Nemzet, anyanyelv, haza - különleges fogalmak, amelyek a lét minőségét meghatározó tartalmakat hordoznak. Hazához, nemzethez tartozni biztonságot és erőt ad: a közösséghez kötődés biztonságát és erejét, és az átélt identitásét. Az anyanyelv pedig ennek egyik különösen erős kötőanyaga lehet, bár egyáltalán nem elengedhetetlen feltétele. Fényes történelmi példák tanúsítják: lehet valaki a nemzetéhez őszintén kötődő, lelkes hazafi úgy is, hogy éppen ezért sajátítja el annak anyanyelvét.

A nemzeti kultúra pedig, amíg van, nemcsak erősíti az emberek szellemi tartását - ami már önmagában is nagy intellektuális érték -, hanem nagymértékben fokozhatja az ellenálló képességüket a befolyásolással szemben. Kölcsey, Arany, Petőfi, Vörösmarty, Ady, Kosztolányi, Móricz Zsigmond, Babits, József Attila, Tamási Áron, Szerb Antal, Radnóti - hosszan sorolhatnánk - gondolataival, szellemi örökségével a fejében az ember sokkal kevésbé válik az ügyes manipulátorok dróton rángatható bábújává (és milyen izgalmasan többes jelentésű itt a ?drót?!), a könnyen terelhető, s ehhez jól hozzábutítható tömeg alkotóelemévé, vagy éppen konzumidiótává.

A nemzet legjobb gondolkodóinak öröksége - amelybe ők belefoglalták az emberiség legjobb ismert gondolkodóinak örökségét -, amíg él bennünk, a legerősebb hullámtörő a globalizáció sötét oldalának különösen hathatós szálláscsinálója, a valóságtól elszakító, hamis értékrendeket előtérbe állító, rendkívül szakszerűen menedzselt és terjesztett tömegkultúra ellen. S nem kell nagyon messzire menni példákért arra, hogy a hatalomtechnikusok jól tudják, mennyire valódi erőt ad a ?nyelvében él a nemzet?, s ezért sokuk mennyit tesz is a nyelvi elbutításért.

A nemzeti identitás pedig nem áll ellentétben azzal, hogy valaki világpolgár legyen e fogalom legjobb, klasszikus - s nem pedig internacionalista - értelmében, sőt, nagyon is szükséges ahhoz. Nélküle csak sodródó vagy partra vetett hontalan lehet a világban. S ami a legfontosabb: a nemzeti identitást sohasem szabad másokkal szemben megfogalmazni, hanem mindig a közösségalkotásért, a segítő összetartozásért, a közösség megtartó erejéért. Nem is a ?hazáért? cselekszünk, hanem a honfitársakért, akik - remélhetőleg - megteszik ugyanezt értünk.

A kiadó így jellemzi e kötetét: Antológia, hajdanvolt nagyjainktól közöl gondolatokat a XVI. századtól a XX. századig. Olyan témákat érint, mint a haza és a haladás, az anyanyelv, a sajtószabadság, a hazaszeretet, a történelmi tudat stb. Üdítő kiegyensúlyozottság jellemzi. Összeállítója, Lukácsy Sándor pedig így szól róla: Ez a könyv nem a legszebb magyar versek és prózaszemelvények gyűjteménye. Ilyen antológia van elég.

Ennek jellege és rendeltetése más. Sok gondolat és útmutatás van benne, csupa olyan szöveg, amely szükséges alkotórésze a nemzeti önismeretnek, s egyszersmind jelzi a hazai gondolkodás csúcsait. Csak magyarul írt szövegekből válogattam, a XVI. századtól a XX. századig.
Olyanokat szólaltattam meg, (s annyiszor), akiknek van korukon túlmutató, általános érvényű mondanivalójuk a nemzet számára. A szemelvényeket tárgykör szerint csoportosítottam. Nyitányul a kis népek szorongató dilemmája: lenni vagy nem lenni? Ezután tizenkét fejezet érvel a megmaradás mellett, s tanít arra, mi kell a megmaradáshoz.

Kiadvány:
Lukácsy Sándor
Nemzeti Olvasókönyv
Athenaeum Kiadó, 2008


Forrás:
Dr. Osman Péter
Magyar Innovációs Szövetség Hírlevél
2009/14. szám