Íme! 1987-ben születtem egy selymes-zöld, óceániai szigeten, ahol apukám volt a sziget királya, anyukám a sziget királynője, a bátyám a sziget trónörököse, én pedig a sziget kis hercegnője. Gyerekkoromban sokat játszottam tengeri csigákkal, apró rákocskákkal, meg olyan tarka kis halakkal a kunyhónk melletti, napsütötte öbölben. (Az óceán olyan, mint a Balaton, csak nagyobb.) Amikor ebből elegem lett, Budapestre jöttem, hogy végre az abszurd humornak szentelhessem az életemet. Hát, így kerültem a Társulatba. Jól érzem magam Magyarországon, mert ez egy lankás hely, szépek a magyar lányok, és fincsi a gulas leves. Van egy velem egyidős lányom, akitől valamikor majd születik egy velem egyidős unokám - és így tovább. Van továbbá egy kutyám, Unkawanabutapuppen (magyarul körülbelül "Panka"), és egy cicám, Unkawanabutapuppen (magyarul körülbelül "Pötyi"). Egyszer majd írok könyvet. A könyv olyan, mint a megszárított wokomba-tekercs kilapítva, csak több benne a lap, és piros a borítója. Wokombát írni könnyebb, mint könyvet, mert kevesebb betű kell hozzá. Például: "Ó ceánó, ó ceánó; pacsu geriten gacsi, próa kocskará, katar lacskaha - ó, te!" Ez magyarul körülbelül annyit tesz, hogy " Oh óceán, oh óceán; csupa tengeri csiga, apró rákocska, tarka halacska - oh, te!" Ennyivel nagyjából be is telik egy wokomba-tekercs, ha az ember jó nagy betűkkel ír. (Nem tudom nem észrevenni, hogy a "te" szó mindkét nyelven ugyanazt jelenti, amiből csak arra lehet következtetni, hogy a két nép valamikor összetalálkozott valami fennsíkon, és ott ezt mondogatták egymásnak, aztán este hazamentek.) Az eddigiekből talán nem derült ki egészen pontosan, hogy mi is az a wokomba, úgyhogy leírom. A wokomba először is egy növény; olyasmi, mint a papirusznád. Wokomba ezen kívül a lap, ami a növényből készül. Wokomba a szöveg, maga, amit a lapra írnak, mégpedig lentről fölfelé, maximum tíz centi szélességben. Ezután összetekerik a wokombát - így készül a wokomba-tekercs, amelyet a továbbiakban soha nem hajtanak szét, hanem csak belenéznek a csőbe, és szemtől kifele elolvassák a szöveget. A bevásárló cetlik is így készülnek, emiatt a helyi vegyesboltban rengeteg a baleset. Az út menti óriásplakátok is wokomba formátumúak, ezért, ha valaki nagyon meg akarja tudni, hogy milyen terméket akar venni, hirtelen le kell fékeznie a unkawanabutájával cső mellett, és oldalról belenéznie. Emiatt az utakon is rengeteg a baleset. (Az unkawanabuta olyan, mint a ló és a tacskó keveréke; lényegében egy kurtalábú, hosszúszőrű paripa, amelyik sokat szimatol, és leér róla az ember lába.) Amikor nem a Társulatban dolgozom, gyakran foglalkoztat a meggazdagodás gondolata, aminek érdekében gyakorlatilag semmit nem teszek. Amit teszek, abból viszont nem lehet meggazdagodni. Pedig már olyan klasszul elképzeltem az egészet! A jövőt illetően viszont konkrét elképzeléseim vannak: a Jövő egy nagy, titokzatosan hümmögő, bajuszos bácsi. Van neki egy felesége, a Marika néni, akivel rokonok. Egy fehér kövekből épült, huzatos házban laknak a parti meredély legtetején, és szentségelnek, valahányszor a cúg becsap egy ablakot. Azt, persze nem tudhatom, hogy csak ez az egyféle jövő létezik-e, vagy létezik ezen kívül másik is. És - ha létezik-, akkor ez az én jövőm, vagy valaki másé?

Az én népemet mindenesetre a következő elv irányítja, amelyet egy ősrégi wokomba-tekercsbe írva találtak egyszer, a parton: "Ki ezt a tekercset olvasod, lépj egyet jobbra! Ja, nem, balra! A francba, mindig összekeverem a kettőt."