S. J. Watson - A másik én (loki-olvasmanyok.blogspot.hu)
(kiadvány: A másik én )

"A másik én rávilágított arra, hogy az emberek, főleg, akik nem igazán voltak benne eddig a netes világban, mennyire óvatlanul és naivan kiadnak magukról információkat, nem csak a fontosakat, de konkrétan minden felesleges dolgot is. Pillanatok alatt teljesen képbe lehet kerülni egy vadidegen életével kapcsolatban, már ha egyáltalán igazak az információk. Messziről jött ember ugye azt mond, amit akar, mi meg azt hisszük el belőle, amit akarunk. Julia a tipikus példája volt ennek a naiv és ostoba viselkedésnek. Igazán akkor döbben rá az internet veszélyeire, amikor a fia Facebook oldalát meglátja, ahol konkrétan órára, percre pontosan lekövethető a megosztások alapján, hogy hol járt és kivel. Ráadásul mindezt olyanokkal is megosztotta a fia, akikről azt se tudja, hogy kicsoda, csak visszajelölte ismerősnek azt az illetőt, mert ez így megy. Juliának és a fiának ez a történet nagyon jó tanulópénz volt és aki elolvassa, annak is az lehet. Nagyon sok dologra rávilágít a regény, amibe az emberek többsége bele se gondol."

http://loki-olvasmanyok.blogspot.hu/2015/10/s-j-watson-masik-en.html

2015-10-26 14:18:38
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...