Honnan jött a Sötét hajnal ötlete?

(Sz.L.) Gátlástalan manipulátorok, hatalom-tankok közepette, és sorstársaimon kívül jobbára cinkos, megalkuvó vagy közönyös (munka)közösségben találtam magam. Egyszer régen egy zeneakadémista lány bevitt az Akadémia nagytermébe, este, kettesben, és csak nekem zongorázott. Egy éjjel megálltam egy pesti bérház udvarában: már csak az egyik első emeleti lakásban világított a villany, a főlépcsővel szemben, a cselédlépcső táján vaksötét volt; amikor kimentem, nagyot döndült utánam a kapu. Egy kórház alagsorában egy hordágyon a félhomályos sarokba tolt beteg vizet kért tőlem, de megnyugtattak, hogy mindenkinek ezt mondja, nem kell figyelni rá. Aztán lassan, fokozatosan mindez, és ezernyi más részlet összeállt. Ennyit az ötletekről. A koncepció más dolog.

Mi jut eszedbe a következő szavakról?

Arcplasztika: Egyre kevésbé a szükség, egyre inkább az öntetszelgés, azaz egyre kevésbé Allyson Synge-ek, egyre inkább… (itt mindenki gondoljon, akire akar). Arcok, melyek mögött egészen más arc rejtőzik – ha rejtőzik egyáltalán valami –, amelyekről már csak azt lehet leolvasni, hogy nem valódiak. Ehhez néha nem is kell arcplasztika.

Brahms: Elsőként tényleg a második rapszódia, naponta hallom a másik szobából. Persze nem a regényben említett Martha Argerichet tartom fogva ott, fiam ujjai alatt alakulgat. Aztán a zene, minden mennyiségben (de nem akármilyen minőségben). Végül egy film: Szereti Ön Brahmsot?, amelynek egyik főszerepét az az Anthony Perkins játszotta, aki Norman Bates volt Hitchcock Pszichójában. Szeretek játszani…

Agnózia: A dolgok fel nem ismerése. Az észlelés zavara, mely érdekes (mondja az író), nem túl vigasztaló (mondja az ember) tüneteket produkál. Alfaja a prozopagnózia, azaz arcvakság: a beteg képtelen felismerni bármilyen arcot, beleértve saját anyjáét, házastársáét, gyerekeiét, stb. Hogy kissé frivol legyek: ennyi arcplasztikázás és „arcplasztikázás” mellett valamennyire mindenki szenved benne.

Kedvenc krimid?

Pl. Patricia Highsmith, Cornell Woolrich.– nem a legismertebb klasszikusok, nem is mindenki tartja őket par exellence krimiszerzőknek (félig a noir műfajába lógnak bele). Dürrenmatt, akinek a kezében úgy működik a krimi, mint Ray Bradburyében a sci-fi. És Csabai László Szindbádja.

Kedvenc sorozatod?

Könyveket nem sorozat szerint olvasok, a sorozat legfeljebb útmutató. A tévé esetében attól függ, milyen a hangulatom. Élveztem például a nagyon angol Halló, halló-t, Van Triertől a Birodalmat, néhány itthon ismeretlen olasz és angol sorozatot, thriller-szerzőhöz nem, de kisgyermekes apához illően néhány klasszikus gyerek-sorozatot. Újabban nem tudnék ilyeneket mondani. Ha rossz a kedvem, az általános szokással ellentétben nem is nézek tévét.

 Gyerekkori hősöd?

Csupa romantikus hősszerelmes vagy szemüveges filosz. Ki nem állhattam a macsókat, Supermant, Batmant (itthon akkor még csak Nyugatról becsempészett képregények formájában voltak elérhetőek, órán, a pad alatt nézegettük őket). Na jó, én is mentettem meg lányokat felsőbb évesektől pár jól irányzott ütéssel,  képzeletben.

A könyv, amit kölcsönadtál, és sosem kaptál vissza?

Roald Dahl Meghökkentő meséi.

 Ki Horgass Antal?

Horgass Antal. Hogy kit plasztikáztam át Horgassá, nem mondhatom meg (mivel a regényekben minden, ami valós emberekre és dolgokra emlékeztet nyilvánvalóan véletlen egybeesés J). Úgyis tudja magáról, és úgyis azt hiszi, merő rosszindulat és értetlenség vezérelt (íme, egy véletlen egybeesés  J). Másnak egyébként sem mondana sokat, elvileg mindenkinek lehet külön bejáratú Horgass Antalja, sajnos akad belőlük elég. Szerencsés, akinek nincs.

Egy rejtély, amit szívesen megoldanál?

Hova a fenébe tűnt a tollam az asztalomról egy órával ezelőtt – amikor itthon már alig használunk tollat, mégis minden szobában van belőle legalább kettő?

Kiknek ajánlod a Könyvhétre megjelenő regényed?

Azoknak, akik valamelyik rokonszenves ismerősükben csalódtak, és azoknak, akik még nem.

Azoknak, akik gyerekkorukban valamilyen módon (filctollal, ollóval, stb.) elcsúfították a maguk vagy húguk-nővérük játék babáját.

Azoknak, akik körfolyosós belvárosi bérházban laknak, kivilágítatlan cselédlépcsővel; és azoknak akik nem (mint én sem), hogy tudják, mit veszítenek.

Mindenkinek, aki még nem ismeri a slusszpoént. (Ne ott kezdjék, úgy sem lehet megérteni az előzmények nélkül.)

Azoknak, akik azt hiszik, megúszhatják…