Sok olvasó számára jelent vonzó érdekességet, hogy vajon a regényhősök valóságos személyek irodalmi lenyomatai-e, s ha igen, mennyire. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni a szerző, Matt Bondurant a könyve epilógusában, hosszadalmasan sorolván, milyen szoros összefüggésben állnak szereplői egy hajdan volt bűnügyéivel, illetve hogy mennyire változtatta-dúsította a történetet fikciókkal. Mi sem természetesebb, mint hogy olyan szereplője is akad, aki az írói fantázia szülötte. Nem ilyen viszont Sherwood Anderson, amerikai újságíró-író, aki az eredeti történetről annak idején – 1935-ben – a sajtóban is írt, s aki e regénynek mindvégig szereplője, hiszen itt is a történetet igyekszik feltárni, kibogozni.

Bondurant neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt, hiszen ez már a második magyarra fordított regénye, amelyből film is készült. Ha bárki azt állítaná, hogy az író eleve a filmcsinálás lehetőségére sandítva írta meg terjedelmes regényét, aligha tudnék vitatkozni vele. A cselekményvezetés, a csúcsjelenetek előkészítése, a rövid elemek sorára – a remélt filmben snittekre – épülő szerkesztés éppúgy erre utal, mint a befejezés a bírósági tárgyalással. Jellegzetes hollywoodi rutinmunka, hogy a film utolsó tíz percében a főhős valamilyen demonstratív közegben, főként nagyobb létszámú sokaság előtt fejtheti ki frappánsan – és gyakran szentimentálisan – a nagybetűs igazságot, amely így a gyengébb felfogású nézők számára is könnyen érthető erkölcsi tananyaggá válik. Ebben a könyvben a törvényszéken történtek ugyan nem jelennek meg (csak az ítéletről tudósít), mégis itt ér véget a regény szereplőinek tulajdonképpeni története, itt csomózza le azokat a szálakat – például Sherwood Anderson regénybeli mozgását –, amelyek végighúzódtak a könyvön.

Tovább a teljes cikkhez!

Cserhalmi Imre

Forrás: Olvassbele.com (2013. 01. 04.)