Mindig írónak tartotta magát, amikor írt, de hiába volt évekig a svéd Expressen kulturális rovatának vezetője, újságírónak soha. Azt mondja, ha tűz ütne ki, ő nem tudná megírni. Elég jól viseli a kritikát, mert irodalomkritikusként tisztában van a játékszabályokkal, de szerinte az, aki nagyon jót ír a könyvéről, nem értette meg. („Aki nagyon rosszat, az sem.”) Tökéletesen beszél magyarul, de nem tekint magára magyarként, legnagyobb hőseinek pedig Danilo Kišt, Heinrich Böllt, Marcel Proustot és Mario Vargas Llosát tartja. Első regényét 22 évesen írta, de nem ítélte túl jónak, ezért visszakérte a kiadótól. Évtizedekkel később úgy hozta a sors, hogy épp ő búcsúztatta a nemzetközi PEN-től távozó kiadóvezetőt, aki egyetlen kudarcra emlékezett a karrierjéből. Arra, hogy húsz évvel korábban visszaadott egy fantasztikus kéziratot, az övét. A kézirat ma már nincs meg, elkeveredett a költözések során. Racionális ember, akinek életében egyáltalán nem játszik szerepet a misztikum, és ha esetleg nem venném észre, többször is megjegyzi, hogy beszédes családból származik. Észrevettem. Gabi Gleichmann-nal nemrég megjelent, A halhatatlanság elixírje című regénye kapcsán beszélgettünk identitásról, az élet szentségéről, és arról, hogy hová tűnt ötven oldal a könyv magyar kiadásából.

Miért pont a Spinoza család történetét választottad?

Ez nem a Spinoza család története, hanem az én fantáziámban élő Spinoza családé. Semmi köze az igazihoz. Fiatalkoromban filozófiát tanultam, doktorálni akartam, de rossz volt az időzítés. A hetvenes évek elején baloldali szelek fújtak Svédországban, az olyan polgári dolgok, mint a morál és az etika nem passzoltak abba az időbe. Mindenki ellenem volt, ezért 22 évesen otthagytam az egyetemet. Helyette irodalmat tanultam, kritikákat és esszéket írtam, aztán az esztétikai dolgokon keresztül visszatértem az etikához és társadalmi problémákkal foglalkoztam. Spinoza szerintem az első modern ember, ő és Shakespeare változtatták meg a gondolkodásunkat Európában.  Mindig idolnak tartottam Spinozát, fölnéztem rá, és úgy gondoltam, hogy ha valami fontosat csinálnék, akkor egy filozófiai traktátust írnék körülötte. Később beláttam, hogy már mindent megírtak róla, annyi szakértője van, hogy az én butaságaimra senki sem hallgatna. Amikor elkezdtem írni a történetet, kellett egy családi név. A könyv alapja az, hogy egy minoritás, itt épp a zsidók, egy lakmuszpapír arra, hogy mi történik egy társadalomban. Nem működik, ha demokratikusan üldöznek embereket. Az üldözött minoritások közül a zsidó tradíciót ismertem a legjobban, ami ugye főleg intellektuális tradíció. Úgy gondoltam, Spinoza remekül passzol ehhez. A másik dolog, hogy a legtöbb kisebbség csoportban konzervatív, de az egyén szintjén radikális. Spinoza például annyira radikális volt, hogy az amszterdami zsidók önvédelemből inkább kidobták maguk közül. (...)

Tovább az interjúhoz!

erreni

Forrás: Index / Könyvesblog (2013.06.01.)