Coelho legtöbb könyvét nyugodtan el lehet olvasni úgy is, hogy az ember a realitás biztos talaján maradva éppen csak megkapargatja a misztérium felszínét, a tanításokból pedig annyit tesz zsebre, amennyire éppen szüksége van. Hát, ez a könyv nem ilyen. Ne fogjon senki könnyelműen a lapok forgatásához, mert olyan dolgokról esik benne szó, amikben valaki vagy hisz, vagy nem. Az utóbbi csoport tagjai pedig már az első fejezet után erős késztetést fognak érezni, hogy szálanként tépjék ki a saját hajukat.

Ki fogja felvidítani a bohócot, avagy mihez kezd az ezoterikus irodalom pápája, ha lelki válságba kerül? Például felül a Transzszibériai Expresszre, hogy nekivágjon a 9000 kilométeres útnak Moszkvától a Csendes-óceánig - négy idegen ember társaságában. Ez a könyv ennek az utazásnak a történetét meséli el az író belső lelki fejlődésének tükrében, hasonlóan A zarándoklat című korábbi regényéhez.

Az orosz kiadó és felesége, valamint a (természetesen mágikus tanokban járatos) tolmács mellett a negyedik útitárs egy török származású fiatal nő, Hilal, aki valamiért meg van róla győződve, hogy muszáj a szerzővel tartania. Az író számára először terhes a lány jelenléte, de aztán lassanként felfedezi, hogy titokzatos múltbeli szálak fűzik hozzá.  Annyira múltbeliek, hogy több száz évre nyúlnak vissza, egy előző életbe. A karma által benyújtott számlát pedig egyszer ki kell egyenlíteni.
 

A történet kulcsa az Alef, az a bizonyos pont, amely a hiedelem szerint az univerzum minden más pontját magában foglalja. A héber és az arab ábécé első betűje a matematikában a végtelen halmazok számosságát jelöli, a Kabbalában pedig az univerzum kezdőpontját. Jorge Luis Borges novellájában az Alef egy pince mélyén megbúvó gömb, amelyen keresztül az egész világot látni lehet. Ezt a teóriát tovább gondolva, Coelho szerint ez koncentrált energia, amelynek közelében az emberek könnyebben élhetnek át spirituális élményeket.