„Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.

Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen. „Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”

Scott Turow” Elég régóta tervezem, hogy elolvasom ezt a könyvet, mert nagyon érdekelt ez az időutazásos dolog. Az alapötlet valami új dolog, ami nagyon tetszett. A történetet két ember meséli el az egészet a saját szemszögéből egyszerű mondatokkal, egyenes vonalban. Az írónő nem bonyolította nagyon a kifejezői eszköztárat. A követhetőség miatt minden egyes fejezet címkézve van. Semmi kivetnivalót nem találok ezen kifejezésekben. Ha elfogadjuk, hogy létezik időutazás vagy tényként kezeljük, hogy megtörténhet, akkor tulajdonképpen olyan mintha a szomszéd család életébe nyernénk bepillantást. Hétköznapi problémák, alkoholizmus, művészi szabadság, féltékenység, öngyilkosság, magára maradt idős szülő, vetélés, sérült lelkek. A karakterek valóságosak voltak, felvonult itt az életünk kapcsolatrendszere, szülők, testvérek, barátok, munkatársak és ismerősök, futó kapcsolatok. A férfi nem tud mást magával vinni az időutazásaira, csak önmagát, az értelmét és érzelmeit. Védtelen mindennel szemben, még önmagával szemben is. Az eleve elrendeltség nehéz ügy, egy az életét saját markában tartani akaró embernek. De ha nem hiszünk a véletlenekben, akkor azt kell hinnünk, hogy a dolgoknak úgy kell lenniük, ahogy vannak.

Ez a könyv a kedvenceim közé kerül, és lehet, hogy a filmet is megnézem ezek után. Kiválóan megírt olvasmányos történet, könnyed stílusban, és a történet egészen magával ragadó és lenyűgöző. Így a könyv elolvasása után pontosan értem, miért vált/válik kultúrregénnyé: egy olyan szerelmi történet tárul elénk, ami nem tocsog a nyálban, hétköznapok, valódi érzelmek, küzdelmek.

 Forrás: Nixy