Először is szeretném megemlíteni azt a nem teljesen mellékes tényt, hogy nagyjából az összes magyarul megjelent Coelho-t olvastam. Van még egy-kettő, amiket évek óta tologatok magam előtt, de általánosságban véve, azt hiszem, képben vagyok a munkásságát illetően. Hozzátenném azt is, nem mostanában olvastam ezeket a könyveket, hanem inkább a húszas éveim legelején, mert akkoriban épp ilyen irányú volt az érdeklődésem, és frissen, gimnázium után úgy éreztem, ad valamit,amit más könyvekben nem találok meg. Ez most már viccesen hangzik, de annyira talán mégsem az.
Arra, hogy Coelho könyveinek, mi a célja, most, 27 éves koromban, arra majd a későbbiekben kitérek. Visszatérve a konkrét művekre, elég vegyes vélemény alakult ki bennem. Voltak olyanok, amiket nagyon megszerettem,és több év elteltével is élénken emlékszem rájuk (Veronika meg akar halni, Tizenegy perc, A Piedra folyó partján ültem éssírtam), akadtak olyanok, amiket olyan rossznak ítéltem meg, hogy be sem fejeztem(A zarándoklat), illetve vannak azok,amelyek egyszerűen nem hagytak mély nyomot, sem pozitív, sem negatív élményformájában (Brida, A portobellói boszkorkány), ez utóbbiak simán törlődtek az emlékezetemből.
Mondom, a legtöbbet olvastam, ha nem is emlékszem már rájuk pontosan, egy általános kép mindenesetre megmaradt. Nekem nincs igazán bajom Coelhóval. Nem érzem magam átverve. Nagyjából mindig azt kapom, amire számítok, sőt általában jobbat, merta sok negatív külső hatás miatt hajlamos vagyok én is kicsit alulbecsülni őt. Alapvetően nem értem, miért kellene ciki íróként tekintenem rá, amikor az emberek a Szürke ötven árnyalatát és annak minden létező koppintását veszik kilóra a nagyobb könyváruházak eladási listái szerint. De ebbe most inkább ne menjünk bele. Mielőtt a kelleténél jobban eltérnék a tárgytól, inkább elkezdek végre a könyvről beszélni.
„A kezünkbe adták a döntést:elhagyjuk a várost, vagy harcolunk az utolsó csepp vérünkig – mert az nemkétséges, hogy legyőznek minket. A többség úgy döntött, marad.”
A recenziót itt olvashatod tovább:
http://gabrysiaolvas.blogspot.hu/2013_05_01_archive.html
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|