Gabi Gleichmann új zsidó családregénye 14 országban kelt el. Az író kozmopolita, miért kötött ki éppen Norvégiában? Talán pont azért, hogy ezt a könyvet megírja.

Gabi Gleichmann regényében, A halhatatlanság elixírjében a főszereplő, Ari Spinoza meséli el családja történetét. A történet a XII. századig nyúlik vissza, de itt és most készül véget érni. A narrátor ugyanis gégerákban haldoklik, és mivel gyermektelen, amikor ő meghal, vele hal az egész Spinoza család. Ezért vette fejébe, hogy elmeséli egy európai zsidó család túlélésének hosszú és drámai történetét. A regény számos szereplőt vonultat fel, és olyan valós történelmi személyiségekkel is találkozunk, mint Voltaire, Napóleon, Sigmund Freud, Adolf Hitler, Joszif Sztálin és Herzl Tivadar. A Spinozák nem egyformán szerencsések, és a nagy orral született családtagok következetesen tragikus halált halnak.

Hazugságok és foci

Ari Spinoza magával ragadóan mesél rokonai találkozásáról az európai történelem kulcsszereplőivel, és így a Spinozák meséjéből az európai történelem elbeszélése kerekedik. Ki lenne alkalmasabb ennek a történetnek az elmesélésére, mint Gabi Gleichmann? Magyarorszáon született, és tízévesen vándorolt ki Svédországba. Cseppet sem bánja, hogy egy kommunista diktatúrában nőtt fel.

- Az ember megtanulja, mi kell ahhoz, hogy emberek legyünk. Magyarországon a kommunizmus alatt mindenről hazudtak, csak a focieredményeket nem tudták meghamisítani. Mégis jó volt ebben a hazugságdiktatúrában felnőni, mert megtanultam felismerni és értékelni az igazságot, amit megtaláltam az olyan klasszikusokban, mint az Ezeregy éjszaka és Marcel Proust Eltűnt ideje.

Gabi Gleichmann apja diplomata volt, a család 1964-ben érkezett Svédországba, és az apja 1969-ben úgy döntött, nem mennek haza. Gabi Gleichmann beleszeretett az irodalomba és a könyvekbe, abbahagyta filozófiai tanulmányait, és autodidakta író lett. Svéd lapoknál dolgozott. A sikeres írókat tömörítő svéd PEN elnökeként jó kapcsolatokat tudott kiépíteni európai írókkal. És aztán hirtelen eltűnt az irodalmi színről. Talált magának egy norvég feleséget, gyerekei lettek, és otthont teremtett – Norvégiában. És ott mivel foglalkozik tulajdonképpen?

- Azt mondtam, regényt írok. Ez nem felelt meg teljesen a valóságnak, ugyanis hazamentem, és pelenkáztam. De egy nap William Nygaard kiadóvezető a szavamon fogott, és mivel már harminc éve a regényen törtem a fejem, hat hónap alatt megírtam – mondja Gabi Gleichmann.

Optimista vagyok

A főhős, Ari Spinoza, meghal a könyv végén, és ezzel kihal a család. Ez a mai európai zsidóság helyzetét jelképezi?

- Nem, egyáltalán. Optimista vagyok, és látható, hogy az európai országokban mindig felbukkannak új zsidó szerzők. A könyv nem árul zsákbamacskát, arról szól, hogy a történelmet gondozni kell, és tovább kell adni. Én egy nagyobb elbeszélés része vagyok, és a regény főszereplője, Ari, szintén a családja történetét akarja elmesélni. Arival ellentétben nekem négy fiam van, nekik ajánlottam a könyvet.

A kelet-európai zsidó írók, mint Danilo Kis és Konrád György mindig hangsúlyozzák, hogy ők európai írók szeretnének lenni. A maga könyve is európai-zsidó író hangon próbál szólni?

- Feltétlenül. Egy kedves barátnőm, a 82 éves amerikai írónő, Cynthia Ozick, mindig azt kérdezi tőlem, mit keresek én itt északon az Isten háta mögött. Ez a könyv a válaszom. Szeretném Norvégiát egy csepp zsidó kultúrával megajándékozni. Norvégiában kevés zsidó él, hiszen a felüket megölték a nácik, és előtte sem voltak már túl sokan. Norvégia ugyanis szabályozta a zsidó bevándorlást. Én viszont zsidó író vagyok Norvégiában, és egy zsidó sorstörténetet öntök szavakba. Néha úgy érzem magamat, mint az utolsó zsidó Norvégiában.

Ez persze nincs így, hiszen élnek zsidók Norvégiában. De úgy érzi, hogy a zsidók az eltűnés határán vannak, ezért érzi magányosnak magát?

- Bizonyos értelemben igen, és ez összefügg a könyv egyik témájával, nevezetesen, hogy a zsidók háromszáz éve, a gettók eltűnése óta, központi szerepet játszanak az európai kultúréletben. Ahonnan a zsidók eltűnnek, ott a társadalom is rosszul jár. A regényben azt mutatom meg, hogy a zsidók az európai kultúra kibontakozásához nélkülözhetetlenek voltak, ugyanakkor állandó veszélyben éltek.

Közös végzet

A holokausztot nem lehet megkerülni. A regényében van egy kulcsfigura, Fernando, a nagyonnagybácsi, ő meséli a történeteket Ari Spinozának. A nagyonnagybácsi sok helyen megfordul, eseménydús életet él, de a feleségét és a gyerekeit megölik a nácik.

- Fernando központi szerepet kap a regényben. Ő maga megúszta a népirtást. Szeretjük magunkat egyéneknek látni, de a holokauszt megmutatta, hogy a zsidóknak közös végzetük van, a hóhérok áldozataivá válni. Ez is a nácizmus tanulsága, hogy az egyéni különbségektől függetlenül minden zsidó halálra volt ítélve.

Úgy véli, hogy az európaiak már belefáradtak a holokausztról szóló történetekbe?

- Nem kizárt. Yehuda Bauer izraeli történész mondta, hogy az európaiak soha nem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzt. De még mindig csak próbáljuk megérteni, mi történt. Még egyáltalán nem jártunk a végére annak, mit jelentett a holokauszt, és állandó árnyként lebeg fölöttünk. De a zsidóság története nem csupán Hitlerből és a holokausztból áll, sokkal messzebb nyúlik vissza időben, és jövője is van, még a nácik kegyetlensége után is. Ez könyvem egyik mondanivalója. Hogy a zsidóság sokkal többről szól, mint a nácizmus történetéről.

És Izrael?

- És Izrael sem azonos a zsidók történelmével, hiszen történelmünk messze az államalapítás előtt kezdődik. A zsidó lét annyi minden másról szól, mint a nácizmusról és Izraelről. Természetesen az én szívem is összeszorul, ha az európai zsidók elpusztításáról beszélünk, beleértve saját rokonaimat, de lényegbevágóan fontos szem előtt tartani történelmünk számos pozitív értékét. A regényem és Ari Spinoza elbeszélése egy pici darabka a zsidók és az európaiak közös meséjének nagy kirakósában, és nagyon is elképzelhető, hogy további kétszázötven évbe telik, mire az utolsó darabka is a helyére kerül, és kirakjuk a képet, de minden erőmmel hozzá akarok járulni ehhez.

Valahol azt írja a regényben, „A családunkban senki nem beszélt szívesen arról, ami a háború éveiben történt. Sahával bármikor kérdeztünk arról az időszakról, a felnőttek leszegett fejjel a padlót bámulták, és kínos csend állt be.” Ön is ezt élte meg, erre válasz a regény?

- Az én családomban nem ez volt a helyzet. Beszéltünk a borzalmakról, a nácizmus és a kommunizmus borzalmairól egyaránt. De sok más családban hallgattak róla. Hívhatjuk a némaság zsarnokságának. Ari Spinozához hasonlóan én is a történeteim által akarom visszaadni az arctalanoknak az identitásukat.

Bent Bludnikow

Forrás: Berlingske - Kultur, Dánia (2013.02.09.)
http://m.b.dk/?article=24363758-Norges-sidste-joede