Ugyanakkor itt is hozza azt az egyedi stílust, ami számomra mégis vonzóvá teszi. A szereplőit, jelen esetben a festő Caravaggiot itt sem engedi igazán közel hozzánk, mindössze egy-két pillanat erejéig pillanthatunk be a főhős fejébe, lelkébe, inkább kívülről ábrázolja hőseit, ugyanakkor a helyszíneket, a miliőt olyan hangulatosan teremti meg, hogy magunkat is ott érezzük a közegben. És ezért szeretem Passuthot.

A regény során végigkövetjük Caravaggiot a középkori Itálián északról le egészen Szicíliáig, majd Máltára, a lovagok közé. Én sok újat tudtam meg az adott korról, a lovagokról. Szerencsésen éppen a római utunk vágta ketté ennek a regénynek az olvasását és onnan hazatérve még nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam Itália történelmébe, mert engem éppen az vonzott a regényhez, amit sokan hibájául rónak fel, mégpedig, hogy sok a körítés, a történelmi háttér bemutatása, Caravaggio életútja pedig kissé talán háttérbe is szorul ezekhez képest. Ez valóban így van, viszont pont ezt szerettem benne, mert hogy őszinte legyek jobban érdekelt a közeg, mint a mogorva és forrófejű festő…

Viszont azt nagyon szerettem és profinak tartom, ahogyan Passuth a festmények születését, az alkotás nehézségeit vagy éppen könnyedségét és a kompozíciókat leírja. Egyébként is nagyon szeretem a festészetet és itt aztán lehet lubickolni egy-egy műalkotásban.

Annak ellenére, hogy ez a regénye nálam nem tízpontos, bármikor jöhet a következő Passuth!