Pillecukor.

 

Jude Deveraux Madame Zoya látogatói című könyve hasonló húrokat penget a szívemben, mint az édességek közül ez a szívet melengető habkönnyű cukorka.

 

A regény édes, romantikus, álomszerű történetet mesél el három középkorú nőről, akik lehetőséget kapnak arra, hogy fordítsanak sorsuk alakulásán, netán teljesen vadonatúj életet kezdjenek.

 

A három hölgy első találkozása mintegy 19 évvel ezelőttre datálódik, egyetlenegy közös délutánra egyazon padon a Közterület Felügyelőknél.

 

A szépreményű, feltűnő alakú balerina Leslie, az ígéretes, tökéletes szépségű modell, Madison, és a bájos, kiemelkedő tehetségű festőtanonc, Ellie 21 évesen egy időben indul el a hírnévhez és gazdagsághoz saját maguk által választott úton.

Negyvenévesen lelkileg kiüresedett, elégedetlen, boldogtalan emberek, akik az egymással való találkozástól, a közös születésnaptól várják a feltöltődést, boldogságot, fiatalságuk újraélését.

 

A közös hétvége döntő jelentőségűnek bizonyul. A három különböző életű, egymást alig-alig ismerő hölgy sorsa újra összefonódik, közösen látogatnak el egy Zoya nevű varázslószerű idős nőhöz, hogy segítségével életük egy-egy fordulópontjához visszatérve ?másképpen? döntsenek.

 

Jude Deveraux regénye gördülékenyen, bár a szerkezet szempontjából nem tökéletesen megírt könyv.

A három lány történetének elmesélése aránytalan, Madison és Ellie élete jóval nagyobb hangsúlyt kap, míg Leslie életéről gyakorlatilag szinte semmit nem tudunk (tartok tőle, hogy nem szándékosan, hanem fantázia híján, hiszen mi izgalmas lehet egy amerikai gyermekeit nevelő háztartásbeli életében, más, mint a férje vélt szeretője).

 

Értelmetlennek és légbekapottnak tűnik az Ellie élettörténetén keresztül bevezetett krimi szál is. Ugyanakkor Madison élete hol túl ronda, hol meg túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

 

A könyv izgalma, érdekessége nem is a cselekményben, a kreatív, innovatív nyelvezetű történetmesélésben, vagy a mesteri szerkezetben keresendő.

Ezek nagy részben kiszámíthatóak: előbb adódik a bonyodalom, a hiány, a szomorúság, aztán a végén a szerelmet hiányolók megtalálják a szerelmet, a szakmai cél nélkül élők a szellemi kihívást.

 

Mindez helyenként egyszerű, már-már romantikus folytatás füzetekből ismert nyelvezeten. Bár el kell ismerni, hogy a lányos csivitelések, évődések nagyon életszagúak, tökéletesen eltaláltak.

 

Ezzel együtt a regény értéke inkább abban rejlik, hogy gondolkodásra serkent: vajon nekünk halandóknak, akiknek nincs szerencsénk találkozni a mesebeli ősz hajú jóakarónkkal, milyen esélyeink vannak az újrakezdésre.

 

Az írónő a három asszony élettörténetén keresztül vázolja fel, hogy mi emberek, és főképpen nők mennyire lehetetlen és méltatlan kapcsolatokban, szituációkban vagyunk hajlandóak benne maradni, mennyire kemény árat fizetünk a vélt boldogságért, és milyen mértékig ragaszkodunk az áldozat szerepéhez.

 

Segíthet abban is, hogy felismerjük, melyek azok a szerelmek, amelyekből azonnal menekülni kell, és melyek azok a kapcsolatok, ahol érdemes felvenni a kesztyűt és egyszerűen változtatni a már berögzült szerepeken, kapcsolati játszmákon, sémákon.