Számos rövidebb lélegzetű novella szerzőjeként ugyancsak komoly sikereket könyvelhetett el, melyek közül a legjelentősebb a Hugo-díjjal kitűntetett Eyes of Amber, amely több neves tudományos-fantasztikus magazinban és antológiában is helyet kapott.
Novellái két gyűjteményes kötetben kerültek kiadásra: Eyes of Amber és Phoenix in the Ashes címmel. Joan D. Vinge-et több film irodalmi feldolgozására is felkérték, idetartozik a Sólyomasszony, a Mad Max – Az Igazság Csarnokán innen és túl, a Willow, az Elveszve az űrben és A Jedi visszatér is, mely utóbbi munka óriási sikert hozott az írónak.
Ugyanő az írója az ifjúságnak szánt The Random House Book of Greek Myths című ismeretterjesztő kötetnek, mely Oren Sherman illusztrációival látott napvilágot. Évek óta kritikusa az Ellen Datlow, Kelly Link és Gavin Grant szerkesztette The Year's Best Fantasy and Horror gyűjteményes kiadványnak, melyben a manga és anime képregények ismertetését, népszerűsítését tűzte ki célul.
Jelenleg Ladysmith című regényén dolgozik. A kiadás előtt álló kötet első darabja annak a történelem előtti időkben játszódó, a bronzkor Nyugat-Európáját bemutató sorozatnak, mely témájában szorosan kötődik Vinge antropológusi diplomamunkájához.
Az érdeklődőket az író a www.sff.net/people/JDVinge internetes oldalon várja.
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|