Berek Edit
1987. május 19-én született Debrecenben.

Gyermekéveit Berettyóújfaluban töltötte. Középiskolai tanulmányait Békés megyében, a mezőberényi német-magyar két tanítási nyelvű gimnáziumban végezte. Írói affinitása már a középiskolai évek alatt megmutatkozott, ahol a gimnáziumi újság szerkesztőjeként tevékenykedett. Főiskolai diplomáját Budapesten a BGE – PR, szóvivői szakirányán szerezte, mely évek alatt az elektronikus médiában is kipróbálta magát.

Művészetére 20. századi írók és költők hatottak, leginkább Márai és Radnóti.

Első könyve Lélekvesztő címen, 2014. őszén jelent meg.

A Kiadónál megjelent műve: Pokoltúra (2017)

A szerző kiadónál megjelent művei:
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Kiss Marcell
H-dong eseménytelen, csendes utcácskáit sötétedés után bevilágítja az Éjszakai Gyógyszertár fénye. Boho, a pult mögött álló patikus minden éjjel várja a környék sérült és meggyötört...
Ha egyetlen évet kell választani, amiben a boldog békeidők minden akarása, tettvágya és lendülete megjelenik, keresve sem lehet megfelelőbbet találni, mint az 1896-os esztendő. Ekkor tartotta...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Vándor Judit
Karizmatikus, kreatív, lázadó. Coco Chanel különleges tehetségével örökre megváltoztatta a divatról alkotott elképzeléseinket, alapjaiban formált újra mindent, amit az eleganciáról tudtunk....
Iglódi Csaba a Dreher család négy generációja után egy másik legenda köré szőtt regényt. A Gerbeaud név hallatán mindenkiben ízemlékek törnek fel, krémesek és roppanós cukorrétegek,...