország Németország oldalán belép a háborúba, és imádott szülővárosát elözönlik a katonák. A lány egész családját egy internálótáborba száműzik a hegyekbe. Devora gyerekkori jó barátjának, Luiginak a segítségével sikerül megszökniük a táborból, és elindulnak a határ felé. Mielőtt azonban elérnék az áhított célt, a lányt nehéz döntés elé állítja a sors: vagy megmenti egy idegen életét, vagy a családja mellett marad. Mit sem tudva a családja további sorsáról, Devora elkeseredett döntést hoz: Luigi oldalán csatlakozik az olasz ellenállási mozgalomhoz, hogy kivegye a részét a szabadságért folytatott küzdelemből. Urbinóba visszatérve azt a megbízatást kapja, hogy takarítónőnek adja ki magát a barátja lakásában, amelybe német tisztek költöztek, és információkat gyűjtsön az ellenállás számára. Egy éjjel azonban náci egyenruhában látja viszont a barátját... A Szökés Urbinóból izgalmas történelmi regény a remény és a szeretet minden nehézséget, megpróbáltatást legyőző erejéről. Részlet Milánó határában meg kellett állniuk egy útzárnál, amelyet két fiatal férfi felügyelt. Mindkettő fekete inget és háromszögletű sapkát viselt. Két széken üldögéltek a sorompó mellet, és amikor meglátták a közeledő mentőautót, felálltak, és intettek a sofőrnek, álljon meg. - Squadristi. Porca boia. Feketeingesek. A francba! Csak ez hiányzott - morogta Luigi. Négyszer megkopogtatta a mögötte lévő panelt, ami elválasztotta a vezetőfülkét a kocsi hátsó részétől. Ez volt a jel, amelyet induláskor megbeszélt a fiúkkal, hogy most betegnek kell tettetniük magukat. - Documenti - mondta a testesebbik férfi. Bedugta a fejét a nyitott ablakon, és gyanakodva méregetni kezdte Luigit és Devorát. A lány, bár a szíve majd kiugrott a mellkasából, szélesen rámosolygott a férfira, miközben keresgélni kezdte a papírjait. - Lesz szíves maga is megmutatni a papírjait, signore - mondta Luiginek. - Hová mennek? - Varesébe, a klinikára. A betegeink hátul vannak. - És maga miért nem hátul utazik velük, signorina? - A feketeinges belenézett Devora papírjaiba, és pontosított: - Signorina Debora? Devorát egy pillanatra meglepte, ahogy az új nevén szólították, de a szeme se rebbent. - Egy szakorvos van velük. Fertőző betegek. Hastífuszuk van, és ő mondta, hogy ideüljek, mert így kisebb a veszélye, hogy engem is megfertőznek. - Hátradőlt, amennyire tudta, kinyomta hasát, és rámutatott: - Várandós vagyok. - Szipogott kettőt, és előhúzta a zsebkendőjét. - De a férjem még nem is tudja. Katona. - Hol harcol a férje, signorina? Devora látta, hogy a férfi a kezére pillant, de már kész volt a válasszal, miért nincs rajta jegygyűrű. Ha rákérdez, azt fogja mondani, hogy Mussolini parancsára beszolgáltatta, hogy ezzel a csekély anyagi áldozattal is segítse a harcukat, de még nem kapta meg cserébe az acélgyűrűt. Szerencsére a férfi megelégedett a válasszal, amikor közölte vele, hogy a férje a közelben állomásozik egy csapattestnél, amely a Beretta-gyárat őrzi az Olasz Szociális Köztársaság határában. Amikor a másik squadrista elindult a mentőautó hátához, és odalépve fel akarta emelni a vászonfüggönyt, a társa rákiáltott: - Hagyd a fenébe, Paolo! Hastífuszt akarsz kapni? Intett Luiginek, hogy mehetnek, ő pedig a köszönésképpen megbökte a sapkája szélét, Devora pedig remegő ujjakkal búcsút intett. - Che attrice! Kész színésznő vagy, Devora. Micsoda mutatvány volt! Mamma mia! - mondta nevetve Luigi, mikor már biztonságos távolságra voltak a sorompótól. Nagy hasznodat vennénk a szabotázsakciókban.

Sábán költő szeretne lenni, ám ahhoz még sokat kell tanulnia, meg kell ismernie a világot és önmagát. Csakhogy a szultán megbízásából Budára küldött Bali bég nem nézi jó szemmel a fia törekvéseit. Ő annak örülne, ha Sábán hozzá hasonlóan gyakorlatias dolgokkal foglalkozna. A vízivárosi cigányok vajdája elzavarja palotájukból a lányát, Linát, mert azt rebesgetik, hogy boszorkány, és köze lehet a nemrégiben történt tragikus eseményekhez. A két fiatal sorsa a Budától délre eső, Duna-parti hegyen fonódik össze, amikor a várost az ostromlók ágyúzni kezdik. A keresztény hadak ismét megpróbálkoznak Buda visszafoglalásával, ám a legnagyobb bajt nem a dörgő fegyverek jelentik, hanem azok a furcsa halálesetek, amelyeket nem emberi kéz okozott... Meg lehet menteni a várost a pokoli démonok hordájától? Vajon van-e annyi erő a fellobbanó szerelemben, hogy legyőzzön ármányt és átkot? Elkerülheti az Aranyalma a végső pusztulást? Részlet - Ide figyelj, boszorka! Csak eladni tudod a füveket, vagy a gyógyításhoz is értesz? Az első ijedelem elmúltával Lina alig bírta elfojtani a mosolyát. Íme, megvalósult az apja álma: boszorkány lett belőle. Amúgy is teljesült minden föltétel hozzá, és már azon a hegyen lakik, amelyet köztudomásúlag démonok és boszorkányok birtokolnak. Mindenesetre előbb bizonytalanul bólintott, mire az óriás még jobban megszorította a karját, majd rántott egyet rajta, és megismételte a kérdést: - Értelmesen beszélj, a kurva mindenedet! Tudsz gyógyítani? - Igen, tudok. Lina abban reménykedett, hogy ha hagyja magát, hamarább szabadul. Alig ejtette ki ezeket a szavakat, a férfi már rángatta is magával. Nem törődött azzal, ki látja őket és ki nem, húzta maga után Linát, és olyan sebesen lépkedett, hogy a lánynak időnként jószerivel a levegőben kalimpált a lába. Mindkét keze sajgott: a bal azért, mert a férfi olyan erővel fogta, hogy Lina biztos lehetett abban, hogy másnap kék és zöld foltok sorakoznak a helyén, a jobb pedig azért, mert abban meg ő szorította görcsösen az eladásra szánt növényeket tartalmazó bőrerszényt. A tagbaszakadt óriás a cserzőtelep szívébe vezette, ahol a szokottnál is szűkebb utcák kanyarogtak a hevenyészve egymás mellé dobált házak között. Nem is házak voltak azok, hanem inkább nyomorúságos viskók, némelyik még annál is nyomorultabb, mint amilyenekben a cigányok laktak a város túlsó felében. Falaikat sárból tapasztották, tető gyanánt ágakkal fedték le, ablaka sem volt mindnek, ajtaja is legföljebb úgy, hogy összeszögeztek pár korhadt deszkát, és azokat tették a bejárat elé, ami legföljebb arra volt elegendő, hogy az utcákon kóborló kutyafalkákat távol tartsa, egyébiránt a szél meg a hideg éppúgy áthatolt rajtuk, mint a cserzőlébe áztatott bőr átható, fojtogató szaga. Lina ismerte a környéket, de ennyire mélyen a városfalak alá még soha nem merészkedett - bár nem tartotta magát gyávának, a telepnek ettől a részétől maga is óvakodott. Kívülről is úgy festett, akár egy útvesztő, ahová még be lehet menni, de kijönni már nemigen. Most azonban az óriás megállíthatatlanul rángatta befelé. A kunyhóban, ahova beléptek, olyan alacsonyan volt a mennyezet, hogy a férfi mellett Linának is le kellett hajtania a fejét. Eleinte nem is látott odabent semmit. Már benne jártak a délutánban, a közelgő alkony újabb adag vörössel toldotta meg Buda őszi színeit, ebből azonban a kunyhóban nem látszott más, csak az áthatolhatatlan sötétség. Lina pislogott és megdörzsölte a szemét, ám így is hosszú percekbe tellett, mire elkezdte kivenni egy asszony körvonalat, aki avas szénából és ócska lópokrócokból álló ágyon feküdt - nem is volt más a helyiségben. A nő nem lehetett sokkal idősebb Linánál, viszont jóval nyeszlettebb és véznább volt nála, egyedül a hasa domborodott ki jócskán. A lánynak eszébe is jutott: vajon az első vagy már a sokadik poronty készül-e belőle a világra pottyanni, egyenesen a nyomorba és a nincstelenségbe, hogy aztán az új jövevény is élete végéig a telep foglya legyen, mert innen nincs egérút. Miután fölcseperedik, őt is férjhez adják egy idősebb és jóval termetesebb férfihoz, aki úgy rángatja a nőket, ahogyan a barmokat szokás, mígnem belepusztul a nyomorba vagy valamelyik gyerekének kihordásába. Mindezen azonban nem sokáig tudott Lina merengeni, mert az óriás odalökte az asszonyhoz, hatalmas tenyerét pedig a vállára helyezte, arra kényszerítve, hogy térdeljen az ágy mellé. Az orrát förtelmes bűz csapta meg. Nem tudta eldönteni, hogy a nőből, a szénából vagy a pokrócokból árad-e, esetleg mindegyikből egyszerre. A férfi ekkor rárivallt a fekvő teremtésre és lerántotta róla a takarót. Lina egy pillanatra becsukta a szemét. Az anyja jutott eszébe és a legrosszabbra számított. Arra gondolt, hogy minden bizonnyal valami hasonló dolgot kellene itt meggyógyítania, esetleg szülést levezetnie, és bár látott már vajúdást, nem mert volna effélére vállalkozni. Amikor azonban újra a nőre pillantott, már látta is, hogy másféle a baj. A szerencsétlen asszony válla a bőr alatt vörösen izzott

1847-ben járunk. Magyarország olyan, mint a téli álmot alvó természet a feltartóztathatatlanul közelítő tavasz előtt. Az ország a Habsburg Birodalom része, ám egyre több olyan hang bukkan fel, amely az ország modernizációjáért, a Nyugat-Európában már végbement társadalmi és gazdasági reformok itthoni megvalósulásáért száll síkra. Ez a lapozgatós kalandkönyv Jókai Mór A kőszívű ember fiai, XIX. században játszódó regényének újragondolása. Baradlay Marie szerepében te alakítod a történetet. Döntéseiden múlik, hogy hogy alakul a három Baradlay fiú, Ödön, Richárd és Jenő sorsa, de az is, hogy mi lesz a szabadságharc végkimenetele! Hogy ne keveredj el, honnan jöttél és merre jársz éppen, vedd magadhoz a két könyvjelzőt, amelyeket a könyv oldalhajtásából téphetsz le. Kalandra fel, lépj be a reformkori Magyarország világába, igazítsd el a három Baradlay fivér és a nemzet sorsát! Részlet a könyvből: A szikra, amelyből a forradalom 1848. március 15-én Pest-Budán kipattant, hamarosan az egész országot lángba borító futótűzzé változik. A forradalom szinte szemvillanásnyi idő alatt változik át szabadságharccá. A cél a szabadság, amelyet nem lehet másként elérni, csak kiharcolni. A szabadságot nem adják ingyen, meg kell küzdeni érte. Ennek a nemes küzdelemnek fontos szereplői a fiaid. Mindegyik a neki rendelt szerepben áll helyt. Ödön kormánybiztosi tevékenysége rövid időn belül nem várt sikerrel és eredménnyel jár. Nem kis részben az ő fáradhatatlan szervezőkészségének is köszönhető, hogy a magyar sereg létszáma megközelíti a százezer főt. Egy ekkora haderőnek azonban fegyverekre és hadi felszerelésre is szüksége van. Sürgős és fontos feladat ennek mielőbbi előteremtése, különben a sok toborzott katona önmagában mit sem ér. Az öntödékben, kovácsműhelyekben országszerte lázas munka folyik. Nemkülönben az asztalosoknál és az ácsoknál, akik az ostromlétrákat gyártják. Amikor azonban Ödön megvizsgálja a hozzá beküldött darabokat, nehezen tudja türtőztetni magát. - Ezek a létrák talán megfelelnek barackszedéshez vagy a padlásajtó eléréséhez, de teljesen alkalmatlanok a bécsi vagy a budai várfalak megostromlására! Hát nem látják kendek, milyen rövidek? - kérdezi alig visszafojtott haraggal a körülötte szótlanul állókat. Mialatt Ödön az ütőképes hadsereg létrehozásán fáradozik, Richárd kapitányi rangban már ennek a seregnek a tisztjeként szolgál. Ezt a szolgálatot persze korábbi bajtársai közül nem mindenki nézi jó szemmel. Egyikük, régi barátja, Palvicz Ottó őrnagy - úgy érezve, hogy Richárd elárulta uralkodóját - párbajra is hívja, amit a katonai erkölcsi kódex szellemében lehetetlen visszautasítani. A felek pisztolyban egyeznek meg. Kora hajnalban, alig valamivel napfelkelte után, segédeik kíséretében találkoznak egy félreeső ligetben. Fehér köpenyük kísértetiesen világít, jó célpontot nyújtva. A pontosan kilépett lőtávolból elsőként Palvicz tüzel. A golyó Richárd csákóját fúrja keresztül. A következő lövés Richárdé. Kevéssel azután, hogy elsüti fegyverét, Palvicz hangosan felkiált, majd térdre rogy. A találat a mellkasát éri. Richárd azonnal a földre ejti fegyverét, és ellenfeléhez fut, aki mellett addigra már a segédek is ott vannak. Palvicz arca halálsápadt, de szemében még ég az élet tüzének utolsó szikrája. Elgyengült kezével int Richárdnak, hogy hajoljon közelebb. Alig hallható, síri hangon suttog a fülébe: - Richárd, az én életemnek immár vége. De nem múlok el írmag nélkül e földről. Van egy fiam. Az édesanyja előkelő hölgy, aki elvette őt tőlem. Éjt nappallá téve kerestem a gyermeket, de nem akadtam a nyomára. Csak annyit tudok róla, hogy kiadták dajkaságra, ahol rongyos és éhezik. Bajtárs, add a kezed rá, hogy megtalálod őt! Richárd becsületszavát és kezét adja halálosan sebesült ellenfelének, aki végső erőfeszítéssel megszorítja, megkönnyebülve sóhajt, és örökre lehunyja a szemét. Amíg testvérbátyjai a szabadságharc első vonalában küzdenek, Jenő kevésbé látványos, de ugyanannyira fontos feladatot lát el Nemesdombon. Ő vezeti a gazdaságot, intézi az uradalom ügyeit, és igazgatja azt az ispotályt, amelyben a környékbeli csatákból érkező sebesülteket látják el. Te magad váratlanul magas pályát futsz be. Az új idők jeleként első nőként felkérést kapsz arra, hogy tudásoddal, tapasztalatoddal és kapcsolataiddal tanácsadóként szolgáld a független magyar kormányt, amely éppen azt vitatja meg, hogy mik azok a leghalaszthatatlanabb célok és feladatok, amelyeket a készülő törvényekkel rendezni szükséges.

Genevieve Kingston remekül megírt memoárja megindító, lélekemelő történet egy nem mindennapi édesanya utolsó ajándékairól, a bölcsességéről és a szeretetéről, amivel a síron túlról is vigyázza lánya lépteit. Genevieve (Gwen) Kingston hároméves volt, amikor az édesanyját gyógyíthatatlan rákbetegséggel diagnosztizálták. Az édesanya minden jóslatra rácáfolva további nyolc évig élt, és ez idő alatt Gwen és a bátyja, Jamie számára ajándékokkal és levelekkel töltött meg egy-egy kisebb ládát minden egyes születésnapra és más jelentős eseményekre, többek között az érettségire és a diplomaosztóra. Gwen immár a harmincas éveiben jár, és mindössze három bontatlan ajándék maradt, amelyeket az édesanyja az eljegyzésére, az esküvőjére és az első gyermekének születésére szánt. A rendkívüli gonddal összekészített ládának hála a kettőjük közti különleges kapcsolat az anya halálával sem szakadt meg. A Mondtam már valaha? nem csupán gyönyörűen megírt anya-lánya történet, hanem egy betegségekkel és gyásszal sújtott családról is szól, illetve arról, miként küzd meg az élet viszontagságaival, és miként találja meg a helyét a világban egy fiatal lány. A színészi és drámaírói karriert befutó Genevieve Kingston memoárja megkapó visszaemlékezés a család és a barátok megtartó erejéről, amely alátámasztja Gwen édesanyjának üzenetét: a szeretet legyőzi az elmúlást. Részlet a könyvből: A kartonláda már hónapok óta a szobámban állt, de valahogy nem akartam tudomást venni róla. Azokban a hónapokban a doboz egy olyan jövőt jelentett, amelyről azt reméltem, hogy soha, de soha nem jön el. Azon a reggelen azonban lassan otthagytam az ágyat, és a doboz mellé térdeltem. Óvatosan, egyenként pattintottam fel a csatokat, hogy minél tovább tartson a pillanat. Miután felnyitottam a doboztetőt, elsőként egy jókora fekete spirálfüzetet pillantottam meg, amelynek borítóján két pirosas körte pompázott. A lélegzetem hirtelen felgyorsult, ahogy kivettem a füzetet, és az első oldalra lapoztam. Legdrágább Gwennym! Íme, a füzet, amelyben írok egy keveset az összes levélről és emléktárgyról, amellyel az életed jelentősebb eseményeit szeretném megünnepelni. Arra az esetre készítem ezt a kis összefoglalót, ha ne adj isten történne valami a levelekkel és az ajándékokkal. A tollat, amellyel írok, szintén neked szánom. Remélem, örömöd leled majd benne. Szeretettel: Anya A spirálhoz egy zöld és arany színű töltőtoll volt csíptetve, amely tintapatronnal működött. Sietve kiszabadítottam a drótok közül, és a tenyerembe véve méregettem a súlyát. Ahogy a szememet elfutotta a könny, a lapokon elhomályosodtak a szavak. Anyám már évekkel korábban megmutatta a füzetet, de a ládikához hasonlóan ezt is a gondolataim mélyére suvasztottam, mert nem akartam, hogy valaha is szükségem legyen rá. Most a füzet vastagságát méregettem az ujjaimmal, aztán a mellkasomhoz szorítottam. Alig vártam, hogy elolvashassam, mi áll benne. A füzet alatt szinte csordultig telt a láda. A változatos alakú és méretű kis ajándékdobozok úgy illeszkedtek egymáshoz, akár egy háromdimenziós kirakós játék darabkái. Az íves fedél belsejébe egy vékony milliméterpapír volt ragasztva a láda teljes tartalmának listájával. Végighúztam ujjamat a felsoroláson: a születésnapok hosszú sorát ballagások, diplomaosztó, esküvő és gyermekáldás szakították meg. Mindegyik tétel mellett egy-egy pipa virított, jelezvén, hogy anyám megemlékezett az alkalomról. ,,Ebben a szívbemarkoló memoárban Kingston a negyvenes évei végén, emlőrák következtében elhunyt édesanyjáról ír, aki gyermekeire leveleket és ajándékokat hagyott, hogy kibonthassák őket, ha már nem él." --New York Times Book Review Editors' Choice ,,Felejthetetlen visszaemlékezés a szeretet mindent legyőző erejéről." --Good Morning America ,,Kingston debütáló memoárja megrázó és letehetetlen olvasmány. Az édesanyja ajándékai és üzenetei világítótoronyként mutatják a fényt egész életében, bebizonyítva, hogy egy anya szeretete erősebb az elmúlásnál. Felejthetetlen és mélyreható könyv a fiatalságról és veszteségről." Booklist

Richard Russo Pulitzer-díjas szerzőjének frenetikusan vicces regénye ifjabb Hank Devereaux életének egyetlen, balul elsült hetét követi végig. Devereaux az angol tanszék kelletlen vezetője a nem túl magasan jegyzett pennsylvaniai rozsdaövezet egyik alulfinanszírozott egyetemén. Viselkedése egyrészt a habitusából, másrészt abból fakad, hogy a munkahelyén vadabb a gyűlölködés és a megosztottság, mint a Balkánon. Felesége, Lily a helyi gimnáziumban igazgatóhelyettes, és van egy tűzrőlpattant lánya, Julie. Devereaux-val egy hét leforgása alatt képtelenebbnél képtelenebb dolgok történnek: elcsúfítja az orrát egy dühös kolléga, megjelenik lelki szemei előtt a dékánnal szeretkező felesége, azon töri a fejét, hogy vajon felhívás-e keringőre a barackmag, amelyet a csábos idomú tanársegéd az asztalán hagyott. Mindeközben megbékél a szoknyabolond apjával, és azzal, hogy nem váltotta be az önmagához fűzött, ifjúkori reményeit. A könyvből azonos címmel nagy sikerű filmsorozat készült, amely a Maxon tekinthető meg. Részlet: Az impozáns, régi, magas mennyezetű, keményfa padlós, kandallós, huzatos házak, amelyekben éltünk, a campuson vagy a campus közelében voltak. A kandalló csak akkor volt begyújtva, ha apám ,,udvart tartott". Erre vagy péntek délután került sor, amikor hajbókoló tanársegédek és ideges doktoranduszok özönlötték el a tágas szobákat, vagy szombat este, ha anyám vacsorát adott a tanszékvezető vagy a dékán vagy egy ott vendégeskedő költő tiszteletére. Én így is, úgy is az egyetlen gyerek voltam a társaságban, és igencsak magányos lehettem, ugyanis mindennél jobban vágytam egy kutyára. A szüleim viszont, nem túl meglepő módon, nem vágytak rá, és mivel szolgálati lakásban laktunk, alighanem szigorú szabályok vonatkoztak a kisállattartásra. Mindenesetre akkor, kilencéves koromban, már jó ideje kőkeményen lobbiztam egy kutyusért. A szüleim abban bíztak, hogy idővel kinövöm ezt a mániámat, de az én hő vágyamat csak fokozta, az elszántságomat pedig megacélozta a szemükben csillanó remény. Karácsonyra mit kérek? Kutyát. A születésnapomra mit kérek? Kutyát. A sonkás szendvicsemre mit tegyenek? Kutyát. Jóleső érzés töltött el a szüleim elgyötört, bosszús arca láttán: úgy voltam vele, hogy ha már kutyám nem lehet, ez is megteszi helyette. Így csordogált az élet, míg anyám el nem követett egy hibát vagy inkább ordas nagy baklövést, amit az érzelmi kimerültség és a kétségbeesés szült. Ő ugyanis sokkal jobban szerette volna, ha a gyereke boldog, mint az apám.

Az egyetemista Rachel egy könyvesboltban dolgozik, itt találkozik Jamesszel, akivel rögtön megtalálják a közös hangot. A szikrázóan intelligens fiúval hamarosan lakótársak lesznek, és ezzel egy olyan barátság veszi kezdetét, amely örökre megváltoztatja az életüket. Bohém életüket folytonos anyagi gondok közepette élik az írországi Corkban, vad tivornyázások közepette. Amikor Rachel beleszeret nős egyetemi tanárába, Dr. Fred Byrne-be, kieszelnek egy tervet: könyvbemutatót szerveznek neki, hogy utána a lány elcsábíthassa a férfit. Frednek azonban más vágyai vannak. Titkok és kompromisszumok sorozata kezdődik, amely összefonja James, Rachel, Fred és Fred elbűvölő, jó kapcsolatokkal rendelkező, tehetős felesége sorsát. Pezsdítően szórakoztató regény barátokról, szerelmesekről és egy fiatal nőről, aki kétségbeesetten próbál ellavírozni a kaotikus Írországi viszonyokban és a felnőttlétben. ,,Magával ragadóan szatirikus könyv, méltó párja Sally Rooney regényeinek, bemutatva a hatalom dinamikáját az egyetemeken, könyvkiadókban és a hálószobában. O'Donoughe biztos kézzel vezeti az olvasót, kis és nagy szembenézések között." The New York Times ,,A Rachel-eset a felnőtté válás könyve, egyúttal sziporkázóan szellemes és sokszor megrázó szerelmi történet." --TIME Magazine A szerzőről Caroline O'Donoghue a The New York Times bestseller szerzője és a díjnyertes Sentimental Garbage podcast háziasszonya. Két felnőtteknek szóló regényt írt, és egy tizenéveseknek szóló sorozatot természetfeletti erőkről.. Első regénye Az üdvöske címmel magyarul is megjelent. Az írországi Corkban született, ma Londonban él. Részlet a könyvből: Április veszélyes időszak, ha az ember egy olyan férfinak lesz a megszállottja, akit nehezebb megfogni, mint a tojásfehérjét. Elvileg ebben a hónapban tanulnom kellett volna és megírni a szakdolgozatomat. Ehelyett vagy szédelegtem a Carey-vel töltött éjszaka után, vagy biztosra vettem, hogy már nem él. Olykor napokig nem beszélt velem. Amikor aztán felbukkant, mindig aggodalommal hallgatta, mennyire feldúlt az eltűnése. De úgy aggódott, mint egy barát aggódik, amikor elpanaszolod, hogy az Országos Egészségügyi Szolgálat csak nyolc héttel későbbre adott időpontot a mammográfiára. Jaj, ne már! Milyen szarul működik ez a rendszer. Kár, hogy nincs másik, igaz? James, aki hasonló tortúrán ment keresztül dr. Byrne-nel, azt kérdezte, szerintem Carey lefekszik-e másokkal is. Tizenegy évvel később, így, utólag, számos beszélgetés után, úgy, hogy már sokkal többet tudok a férfiakról, még mindig azt gondolom, hogy nem. Egyszerűen csak nem tudta összerakni a dolgokat. A ,,dolgok" alatt itt most az életet értem. Ha lekéste a buszt, beteget jelentett. Nem akart sót venni (minek nekem olyan sok), ezért a Tescóból lopott kis adagokat, és egy üres borítékba szórta. Olyan ember volt, aki mindig azt tette, amit akart és amikor akarta, ám ha nem voltál közvetlenül a szeme előtt, akkor a ködös éterbe vesztél. - Carey-vel az a helyzet - magyarázta egyszer James, amikor késő este épp reménytelen embereink felett siránkoztunk -, hogy forró parázson is átmegy érted, de nem képes elkötelezni magát egy vacsora mellett. Elhittem. Most is elhiszem. Találkozott a barátainkkal. Ha együtt voltunk, akár kettesben, akár társaságban, éreztem, hogy a tekintete mindenhová követ. Ha buliban voltunk, elkapott a konyhában, tapogatott a ruha alatt, állandóan azzal dicsekedett mindenkinek, milyen jópofa dolgot mondtam a minap. Amíg zuhanyoztam, elolvasta a beadandóimat, és amikor előjöttem, nekem is felolvasta, miközben az ágyamban cigizett. - Mintha Noam Chomskyt dugnám - mondta. - Nagyon komoly. Amikor jó volt, akkor nagyon jó volt, és amikor elment, akkor nagyon elment. Ma már tudom, hogy sok minden az üzeneteken múlt. Carey és köztem hat év volt, de a korkülönbséget csak a telefonnal kapcsolatban érzékeltük. Számomra az udvarlást az üzenetküldés jelentette. Vagyis reggel és este üzenetet küldtem vagy kaptam. Minden üzenet végén egy x vagy hosszú x-sor, ha nagyon rendben volt minden, és elégedett voltál. Durca idején x-megvonás, amit a másik fél azonnal konstatált, és rögvest megkérdezte, mi a baj. Ezek voltak a szerelem szabályai, ezt tanultam a lányiskolában, és teljesen összezavarodtam, ha valaki nem tartotta be ezeket a szabályokat.

A szicíliai nyár sokat ígér, csak nem Ariannának, aki egyfolytában dolgozik. Közben a sziget kínálta finomságokkal, granitával, fagylalttal, cannolóval és különféle halételekkel vigasztalódik, abban az étteremben, ahol naphosszat a laptopja előtt ücsörög. Időnként szórakozottan rápillant Nissóra, a jóképű, ám kissé arrogáns séfre, aki a fiatal Antonio Banderasra emlékezteti. A férfi mindig is Szicíliában élt, a nő igazi világpolgár. A férfi harmincéves, a nő ötven. Egyikük sem vágyik a szerelemre, idejük sincs rá. Mindkettőjüknek megvan a maga álma. Nem ugyanaz, de nem is annyira más. A sors mit sem törődik kezdeti vonakodásukkal, és addig szövi a szálakat, míg végül szorosan összefonja őket. A meglepően végződő szerelmi történet minden olvasót nevetésre, sírásra, gondolkodásra, ábrándozásra, és talán változtatásra is késztet. A kötet különlegessége, hogy a fejezetek végén a szerző olasz ételek receptjeit vonultatja fel, amelyeket bárki elkészíthet, aki kedvet kap hozzá. Részlet ,,Minden este itt van ez a nő, és mindig csak egyetlen fogást rendel. Minden este mást. Olykor, nagyritkán, desszertet is. Nem iszik. Csak néha kér egy pohár bort - amikor nem egyedül jön -, és az elég neki a vacsora végéig, még el se fogy. Drágaságom, nekem itt komoly hitelt kell visszafizetnem, mégis hogyan akarsz közreműködni ebben? Természetesen laptopja van. Természetesen vacsora előtt, közben és után is ír. Természetesen megadtam neki a wifijelszót, mert jó fej akartam lenni. Természetesen órákig itt ül. Nem, ez nem igaz. Amint meglátja, hogy nincs több szabad asztal, kéri a számlát és elmegy. Ez azért rendes tőle. Először júniusban jött, hogy kritikát írjon rólam. Őróla szólt a titkos információ. Egyébként az is ő volt, aki úgy vezet, mint egy hályogos szemű anyóka, úgy hajt fel az autóútra, hogy meg se nézi, nincs-e ott valaki, aztán két másodperc múlva hagyja lefulladni a motort. A titkos információ igaz volt: már megismerkedtünk Taorminában, ő Arianna, az a nő, aki egy egész doboz csilipasztát zúdít bele a szószba, arra hivatkozva, hogy ez thai étel, mert úgy látszik, szerinte Thaiföldön az emberek nem érzik az ízeket. Egyébként meg, csak hogy lássák, kikre bízzák az étteremkritikát ebben az országban: amikor először jött el egy külföldi barátnőjével, akivel azóta többször is visszatért, mindketten a számítógépet bújták, attól a pillanattól, hogy rendeltek, egészen addig, amíg ki nem fizették a számlát. Az első alkalommal órákig böngészték az étlapot, és a végén összesen négy fogást ettek, plusz egy desszertet, amin megosztoztak, két pohár bort fogyasztottak el, a nevezetes sörlapot pedig csak megnézte és lefotózta. Mégis hogyan akar így értékelést írni? Az emberek meg az ő ajánlásai alapján választanak majd éttermet. Újságírók, minő alávaló népség!"

Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik legbefolyásosabb szerzője. Könyvei nemcsak a bestsellerlistákat vezetik, de társadalmi és kulturális párbeszédet is gerjesztenek. A műveiben érintett témák, eszmék és filozófiák sok olvasó vágyát teljesítik be, olyanokét, akik a saját útjukat és a világ újfajta megértését keresik. Catalina Estrada már gyerekként ráeszmélt szülőhazája, Kolumbia vibráló és buja természetére. Jelenleg Barcelonában él, de nemzetközileg elismert illusztrátorként sem felejtette el a gyökereit. Munkáiban, erőteljes színhasználatában ma is jelen van ugyanez a csodával teli rajongás.