Hosszú évekig dolgozott Salgótarjánban, illetve Algériában és Bécsben. 1989-ben lett osztályvezető főorvos, 1992 és 2006 között számos fővárosi kórházban töltött be főigazgatói posztot. A rendszerváltás óta aktívan foglalkozik az egészségpolitika kérdéseivel. 2006-ban szabad demokraták országos listájáról került a törvényhozásba, június 9-étől nevezték ki a szocialista–szabad demokrata kormány egészségügyi miniszterévé, ezt a tisztséget lemondásáig, 2007. április 6-áig töltötte be. 2007. októberétől az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának tagja.
Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
Fordította: Szigeti Imre
Mainz a kilencedik században, a Frank Birodalom szívében.
Ágnes, egy angol pap anya nélkül felnövő, vadóc és brilliáns eszű gyermeke mélységes, ösztönös szeretettel imádja Istent. Balsorsa...
|
Fordította: Csergő Hugó
A kaméliás hölgy (La Dame aux Camélias) ifjabb Alexandre Dumas 1848-ban megjelent regénye, amely egy tragikus szerelmi történetet mesél el, hősei a 19. századi párizsi társasági élet szereplői....