Madame Zoya látogatói
(kiadvány: Madame Zoya látogatói )
Számomra a szerző ismeretlen volt, de a könyv borítója és maga a tartalom is megfogott annak ellenére, hogy romantikus regényről van szó, na de néha én is elcsábulhatok.

A könyv első felében megismerhetjük a három főszereplőt, akiknek ha sorsuk nem is, de életük második fele összekapcsolódik. Mindhárom lány a világ különböző pontjairól indul New Yorkba, a lehetőségek városába, bár a gyönyörű Madison az, aki nem önszántából indult el, hanem, hogy meghálálja szülővárosának a hírnevet. Ellie festőművésznek készül és saját műterem a terve. Leslie pedig balerina, aki ezrek előtt szeretné eltáncolni a legjobb darabokat. Egy hivatalban futnak össze, ahol meglepve tapasztalják, hogy egyszerre van szülinapjuk.....

A lányok felnőttek és éppen a negyvenedik születésnapjukra készülnek, Ellie épp a pszichológusánál ül, amikor is arra gondol vajon az alkalmi barátnői élete is kisiklott-e?

Ellie orvosa tanácsára megkeresi a lányokat és rábeszéli őket, ünneplejék együtt a születésnapjukat. Mindhárman a saját gondjaikkal érkeznek meg és könnyen megnyílnak egymás előtt, hiszen tulajdonképpen nem ismerik egymást, nem kell szégyenkezniük a gondjaik, a hibáik miatt. A saját környezetükben helyt kell állni, a külvilágnak mást kell mutatni és már alig várták, hogy önmaguk lehessenek erre a pár napra.

Ez a része a történetnek nagyon izgalmas, itt derül ki, hogy mi történt a három lánnyal azután, hogy New Yorkban elváltak útjaik. Szinte pillanatok alatt elolvastam ezt a részt, aztán újra visszatérünk a jelenbe a fáradt, megtört, negyvenes nőkhöz, akik egy séta alkalmával különös névjegyre tesznek szert - Madame Zoya azt ígéri visszamehetsz a múltba és akár új életet is kezdhetsz, emlékezve előző életedre, de akár örök felejtést is kérhetsz...Ellie, Leslie és Madison úgy döntenek semmi vesztenivalójuk sincs.

Remekül meg lett írva ez a rész is, valahogy én is hasonlóan reagáltam volna, ahogy a szereplők.

Három hetük van, hogy új döntéseket hozzanak, annak fényében, hogy már tudják mi lett a jövő.

Ügyesen kell navigálniuk, hogy elkerüljék azokat a hibákat, amik a jelenhez vezetnek, na de mi a jó döntés? A régi férj mellett maradni? Lemondani egy esküvőt? Nemet mondani egy telefonhíváskor?

Nem lenne rossz ötlet egy ilyen lehetőség mindenkinek egyszer az életben, rengeteg hibát, rossz döntést tudnánk helyrehozni, illetve kaphatnánk egy új esélyt egy boldogabb életre, vagy mégsem???

A lányok miután letelik a múltban a három hét, újra Madame Zoyánál ülnek és már csak az a kérdés, hogy ki tartja meg az emlékeit és a régi életét? Ellie az újat kéri ami épphogy most indult el és persze fogalma sem lehet boldogabb lesz-e, mint eddig? Mindenesetre a múltat sem szeretné elfeledni... Madison is az új jövő mellett dönt és felejtést kér. Leslie a lányok legnagyobb megdöbbenésére marad a régi életénél, ami egyáltalán nem boldog.

Remekül megírt romantikus regény, igazi kikapcsolódás, főleg ezzel a különleges csodával fűszerezve. De közben kellően humoros is.

Sablonosabb történetet vártam de a szerző remek fantáziával egy kellemes regényt alkotott.

Kiadvány:
Jude Deveraux
Madame Zoya látogatói
Athenaeum Kiadó, 2009

Forrás:
konyvmolyok.blogspot.com
2009.11.06.


2009-11-11 16:32:06
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...