Helyette kaptam egy tiszta, érhető, higgadt és mesélős elbeszélésmódot. A regény terjedelméhez képest kevés szereplőt. Egy tiszta szívű és érzékeny narrátort, aki a főszereplő ikerfiúk egyike.
Egy viszonylag bonyodalmas családtörténetet, ami az elbeszélésmódnak köszönhetően mégis teljesen világos volt.
Nagyon szerettem olvasni. Megnyugtatott. Menekültem ebbe a világba, az etióp főváros adományokból fenntartott, három orvossal működő, szegény kórházába. Holott volt itt gyilkosság, politika, árulás, súlyos betegségek, minden. És mégis. Az író olyan nyugalommal, higgadtan, mégis színesen meséli a történteket, hogy nem lehet nem szeretni. Talán ezt nevezik bölcsességnek? Indulatok helyett megpróbálni megkeresni a dolgok mögötti összefüggéseket és elfogadni a megváltoztathatatlant? A jót keresni mindenben? Megbocsátani?
Azt hiszem igen.Multikulturális, kissé szentimentális, szelíd, elfogadó regény ez, de talán éppen ezért tetszett nagyon. És persze, mert nagyszerűen van megírva, élvezet olvasni. A benne szereplő borzalmak ellenére az élet emberi oldalát mutatta nekem.
Hadd tegyem még hozzá, hogy számomra elképesztő, hogy egy orvos ilyen összeszedett, jól felépített, színes regényt képes írni. Hivatásos írókat meghazudtolva… Tökéletesen érhetően, az olvasóit nem túlterhelve beleszőve a történetbe bizonyos betegségek, műtétek leírását.)
Forrás: Könyvmolyok
2012.03.18
