Lenyűgözött, de nem csak méreteivel. Hanem a teljességével, a tudásával, a tájékozottságával. Elmerültem Michelangelo Merisi avagy Caravaggio életében, és mindabban, ami az ő életét befolyásolta: a történelem, az olasz kultúra, a társadalmi berendezkedés, a szokások, a középkori inkvizíció működése, a hűbérrendszer, az egyház mecénási szerepe. Ezeknek bemutatása nagyban segít megérteni egy olyan festőt, akinek emberi természetét és festési zsenialitását leginkább Munkácsyhoz tudnék hasonlítani.

Passuth egészen különleges stílust választ emberünk bemutatására: első szám első személy ugyan, de ugyanakkor olyan közeli meglátásai vannak, olyannyira belülről figyeli az eseményeket, a festő érzelmeit, hogy szinte úgy éreztem helyenként saját magáról vall.

Láttam magam előtt, ahogy születnek a képek, láttam és átéltem az összetett személyiségű festő belső vívódásait, modelljeit, kompozícióit, műtermeit, láttam, ahogy a fény beesik az ablakon, ahogy glóriával fogja be az Emmauszi vacsora c. kép Jézusát, együtt küzdöttem Caravaggióval, hogy megszülessen egy-egy kompozíció, hogy leküzdje az újabb és újabb akadályokat, eleget tegyen az új megbízásoknak.

Ugyanakkor nem tudtam igazán elveszni a könyvben, nem tudott folyamatosan magával ragadni, mert történelmi részletessége rendre kiszakított a folyamatból, és noha én szívesebben olvastam volna arról, hogy mi történt épp a festővel, néha oldalakon keresztül az épp aktuális európai fejedelmek és hűbérurak egymás közti viszonyait fejtegette. Nem mondom, hogy ezeknek a leírások nem illettek oda, de sok helyütt soknak, feleslegesnek, átlapozhatónak éreztem.

Mintha a szerző két könyvet akart volna írni, de csak egynek a megjelenése volt lehetséges, így hát összegyúrta a kettőt. Ezt nem kritikának szánom. Mert a könyvnek ezek a történelmi részei valójában ugyancsak jól megírtak, és ha nem egy festő életrajzát szerettem volna éppen elolvasni, hanem a sötét középkorral szerettem volna könnyedebb, regényesebb formában megismerkedni, akkor kifejezetten szórakoztatónak találtam volna ezeket a hosszú korrajzokat.

Passuth utószavában erről így fogalmaz: „Többet is (mélyebben is) szerettem volna nézni, mint a művész legszemélyesebb sorsának ábrázolását. A háttér így előlép, hiszen a kor Itáliájának politikai s társadalmi feltételei is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az őseredeti művész sorsa ily szomorúan alakuljon. A historikus rajz esetenként valósággal dominálja a színpadot. Enélkül – úgy éreztem – aligha rajzolhattam volna meg hihetően a kora barokk évtizedek itáliai művészetét s a kiemelkedő jelentőségű festőművészét.”

A “Medúzafej” az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg.

Forrás: Kultography