A könyv angol címei közül a „The other hand” (A másik kéz) változatot (angolul a könyv kétféle címmel jelent meg, a másik a Little Bee volt, amely a magyar fordítás címét is adja – a szerk.) a regény elolvasása után találóbbnak érzem, mint a magyar fordításét. Jó persze, az egyik főszereplőt valóban Méhecskének hívják…

…de a másik, Sarah, pont ugyanannyira főszereplő mint a nigériai menekült lány. A fejezetenként változó nézőpont lehetőséget ad arra, hogy az olvasó betekintést nyerjen mindkettejük lelkébe. De ezt az első oldalakon még nem tudtam. Csak azt, hogy a regény első szavaitól kezdve rögtön beszippantott, magával sodrott, és hogy sorról sorra, oldalról oldalra faltam és faltam, hogy megtudjam, mi az amit még elhallgat előlem, mi az amire előkészít, mi az, amit még tudnom kell.
Négy szál fut párhuzamosan, noha ezt csak utólag próbálom meg kibogozni. Mindkét női alak jelenében mozgunk, ezek a jelenbeli történetek egymás felé mozognak, a kikerülhetetlen találkozásig. És közben, illetve a találkozás után is aprólékosan, kiskanállal adagolva tudunk meg egyre többet abból a múltbeli eseményláncból, amelyből a jelenbeli események következtek, és ezután kart karba öltve haladunk a jövő felé…

A könyv címéről is szívesen elmélkednék, mert lehetne. De amikor egy ilyen kötetet tartok a kezemben, mint a Méhecske, – amely tele van nem várt fordulatokkal, csavarokkal, kiegészítő információkkal, különböző utalásokkal -, akkor minden igazi konkrétum említése azok megrövidítése lenne, akik még nem olvasták el.

Ezért jöjjenek a felszínes tények… A helyszín Anglia és Nigéria. A műfaj? Regény. Mégpedig dokumentarista-romantikus-humoros-thriller. A nyelvezet? Nos, az gyönyörű. Volt szerencsém angol eredetiben olvasni, de a magyar fordításba is belenéztem, és állíthatom, hogy remekül visszaadták az eredetiben megjelenő oxfordi angol, jamaikai angol, nigériai angol, a kisgyermek-angol, valamint a különböző társadalmi rétegekre jellemző szófordulatokat, nyelvtani szerkezeteket.

Ez a sok akcentus, a sok cselekmény, a szereplők személyes sorsa, egymásnak feszülő álláspontja és igazságtudata, valamint a morális tanulságok, – amelyekből ugyancsak bőven szolgáltat a könyv – behálóztak, és nem eresztettek el még azután sem, hogy az utolsó oldal aljára érve becsuktam a könyvet. Nem az érdekelt, hogy igaz-e a történet, elég volt számomra, hogy akár igaz is lehetne…