Fülszöveg: A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról, elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról tudósít, éjszaka ír: álnéven Cicamaca botrányos kalandjait szövi és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön... "- Egyszer megkérdezted, mit látok, amikor a jövőbe nézek. - Tenyerét lecsúsztatta a nő karján és megfogta a kezét. - Téged." Egy olyan romantika kedvelő, mint jómagam, gyakran azon veszi észre magát, hogy újabb és újabb írók után kutat, keresve a következő rózsaszín happy end adagot, ahol nem kell szájhúzogatásra okot adó kesernyés mellékíztől tartania, hanem nyugodtan átadhatja magát a könnyed szórakozásnak. Így esett, hogy amikor Rachel Gibson nevét egy blogbejegyzésben említették Susan Elizabeth Phillips és Jennifer Crusie nevével, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne nézzem meg magamnak a regényeit. És azóta elkötelezett rajongója vagyok. Ezért is örültem, amikor múlt évben végre feltűnt első könyve a hazai boltok polcain. Csak egyet sajnálok, hogy a folytatásra ilyen sokat kellett várnunk. Mint aki előtt teljesen ismeretlen a sorozat, olyan izgalommal téptem fel a postás által elém tett borítékot... hogy aztán szembesüljek azzal, amit már néhányan nehezményeztek a molyon. Milyen vékonyka! Megcsodáltam a lila szépséget jobbról, balról. Megállapítottam, hogy na ez az a címlap, amiről süt, hogy belül csajszis kikapcsolódós várja az embert. Majd visszatértem a gerinchez... nem lett vastagabb az alapos szemlézés közben sem. Nem értettem a dolgot. Felnéztem a polcomra... az amerikai kiadás nem tűnt anorexiásnak sorozattársai között. A rejtély nyitja csupán annyi, hogy jó két pontnyi mérettel nagyobb betűvel szedték, mint a többieket, hogy pöccre kijöjjön a 375 oldal. :)

E lapszám mizéria kb másfél fejezetig tartotta magát gondolataim között, hogy aztán a feledés homályába vesszen, és átadja helyét az olvasás édes élvezetének. Jane, a nulla divatgénnel rendelkező, szinglik rovatát vezető újságíró egy napon derült égből villámcsapásként megkapja a lehetőséget, hogy a város kedvenc csapatát kísérve tudósíthasson a hokiról. Egy aprócska baj van csupán ezzel, Jane semmit nem tud a hokiról... 'semmi gond, írtak már pár könyvet a témában' gondolja, és az így keresett plusz pénzből már saját lakást vizionálva elfogadja az ajánlatot. Persze a csapat csöppet sincs oda az örömtől. Kapusuknak ráadásul van bőr a képén ezt hangosan is kimondani! Lucnak aztán semmi szüksége rá, hogy egy pöttöm nő üsse az orrát a dolgaiba. Menjen csak vissza tehénfoltos pizsijeivel, leszbis szemüvegével oda, ahonnan érkezett, és hagyja, hogy nem épp szeplőtlen múltját, no meg végzetesnek hitt sérülését kirobbanó játékával mindenkivel elfeledtethesse. Csak épp van a nőben valami... ráadásul képes némi öltözőbéli inzultálással szerencsét hozni a csapatnak. A szezon halad, a Chinooks menetel a döntő felé, hőseink pedig a kölcsönös elutasításból előbb haveri kötekedésbe, majd baráti légkörbe... aztán szerelembe sodródnak. Igen, egy átlagosnál is átlagosabb nő horgára akasztja a bűnszexis sportolót. A regényt nem a nagy sztori adja el, hanem az apróságok. Az, hogy a főszereplők mindketten mutatnak egy képet a világnak, ám sokkal többek annál. Az, hogy a titkaik mennyire meghatározzák őket, mégis nehezen állnak elő a farbával. Az, ahogyan két erős egyéniség hecceli egymást. Az, ahogy a dolgaik alakulnak... Tényleg, semmi extra nincs a lapokon, mégis olyan jó. Nem álltam meg nevetés nélkül Luc ' a csapat visszavár' ajándékát, annyira találó. "Egy vékony, puha kötésű könyvet hozott rózsaszín szalaggal átkötve. Hokinyelv: Szakkifejezések, bölcsességek és badarságok, amiket a tévéből nem lehet ellesni." Szintén mosolyfakasztó volt elképzelni Darby feltűnő ingeit vagy épp olvasni a csapat ugratásokat (a döglött egértől szerintem én totál begőzöltem volna).

Ki bírta ki vigyor nélkül Jane belső monológját miközben keresztül vág a 'szinkron herevédő-sztriptíz'zé változott öltözőn? Én biztosan nem. A szívellágyulást Marie karaktere garantálta. Az alig ismert, sok-sok évvel idősebb bátyjához került, frissiben megárvult tini jelenetei Lucot teljesen kiemelték az önző macsók közül, de mindezt úgy, hogy nem esett az írónő át a ló túloldalára. Nem akart önfeláldozó kiscserkész nagytesót csinálni az élsportolóból, csak megmutatta, ahogyan próbál ott lenni, helyesen dönteni a sok csetlés botlás közepette. Ha kedvenc jelenetet kellene választanom, akkor a darts párbajt bár dobogóssá választanám (férfiak, és az ő versenyszellemük...), mégis a tuti befutó a regény 231-ik oldala lenne, amikor a PMS-től szenvedő Janehez Luc beállított egy zacsi M&M'sel, melegítőpárnával (hölgyek, ki ne örülne ezeknek?), és jéggel saját sajgó térdének. Null szex, még csak randihelyzet sincs, de az ilyen csendes pillanat mutatta, hogy ők ketten pár lettek. Persze a kötekedők mondhatják, hogy a történet egy marék jól ismert fordulat és sztereotípia összekutyulva és felmelegítve. Erre a vádra csak legyintek egyet, mert az írónő úgy tette mindezt, hogy a végeredmény számomra üdítő, szórakoztató, szexis kis olvasmány, ami az őszi szürkeség beköszöntével is napsugarassá változtatta a szobámat. Ó, még egy apróság, ami feltűnt, és nem hagyhatom szó nélkül!

A játék leírásaiból, a meccs jelenetekből szinte sütött a sportág szeretete. Még pár ilyen könyv, és nem fogom tudni megállni, hogy ki ne látogassak a Miskolci Jegesmedvék valamelyik mérkőzésére. A modern kori románc kedvelői jól teszik, ha megjegyzik Rachel Gibson nevét. Nálam a kedvencek polcán a helye!

Forrás: Angi