Ki emlékszik még arra, hogy mit írtam a várólistámon erről a könyvről? Már akkoriban is említettem, hogy jelen esetben nem a borító az, ami megfogott, hanem a hátoldalon található rövid ismertető. Sőt, akkoriban volt egy feltételezésem, hogy ha jó lesz a könyv, egy hétvége alatt el tudom olvasni. Igaz, nem hétvégére esett, de másfél nap bőven elég volt arra, hogy én is belekavarodjak Alice hálójába.

A huszonnégy éves Katherine Patteron egyedül neveli kislányát, mióta annak apja meghalt. Nem szívesen emlékszik vissza a múltra, holott az minden egyes nap kísérti. Az egész a húga halálával kezdődött, amelyben Katherine hibásnak érezte magát, még ha erre nem is volt soha oka. A gimnázium utolsó évét éppen ezért egy másik városban folytatja, ahol megismerkedik a gyönyörű és kacér Alice-szel, aki meglepő módon az ő legjobb barátnője szeretne lenni. Alice elragadó, mindenkit elbűvöl, így Robbie, egy helybéli srác és Katherine is belekerül a hálójába. Hamarosan pedig az is kiderül, hogy Alice-nek is meg van a maga sötét oldala, és nem nagyon szereti, ha valaki ellentmond neki.

Elöljáróban csak annyit fűznék az egészhez, hogy a könyv olvasása alatt én is (majdnem) végig Alice hatása alatt voltam. Érdekes (és éppen ezért a szerző bravúrosságát az egekig kell dicsérnem), hogy bár Katherine a főszereplője és elmesélője a történetnek, mégis az egész regényt Alice uralja. Végig ott van a levegőben, soha nem tudhatjuk, mikor és hol bukkan fel, milyen gonoszságot követ el éppen. Ahogy Robbie is megfogalmazza a könyvben: "Az bántaná, hogy ezúttal nem ő a játékmester, aki a bábfigurákat irányítja." Éppen ettől válik az egész regény egy, a pszichére ható thrillerré, amely még jó sokáig tudja nyomasztani az olvasót.

James stílusa pedig nagyszerű: teljes mértékig érezhető volt, hogy mi az, amit a tizenéves és mi az, amit a huszonéves Katherine mesél nekünk. A megfogalmazás briliáns volt, ahol még csak tizenöt éves volt, valóban úgy éreztem, hogy egy tizenöt éves lány naplóját olvasom. Persze ezért a fordítónak is jár egy hatalmas piros pont.

Ráadásul az olvasó mindvégig tudja, hogy mi fog történni, hiszen rögtön olyan információáradat zúdul ránk az első fejezetben (Alice temetése, Katherine egyedül neveli lányát, mert az apja meghalt), ami kétséget sem hagy afelől, hogy mi lesz egyes szereplők sorsa, mégis izgatottan várja az újabb és újabb fordulatokat, és a végkicsengést. A szereplők is igen közel nőttek a szívemhez. Hiába tudtam, hogy mi lesz például az egyik hős sorsa, a tragikus végkimenetelnél végig azon imádkoztam, hogy ússza meg az egészet (szó szerint), holott erre semmi kilátás sem volt.

A könyv egyébként nem csak thrillernek jó, hanem olyan kérdésekkel is foglalkozik, mint az anyaság, vagy hogy ki a hibás egy ember haláláért, és hogy valóban minden tettünkre (legyen az akármilyen gonosz is) van-e értelmes mentség.

Amit igazából sajnálok, hogy a regény közepén egy ötven oldal erejéig szinte teljesen eltűnt Alice, és ott az egész történet inkább hajazott egy durvább lányregényre, semmint thrillerre, aminek pedig valójában lennie kellett. De ettől eltekintve hibát nem találtam a regényben, gondosan fel volt építve az egész.

A kiadóban viszont most csalódnom kellett egy kicsit, véleményem szerint elkapkodták a kiadást. A kötet tele volt szerkesztési hibákkal, főleg a központozás terén: hol elhagyták a gondolatjelet, hol meg bekezdéseken keresztül végig kint volt, holott régen leírás csapott át az egész. Ezt eddig nem tapasztaltam az Athenaeum Kiadó könyveinél, pedig elég sokat olvastam mostanában tőlük. Ráadásul sem a borítót, sem a címet nem éreztem a sztorihoz illőnek.

Forrás: Könyvkritika