André Aciman: Azok a vonzalmak izgatnak, amik egy pillanat alatt születnek meg (konyves.blog.hu)
(kiadvány: Találj rám! )

"André Aciman úgy ír a szerelemről és a vágyról, mint senki más, ez már kiderült a Szólíts a neveden című regényéből is, amelyből Luca Guadagnino rendezett Oscar-díjas filmet, és amely elképesztően nagyot robbant tavaly. Elio és Oliver története valami olyasmit mozgatott meg az emberekben, amit korábban semmilyen könyv, valószínűleg azért, mert az első szerelemről, a testi vonzalomról, a szégyenről, a kimondatlan érzésekről és az elszalasztott lehetőségekről ezelőtt még nem írtak ilyen igazul és pontosan. Aciman sokszor hangsúlyozza, hogy a be nem teljesült szerelmek, a meg nem történt dolgok jobban tudnak fájni, mint azok, amik megvalósultak. Erre a gondolatra épül a Szólíts a neveden folytatása, a Találj rám! is, amely három szálon keresztül mesél a szerelemről és a vissza nem hozható időről: Samuel (Elio apja), Elio, majd Oliver szemszögéből. Acimannal, aki a Margó Irodalmi Fesztivál miatt érkezett Magyarországra, a villámcsapás erejű találkozásokról és a másik megismerésének lehetetlenségéről beszélgettünk a Hiltonban, és azt is elárulta, szerinte miért tökéletesebb a művészet, mint maga az élet."

Az interjú elolvasható itt

2019-10-15 15:38:46
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...