Benedikty Béla
A költő Baranyi Ferenc készítette velem életem első interjúját, egy tévéjátékom bemutatója előtt adták le, 26 éves voltam.
Kicsit sértőnek találtam, hogy Baranyi fiatal írónak nevezett, de egy idő után megbocsátottam. Most nem bánnám, ha annak nevezne, mert most már tudom, jó fiatal írónak lenni. Az elmúlt évtizedekben főállású apa voltam, s mint ilyen, egyszerű pénzkeresőgép, úgynevezett médiaszemélyiség (Magyar Rádió). A két kisfiamnak nem íróra volt szüksége, hanem apára, a kettő pedig nem összeegyeztethető, ma is úgy vélem, hogy jól döntöttem. A két fiam felnőtt. Mikor először akartam volna író lenni, azt akkor nem lehetett, gondoltam, most jött el az én időm. Az író – mint tudjuk – a tejföl köpülésekor, a vaj kiválása után visszamaradó savanyú folyadék. Amíg valakinek a neve mögé oda kell tenni, hogy író, addig én azt csak egy visszamaradt savanyú folyadéknak tekintem. Ottlik Géza neve mögé például nem kell odatenni, hogy író. Az olvasó avathat olyan íróvá, aki képes egyik betűt a másik után úgy írni, hogy az másokat érdekeljen.
Majd szóljanak, ha úgy van.
A szerző kiadónál megjelent művei:
Fordította: Szieberth Ádám
Tizennyolc éven át egymás mellett laktak.
Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel,...
,,A főzés igazi közösségteremtő tevékenység. Ezt a könyvet azoknak szánjuk, akik hisznek ebben a közösségteremtő erőben, és szeretnek főzni barátok közt, barátoknak. Jó étvágyat...
további újdonságok »
Egy titokzatos, de népszerűnek nem mondható rendőr, Woiczek Dávid felkészültségének és a vak véletlennek köszönhetően megismeri egy óriási drog-adásvétel részleteit. Az információkat...
Mit csinálsz, ha magányosnak érzed magad és figyelemre vágysz? Megpróbálsz ismerkedni. Az érzelem- és intimitásmentes házasságban élő Márti nem csak végtelenül naiv, de bátortalan is,...