(...)
Sztanó László: Sötét Hajnal
Több okból is okunk van az örömre. A Sötét hajnal figyelemre méltó debütálás. Nyelvileg jólformált, alapos –érezni, hogy munka van benne. Külön kiemelendő, hogy a magyar krimi szükségszerűnek tűnő múltbafordulása közepette, végre elkészült az első – komolyan vehető – „jelen idejű” hazai bűnregény. A vállalkozás nem veszélyek nélkül való, és Sztanó László tehetségét, illetve arányérzékét dicséri, hogy a regény jól veszi az akadályokat; nem szalad bele a „fölöslegesbe”, sem a „megmagyarázhatatlanba”. A talmi és tünékeny, túlzó és mindenáron való aktualizálás buktatóját is sikerül elkerülnie. Sztanónak kivételes érzéke van a hangulat- és helyzetleírások terén. Ha pusztán a teremtett atmoszféra alapján kéne megítélni könyvét, kétségkívül kiváló minősítést kapna. Egy-egy leírásában lehengerlő sötét líraiság sűrűsödik. Sokszor azonban nem érzi, hol lesz „sok” egy helyzet; hol csordul túl egy útleírás, hol válik már-már parodisztikussá egy – az ismétlések révén hangsúlyosnak szánt – párbeszéd. A magyar krimi falának az elmúlt évtizedben sokan nekirohantak már – fejjel. Sztanó Lászlónál más a helyzet. A fal ugyan nem dőlt le, de sikerült lyukat ütnie rajta. Úgy is mondhatnám, most már van kilátásunk.

Babiczky Tibor

Forrás: Népszabadság (2013. július 13.)