"Hosszú ideje hallgatom, ahogy egymásnak mesélnek az emberek; lényegtelen, hogy mit: filmet, szülést, újbóli találkozást, elátkozott hétfő reggelt, utazást vagy egy vacsorát. A legtöbb esetben csak némán kérem az Istent, hogy ne hallják magukat. Néha azonban arra gondolok, egy diszkrét fejlövés mindannyiunknak kijárna, még azoknak is, akik csak közönségei vagyunk ezeknek a minden esetben vég nélküli, színtelen, felvizezett történeteknek. Biztos ismernek ilyet. Ezek a beszélők a társaságban ontják a szót, nyelvi igénytelenséggel habosítják cifrára a hányást, vagyis úgy sztoriznak, hogy nincsenek se súlypontok, se élvezhető átkötések, egy fia eszes áthallás sem. Elbeszéléseik nélkülözik az elvárható minimális tagoltságot és történeti ívet – eleje, közepe, vége –, ezáltal mindennemű élményszerűséget."

A teljes cikk elérhető ITT.