Így éld túl az egészségügyet! – Könyvkritika orvosi szemmel (WMN)
(kiadvány: Beutaló - Iránytű a magyar egészségügy labirintusához )
"Humorosan megírt, olvasmányos, közérthető könyv, csattanós, bennfentes történetekkel fűszerezve. Leveszi a kissé megfakult fényű glóriát a „fehér köpenyes istenek“ feje fölül, kitűnő túlélési tippeket, kiskapukat ajánl a betegek számára. Helyenként vitriolos, de igaz írás, kritikus, ám betegcentrikus, betegbarát nézőpontból. Nekem, – érintettként –  „egyéjszakás“, mégis izgalmas kaland volt.

A szerző, Kovácsy Zsombor orvos, jogász és egészségügyi szakmenedzser. Már az előszó első mondatát kiegészíteném, azt írja: „A könyv azoknak szól, akik már betegek, és azoknak, akik a jövőben lesznek azok.” Bár ez a kijelentés minden orvosra is igaz, mégis, külön ajánlom az orvosoknak is a könyvet, mert ma már olyan nagy a megosztottságunk, a széthúzás, hogy nem is látunk ki a  saját buborékunkból, csak a túlélésre játszunk."

A teljes cikk elérhető ITT.

2018-10-22 18:32:18
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Segíts magadon, az Isten is megsegít. Segíts másokon, és a bődületes zűrzavar, amit az egyszerűség kedvéért életnek szoktunk hívni, fokozódik. Ezúttal vidéki postások testében, lelkében,...
Fordította: Bartók Imre
Nem tehetjük semmissé a múltat, de megváltoztathatjuk a jövőt.
2022. február 24. Vladimir Putyin megkezdi Ukrajna átfogó invázióját. Mihail Zigar független orosz újságíró petíciót tesz közzé a Facebookon, amelyet több száz újságíró, majd további...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
A halálnak van humorérzéke
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám. KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem. DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI,...
Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses...