Jesse Eisenberg A közösségi hálóban

A dagályos és közhelyes Benjamin Button különös élete láttán megijedtünk, hogy a zseniális Harcosok klubja és a Hetedik alkotója, David Fincher feladta alkotói függetlenségét cserébe némi költséges technikai bűvészkedésért és hollywoodi csinnadrattáért. Új rendezése, a Facebook-filmként emlegetett Social Network - A közösségi háló szerencsére rácáfol a pesszimizmusra, és nem csak Fincher pályafutásának, de az egész idei amerikai filmtermésnek új csúcspontját jelenti.

Ami Fincher eddigi karriercsúcspontját illeti, annak egyértelműen az 1999-es Harcosok klubjá-t tartom, ami ugyan a mozikasszáknál megbukott, de utólag szép kultstátuszt vívott ki magának. Az elmúlt tizenegy évben azonban rengeteg minden megváltozott, és egyelőre nem a Facebook és társai által generált forradalomra akarok kilyukadni, hanem, hogy Hollywoodban a felnőtteknek szóló, igényes történetmesélés szinte teljes mértékben átkerült a tévébe. 99-ben egyébként a Harcosok klubja mellett olyan filmek kerültek ki Hollywoodból, mint az Amerikai szépség, a Sivatagi cápák, a Magnólia, A tehetséges Mr. Ripley vagy A John Malkovich-menet, 2010-ben pedig ott tartunk, hogy Sandra Bullock Oscar-díjat kap, és az Avatar a világ legnézettebb filmje. Őszintén szólva senkit nem hibáztatok érte, ha jobban várja, hogy mi lesz hétfőn a Mad Men, a Boardwalk Empire vagy a Dexter új epizódjában, mint Ridley Scott vagy Michael Mann új filmjét.

Napjainkban tehát például amellett, hogy szókincsünk részévé vált a lájkolás, nagyobb bók a Mad Men-hez, a Sírhant művek-hez vagy éppen a Drót-hoz hasonlítani valamit, mint egy másik filmhez. A közösségi háló-val pontosan ez a helyzet; fittyet hány a bevett hollywoodi mozis történetvezetésre, miszerint kell hős, szerelmi szál, felemelkedés, bukás és tanulság, helyette pengeéles párbeszédekkel, pontos részletekkel és szédületes tempóval mutat be egy kort és közeget. Olyan, mint egy sorozat iszonyatosan ütős első része, ami után azonnal habzsolnánk az egész évadot. Ez annyiban nem véletlen, hogy a forgatókönyvet az az Aaron Sorkin jegyzi, aki pont az ezredforduló környékén szintén átvonult a televízió világába olyan sorozatokon dolgozni, mint Az elnök emberei vagy A színfalak mögött. A közösségi háló legalább annyira Sorkin filmje, mint Fincheré.

A közösségi háló | Jesse Eisenberg

Felmerül persze a kérdés, hogy lehet-e pozitív hősök és jellemfejlődés nélkül érdekes filmet készíteni egy olyan témáról, mint a Facebookot megálmodó számítógépbuzik története. A világ legfiatalabb milliárdosának, Mark Zuckerbergnek (Jesse Eisenberg) a sztorija tényleg több évadnyi intrikát és fordulatot tartogat egészen onnantól, hogy egy szerelmi csalódás utáni delíriumos éjszakán a hasonlóan gyógyegér szobatársaival meghackelik a Harvard hálózatát egy "melyik csaj dögösebb" koncepciójú weblap (FaceMash) létrehozása kedvéért. A Facemashből nem automatikusan lesz Facebook, hanem egy szupergazdag, szupersportos, szupersikeres szupermen-ikerpáros ötletének lenyúlása után, amiért utóbb jogi útra terelődik a netes kreatívkodás. A Winklevoss-testvéreket egyébként Armie Hammer egyedül játszotta el és digitálisan utómunkával kettőzték meg.

A közösségi háló | Andrew Garfield

A közösségi oldal terjeszkedésének áldozatul esik Zuckerberg legjobb barátja és alapító-társa, Eduardo Saverin (Andrew Garfield) is, miközben oldalról kígyóként kúszik be az üzleti sikertörténetbe a zenekiadók réme, a Napster hírhedt létrehozója, Sean Parker (Justin Timberlake). Míg a barátságot/ismeretséget kereső netezők száma biztosan kúszik a hétszámjegyű magasságokba (a Facebooknak ma már több mint 500 millió regisztrált felhasználója van) Zuckerberg nem lesz sem menőbb, sem szimpatikusabb, csak sokkal, sokkal gazdagabb, bár láthatóan még csak nem is ez a legfontosabb számára.

A közösségi háló | Justin Timberlake

Eisenberg telitalálat a főszerepre; különösebben nem erőltetik, hogy hasonlítson Zuckerbergre, de ravasz alakítása sohasem engedi, hogy akár hősként, akár antihősként tekintsünk rá. Pont emiatt végig hiteles, egy pillanatra sem juttatja eszünkbe, hogy színészkedik. Meglepő módon ugyanez elmondható Justin Timberlake-ről is, aki látszólag nem játszik valós személyiségétől messze eső karaktert, de ez, ahogy annak idején (a zeneileg sokkal kevésbé tehetséges) Mark Wahlbergnél sem kisebbítette a Boogie Nights-beli érdemeit, könnyed, erőfeszítés nélkül élvezetes színészi játékot eredményez. Andrew Garfieldnek volt talán a leghálásabb feladata az egyetlen szimpatikus szerepben, teljesítményével zöld utat biztosítva Hollwood A-ligájába (és Pókember latexruhájába), ahol már a Boy A óta lenne a helye. Jelenetlenyúló áttörés a bámulatos érzékkel kiválasztott Arnie Hammer dupla szereplése, övé az egyik legjobb duma és az egyik legerőteljesebb jelenet is. Érdemes odafigyelni az itt még csak egy csinos pofit szolgáltató Rooney Marára is, aki feltehetően ezzel a pár perces szerepléssel győzte meg Finchert, hogy ő az ideális címszereplő A tetovált lány-hoz, amit időközben már el is kezdtek forgatni - a most látottak alapján nem lehet eléggé várni.

A közösségi háló | Rooney Mara

A közösségi háló-ban se szeri, se száma a kétezres évek webes forradalmára való okos és szellemes utalásoknak, és nyilván irtó érdekes végigkísérni, hogy hogyan lett az amerikai elitegyetemek meghívásos közösségi hálójából az a honlap, ahol nap mint nap szembesülhetünk azzal, hogy az általános iskolás kémiatanárnőnk FarmVille-ezéssel tölti a szabadidejét, és a szomszéd Gizi újabb gyermeket hozott a világra. Remekül ráéreztek a film tempójában arra, hogy az informatika világában extrasebességgel múlik az idő. A pörgős tempó minden másodpercben érzékelteti, hogy a múlt hónap adott esetben már ókornak minősül a világhálón. Már most borzasztó régnek tűnik pl. a Napster esete, és abszolút elképzelhető, hogy pár év múlva visszanézve érthetetlen lesz az is, hogy miért volt az óriási felhajtás a Facebook körül. Fincher filmje viszont időtálló munka.