Eddig olyan, mint egy tündérmese nem? Pedig igaz mese, csak a történt főszereplője eredetileg Marylandben született és Olen Steinhauernek hívják. Eme apró szépséghiba ellenére kíváncsi lettem, vajon milyen könyvvel lopta be magát az olvasók kegyeibe.
Azt biztosan tudtam, hogy nem az első regényével, mivel korábban megjelent már egy pentalógiája, ami a hidegháború éveiben játszódik Kelet-Európában.

 

A Turista ehhez képest valami új, valami más, hiszen Steinhauer nemes egyszerűséggel fogja magát és előveszi a szekrényből a kémfigurát, akit az utóbbi évtizedben kissé belepett a por, leporolja, új ruhába öltözteti, és szembesíti a hidegháború, mi több, a szeptember 11-e utáni világgal.
Engedve korunk elvárásainak, nem csak a titkosszolgálat dolgozóját mutatja be, hanem azonmód odateszi mellé az embert is, magánéletével, belső vívódásaival, gondjaival, örömeivel együtt.

 

Ez az eljárás egyszerre újszerű is, meg nem is, hiszen például Nelson DeMille már művelt hasonlót (John Corey személyében), de Steinhauer főszereplője (Milo Weaver) hozzá képest eltérő mentalitással bír, illetve körülményei is mások.

Mert míg Corey a törvény embereként, az Államokban kergeti az ellent általában törvényes módszerekkel, addig Milo a közvélemény jóváhagyása nélkül vívja véget nem érő harcát, melynek célja és értelme számára sem mindig nyilvánvaló.

 

Ha jól emlékszem, valahol az ötvenes évek elején vált bonyolulttá a kémek élete. Addig csak egymással pofozkodtak a titkosszolgálatok, de ezt követően „trendi” dologgá vált az árulás, és odáig fajult a helyzet, hogy szegény kém már saját főnőkében sem bízhatott meg. Legalábbis a regényekben és a könyvekben.

 

Ennek folyományaként Milo is magányos figuraként szaladgál a történetben gyilkosokat kergetve (miközben a műfaj szabályai szerint őt is kergetik), kevéske szabadidejében pedig összefüggéseket keres.

Helyzete annyival mondható előnyösebbnek környezeténél, hogy korábban a CIA bérgyilkosaként járta a világot. Csak aztán elege lett a vérontásból és inkább családot alapított.

 

A könyv minden kiszámíthatósága ellenére is élvezetes, a párbeszédek kellemesek, a CIA ábrázolása pedig megfelel mindazon előítéleteknek, amiket az átlag magyar olvasó összeszedhetett az utóbbi évtizedekben.

A történet kellőképpen kacskaringós vonalon halad előre, de hál istennek nincs happy end a végén. Mondjuk ez még változhat, hiszen A Turista csupán egy trilógia nyitódarabja, szóval még akármi lehet.