Finy Petra: Akkor ​is || Megjelenés előtti olvasás (adrykacska.blogspot.hu)
(kiadvány: Akkor is )

"Az idei évben sorra olyan könyvek kerülnek a kezembe, melyeknek a központi témája a XXI. században komoly probléma, de nem beszélünk róla, nem veszünk tudomást róla, mintha nem is lenne. Ebben a regényben a családon belüli titkolózás, valamint a kapcsolatfüggőség (egyedül nem megy, kell egy társ mellénk) jelenik meg. Minden embernek önállóan is boldogulnia kellene az életben, nem csak akkor juthatunk előrébb, ha van mellettünk valaki, akit esetleg mankónak használhatunk. Amikor ez bekövetkezik, akkor már nem együtt fejlődik a két fél egyazon célért, hanem az egyikük elnyomottabb lesz a másiknál, míg ő lépked előre és előre."

A teljes cikk elolvasható ITT.

2018-05-05 19:13:34
<< vissza
Fordította: Szieberth Ádám
Tizennyolc éven át egymás mellett laktak.
Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel,...
,,A főzés igazi közösségteremtő tevékenység. Ezt a könyvet azoknak szánjuk, akik hisznek ebben a közösségteremtő erőben, és szeretnek főzni barátok közt, barátoknak. Jó étvágyat...
további újdonságok »
Egy titokzatos, de népszerűnek nem mondható rendőr, Woiczek Dávid felkészültségének és a vak véletlennek köszönhetően megismeri egy óriási drog-adásvétel részleteit. Az információkat...
Mit csinálsz, ha magányosnak érzed magad és figyelemre vágysz? Megpróbálsz ismerkedni. Az érzelem- és intimitásmentes házasságban élő Márti nem csak végtelenül naiv, de bátortalan is,...