1356 nyarán lejár a Velencével kötött nyolcéves fegyverszünet. Lajos király eddig sem tétlenkedett: a nápolyi hadjáratokat követően hadakozott a litvánokkal, a tatárokkal és a szerbekkel, miközben új törvényeket bocsátott ki, és tovább építette, erősítette a Magyar Királyságot. Most azonban eljött az idő, hogy ismét a Tengermellékre összpontosítson, és újból felvegye a harcot a kalmárköztársasággal - méghozzá elszántabban, mint valaha. A tét óriási, hiszen immár rég nem csupán Zára és környéke felszabadítása a cél. A Dalmáciáért folyó, egyre kiterjedtebb harcokban feltűnik Bátor Szilárd, aki Nápoly óta nem vett részt ütközetben. Oldalán ott harcolnak olyan régi, jól ismert bajtársak, mint a horvát Zlatan, a kun Böngér, Szolnoki Pista, Toldi Miklós és Lackfi Palkó, mellettük pedig számos új szereplő is felbukkan a regény lapjain. Mindnyájan bábuk egy véres sakktáblán, a játszmát pedig a hatalmasok irányítják. Bíró Szabolcs regényfolyamának tizedik része, a Daliás dekádok-trilógia nyitókötete a XIV. századi magyar történelem ötvenes éveinek eseményein, azok közül is elsősorban a majd két éven át húzódó, Velence elleni hadjáraton kalauzolja végig az olvasót. Részlet - Nem ezért jöttem - mondta a király, és lassan végighúzta ujját a térképen. - Én nem egy várost akarok. Nem is kettőt. Francesco érdeklődve hallgatott. - Én azt akarom, hogy a Serenissima végre megértse: a Tengermellék nem az övé. Ha azonban továbbra is Dalmácián tartja a kezét, hát tessék, megkóstoltatom vele a saját főztjét: rátelepszem a Terra Fermára, és nem mozdulok innen egy tapodtat sem. Ahogy beszélt, egyre izgatottabbnak és fenyegetőbbnek tűnt. Alig emelte fel a hangját, a sátorpalotában mégis érezhetően nőtt a feszültség. - Beveszek minden egyes várat - közölte Lajos, továbbra is a földabrosz fölé görnyedve. - Elfoglalok minden egyes várost, amelyet Velence birtokol. Az itteni nép már most menekül. Helyes: elnéptelenítem a vidéket, kiürítem a kalmárköztársaság éléskamráját. Ha nem hajolnak meg az akaratom előtt, akkor nem hagyok nekik semmit, és visszaszorítom őket a tengerbe, hogy végül már csak a városuk marad, ahol egymást falhatják fel. A velencei vér - kapta fel díszes ezüstkupáját, a benne lévő bort szenvedélyesen a térképre locsolva - vörösre festi majd a tengert... Padova ura lassan bólintott. Most már valóban látta a tervet. (...) Ez nem pusztán harcos király, futott végig a hideg borzongás Francesco da Carrara hátán. Ez egy sárkány, aki felperzsel maga előtt minden ellenállást...

Karizmatikus, kreatív, lázadó. Coco Chanel különleges tehetségével örökre megváltoztatta a divatról alkotott elképzeléseinket, alapjaiban formált újra mindent, amit az eleganciáról tudtunk. Egyedi látásmódja, időtálló ruhakölteményei, semmihez sem hasonlítható ékszerkollekciói forradalmi, a mai napig meghatározó változást hoztakaz öltözködési kultúrában. Ebben a gyönyörű képekkel gazdagított albumban minden megtalálható, amit Chanelről tudni érdemes: utánozhatatlan életút, egy ikonikus márka születése, felmérhetetlen örökség. Coco Chanel megtanította, hogy a luxus nem elérhetetlen kiváltság, hanem bárki számára elsajátítható szemléletmód. A szerzőről Mara Cappelletti Milánóból származik. A milánói IULM Egyetemenszerzett diplomát idegen nyelvek és irodalom szakon, majd a londoniSotheby's Institute of Artban ékszer- és keleti művészettörténetettanult. Cappelletti szabadúszó újságíróként számos könyvet írt az ékszerkészítéstörténetéről, az etnikai ékszerekről és az órákról.Ékszer- és divatkiállításokat szervez, kurátorént tevékenykedik,valamint katalógusokhoz végez kutatómunkát. 2019 óta a Milánói Egyetemen adjunktus, ékszertörténetet tanít.Emellett konferenciákat és workshopokat tart múzeumokban, kulturálisegyesületekben és művészeti galériákban. Részlet a könyvből: Chanel esztétikájának születését nem lehet megérteni a Belle Époque Párizsa nélkül. A XX. század elején a női ruházatot még mindig az 1800-as évek öröksége dominálta: testet korlátozó fűzők, terjedelmes szoknyák és felesleges díszítések. Ahogy Valerie Steele divattörténész megjegyzi, a párizsi divat továbbra is a törékeny, alárendelt nőiesség ideálját testesítette meg, amely inkább a tekintetek tárgya volt, mint a cselekvés alanya. Ezzel párhuzamosan a korszak mélyreható társadalmi változásai - az urbanizáció, a nők munkaerőpiacra lépése, a sport és az utazás népszerűsége - praktikusabb ruházatot igényeltek. Ebben a kulturális kontextusban Chanel a modernitás katalizátoraként jelent meg: egy stylist, aki képes volt megérteni a kortárs nők igényeit, és azokat új esztétikai lexikonná alakítani. ,,A korszak kulturális légkörét részben az androgünitás iránti növekvő figyelem jellemezte. Az irodalomban, a művészetben és a pszichoanalízisben a merev nemi határok leküzdésének képessége volt vita tárgya. Chanel része volt ennek az intellektuális légkörnek, és olyan esztétikát alakított ki, amely ezeket az ötleteket konkrét ruhákká alakította, amelyek megtestesíthettékaz új női identitást" - magyarázza Vicenti. Chanel több területen újított. Először is az anyagválasztásában: Chanel a korábban a férfi alsóneműkhez használt jersey anyagot választotta, és nemes és elit anyaggá emelte. Másodszor a tweed használatában: a brit férfiöltönyökhöz használt anyagot a márka szimbólumává tette. Esztétikája azonban nem csupán a múlt tagadása volt. Chanel nem törölte el a nőiességet, hanem gyökeresen új szempontból fogalmazta meg. Ruhái nem szüntették meg a nemek közötti különbségeket, hanem dinamikus egyensúlyt teremtettek a férfias praktikum és a női elegancia között, megnyitva az utat egy új esztétikai ideál előtt, amely később tervezők generációit befolyásolta.

Ha egyetlen évet kell választani, amiben a boldog békeidők minden akarása, tettvágya és lendülete megjelenik, keresve sem lehet megfelelőbbet találni, mint az 1896-os esztendő. Ekkor tartotta lázban az országot és a fővárost a honfoglalás ezeréves évfordulójának megünneplése, aminek csúcspontja a májustól októberig közel hatmillió látogatót fogadó Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt, változatos kísérőprogramjaival. Ám ez az időszak számos más szenzációt is tartogatott, szerelmi botrányregénytől váltóhamisításon át a kasszafúrásig, ezekből válogat Morcsányi Elza író, sétavezető, akinek kíséretében visszarepülhetünk az időben, és végigkövethetjük a millenniumi év ünnepségeit, pletykáit és szenzációit. Részlet a könyvből: Nem túlzás azt állítani, hogy május 2-a volt a hónap (sőt talán az év) legjobban várt napja. Az ünnepélyes megnyitón mindenki, aki számított, jelen volt - és azokból is rengetegen, akiknek nevét nem őrizte meg a történelem. Pompás hintókon, szebbnél szebb fogatokon, de rozoga fiákereken, omnibuszokon és a ,,megtelt" cédulát a szokásosnál jóval sűrűbben kihelyezni kénytelen villamoskocsikon (a földalatti átadására még egy napot várnunk kell!), valamint gyalogosan is elképesztő tömegek indultak meg a Városliget felé és lepték el az utcákat. És nem csak a városból, az egész országból, sőt az egész világból is voltak látogatók, a megnyitóra Európa számos országából és az Egyesült Államokból is érkeztek újságírók. A kiállítás főkapujánál - Frommer Lajos építész által megálmodott nagyon tetszetős, könnyed francziarenaissance modorú építmény; arányai sikerültek, egyöntetűek és az egész mégis monumentális jellegű, mely bár csak ideiglenesnek készült, a kőépítkezésnek csalódásig hűen sikerült utánzata- nyújtották át belépőiket a középkori ruhába öltözött őröknek a frakkba öltözött urak és elegáns, világos tavaszi toilettjeikben pompázó hölgyek, hogy a megnyitóünnepség helyszínére eljussanak. A főkapuval szemben csodásan izgalmas látványosság, egy léggömb várta utasait a felszálláshoz, de nem érünk rá erre a kalandra - később azonban még szólunk róla - most vár minket a megnyitó! Az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Iparcsarnok impozáns épülete előtti teresedésen gyűlt össze a meghívott közönség, ennek közepén állították fel a királyi sátrat, amely fehér selyemben ragyogva, bíbor virágok tüzében égve, aranynyal elárasztva lebegett a királyi házat váró pódium és úgyszólván az egész ünnepi kép fölött. (...) A sátor előtt és mögött földre ereszkedett színes felhő, a spektrum minden színében tüzelő és nevető díszruhák tömege. A sátor előtt a magyar mente és a diplomaták aranyos frakkja, a sátor mögött a katonaság tiszti uniformisa ezrével. A díszruhás urak e nagy sokadalmát, mint a tavasz minden pazarságával meglepett virágágyak, alacsony tribünök fogták körül, megszállva hölgyek seregétől. A díszruhás urak között természetesen a kor legnagyobb nevei kivétel nélkül megjelentek. Apponyi Albert, Tisza Kálmán, Kossuth Ferenc, Bánffy Dezső díszmagyarban, Zichy, Karácsonyi, Batthyány és Andrássy grófok drágakövekkel ékesítve.

H-dong eseménytelen, csendes utcácskáit sötétedés után bevilágítja az Éjszakai Gyógyszertár fénye. Boho, a pult mögött álló patikus minden éjjel várja a környék sérült és meggyötört lakóit - olyan elesetteket és kitaszítottakat, akiket senki más nem vesz észre. A szigorú, kissé nyers modorú gyógyszerész nem csak a testi, hanem a lelki problémáikra is megoldásokat javasol. A gyógyszertár békéje azonban egy csapásra szertefoszlik, amikor kiderül: Boho nem egészen az, akinek látszik, a patika pedig váratlanul a környéken zajló drogháborúk és titokzatos bűntények színhelye lesz. Ki állhat vajon a történések mögött? És valójában ki segít kinek? Ko Hjevon népszerű regénye izgalmas kalandokra hívja az olvasót, miközben újrakezdésről, önismeretről és gyógyulásról tanít. Részlet a könyvből: Egy év telt el azóta, hogy megszökött. Utcagyerekekből álló bandákhoz csapódott. A bandák tagjai, a családjukat gyűlölő gyerekek egy új család illúziójába ringatták magukat. Dain egy darabig ,,szöcske" volt. Egyik csapatból a másikba ugrált, sohasem maradt sokáig egy helyen. Nem volt ebben semmi szokatlan, végtére is igazi törődést sehol sem kapott. A hasonló helyzetben lévő társai csak kihasználták egymást, amikor elosztották a bejövő pénzt. A legutóbbi bandájából azonban nem tudott továbbugrálni. Csapdába került, minden pénzét elvették. A legaljasabb banda volt ez, a tagjait egyáltalán nem érdekelte a tetteik esetleges következménye. Ha elkapták volna Daint, miközben szökni próbál, csak még rosszabb helyzetbe került volna. Rákerült volna az áruló billogja, márpedig az áruló mindenkinél lejjebb van. Képtelen volt így élni tovább. Mindenáron ki kellett szabadulnia. Ugyanúgy tett hát, mint amikor otthagyta az otthonát: telepakolt egy hátizsákot, amiről ezúttal azt sem tudta, hogy kié, de mindennel teletömte, amit csak látott. Aztán csak szaladt a sötét sikátorokban. A szíve egyre gyorsabban vert, a hideg téli levegő megfagyasztotta a torkát. Búvóhelyet keresett. Nagyon kellett volna egy búvóhely. Egy gyógyszertár fényei tűntek fel előtte. Az üzlet egy sarkon állt, ahol több kis utca is összefutott H-dongban. Egyszerű, fénylő neonszöveg villogott rajta: ÉJSZAKAI GYÓGYSZERTÁR Az üvegajtaján pedig felirat volt: Egész évben nyitva Napnyugtától napfelkeltéig Milyen furcsa! Ahogy Dain megállt az üvegajtó előtt, észrevette a pult mögül nézelődő nőt. A fehér köpenyéből ítélve ő lehetett a gyógyszertáros. A hunyorogva kémlelő nő leginkább egy szigorú tanárnőre hasonlított. Dain megtorpant, érezte, ahogy a gyógyszertáros tekintete szinte felnyársalja, de aztán erőt vett magán, és kitárta az ajtót. Nem tétovázhatott. Csilingelni kezdett egy csengő. Felcsattant egy barátságtalan hang; Dain úgy érezte, hogy egy olyan ember beszél hozzá, aki bosszús, hogy megzavarták. - Milyen gyógyszert adhatok? Dain egy pillanatig habozott. Még zihált a hirtelen éjszakai rohanásnak köszönhetően. Nagyon hideg volt a tél, ő mégis szinte kigyulladt. Nem gyógyszer kellett neki. Ki akarta fújni magát.

Az Utóirat: Szeretlek szerzőjének újabb regénye önmagunk megtalálásáról szól. Pip világa parányi. Álmait éveken át a szíve mélyére rejtette, és önmagát is igyekezett a számára meghagyott aprócska helyre beszorítani - akárcsak a kecses origamikat, amelyeket a szobája magányában hajtogat. Egy napon, a lehető legváratlanabb módon, egy csillagász képében felcsillan számára a remény. A férfitól megtanulja, hogy az égre feltekintve sokkal tágabb és csodálatosabb világ tárul eléje, mint amilyet valaha is elképzelt. Ebben a hatalmas, gyönyörű világegyetemben talán őrá is vár még a szerelem, feltéve, ha van bátorsága elindulni felé. Részlet: - Azért kérdezgetem mindenkitől, hogy hova megy, mert még soha nem tettem ki a lábam Írországból. Repülni se repültem, bár gyakran a szememre vetik, hogy a felhők között járok. Iónak leesik az álla, de úgy, hogy az még egy rajzfilmhősnek is a becsületére válna. Ha még harsány tülkölés kíséretében a két szemgolyója is kiugrana a helyéből, tökéletes volna a rajzfilmhatás. - Szoktam repülni, szívesen elviszem, amikor csak szeretné. Megmutatom, hogy néz ki odafentről a világ. Megváltoztatja majd az életét, nekem elhiheti. Most Pipen van a rajzfilmszerű elképedés sora. - Maga tud repülőt vezetni? - Meg helikoptert, meg... mindenfélét. Van oktatói engedélyem is, noha mindig egyedül repülök. - És honnan szednénk repülőt? - Az itteni reptérről. Ott van az én gépem is. - Van repterünk? Azt hittem, kocsival jött - jegyzi meg gyanakvóan Pip, ellentmondást szimatolva a különféle elképesztő információk közt. - Repültem. Aztán itt béreltem kocsit. Az enyém egészen kicsi gép. Kétüléses. Propelleres - mivel Pip hallgat, Io még hozzáteszi: - Tudja, azok az izék a szárny oldalán, amik úgy... - a férfi berregő hangot ad. - Igen, értem, csak hát... nincs rá pénzem. - Nincs is rá szükség. A vendégem. Pip megpróbálja magát elképzelni a repülőn. A kétülésesen. Testében magasra szökik az adrenalin. - És hova mennénk? - Ahova csak szeretné. Bármerre elmehet, ahova vágyik, Pip. Sokfelé eljut majd még, tudom. És nem csak gondolatban, a vásárlók beszámolói alapján. Megtapasztalja, átéli majd az utazást.

Western meseregény állatszereplőkkel: zseniális! Bíró Szabolcs olyan meleg szívvel ír róluk, mint amilyen embernek ismerem őt. Köszönöm az élményt! M. Kácsor Zoltán író, a Zabaszauruszok, a Garázs bagázs és Az utolsó dzsinn című sorozatok szerzője Porfészek vadnyugati városkájában a rendre a bagoly ügyel, a bankot a borz igazgatja, a szalont pedig egy mormota vezeti. Ide érkezik meg Csibe Csibész, aki egy titokzatos ládát vonszol maga után - de Porfészekből hamar menekülnie kell. Vele tart új barátja, Borsócsempész, a pézsmapocok, útközben pedig további társak szegődnek melléjük: Arnold, a gyáva ló és Nyulanda, a vakmerő nyuszilány. A kis csapat utazásra indul a peremvidéken, ahol izgalmas kalandok során ismerik fel, hogy akár a legkisebb hős is képes változást hozni a világba. Bíró Szabolcs nem először ír könyvet a legfiatalabb olvasóknak. Sárkányos meséi az óvodásoknak szólnak, míg az Elveszett csillagok című regénye a kiskamaszok körében arat sikert. Vadnyugati gyerekregénye most a kisiskolásokat hívja felejthetetlen kalandra. Részlet A csibe felhúzta a fél szemöldökét. Nagy, mohó kortyokkal kiitta a vizet, majd miután lecsapta a pultra a poharát, talpra ugrott a bárszéken. Villámgyorsan megpördült, miközben előrántotta saját maga által készített fapisztolyát, és egy szempillantás alatt hatot lőtt vele. A fapisztolyból kiröppenő száraz borsógolyók egyenként eltalálták és félbe is törték a vadnyugati fogadó szekérkerék csillárján mind a hat gyertyát. Mindenki elhallgatott, még a gila sem pengette tovább a gitárját. A csibefiú megpörgette a fapisztolyt, majd határozott mozdulattal visszaszúrta az övén függő tokba. (...) - A nevem Csibész - mondta. - Csibe Csibész.

Ki volt Ferdinand Porsche, az ember? Ki rejtőzött a legenda mögött?A Csehországban született, német gyermeket ma különösen tehetséges és lázadó fiúnak tartanánk, aki feltehetően az autizmus spektrumzavarával élt. Sorsa azonban azt mutatja, hogy zseni volt: olyan ember, aki a terveket valósággá tudta alakítani. Ötletei világosan kirajzolódtak a fejében, még akkor is, ha elméleti megalapozásukhoz nem rendelkezett a szükséges szakmai tudással. Ez a regény Ferdinandnak, az embernek az életét meséli el: szól a briliáns ötletekről, a megaláztatásokról, a fájdalmakról, pályájának emelkedő szakaszairól és a bukásokról, egy zseniális, autodidakta mérnök egész munkásságáról. Bemutatja, mennyire szerették, ugyanakkor félre is értették őt, és hogyan vádolták a nácizmussal való együttműködéssel. Ez a megbélyegzés a francia internálótábor után hosszú időn át nyomasztotta lelkileg, és kikezdte egészségét. Végül eljött az újrakezdés ideje, hogy továbbvigye legendás nevét és átadja a stafétabotot fiának, Ferrynek. Aztán hirtelen kivonult az élet színpadáról, épp akkor, amikor nagy álma - egy autó, amely végre az ő nevét viseli - már a legjobb úton haladt afelé, hogy valósággá váljék. Részlet a könyvből: Ferdinand magához hívatta Jacobot. - Barátom, foglalj helyet. Szeretném megmutatni a következő munkánkat. Szükségem van a zsenialitásodra... és az ízlésedre. Lohner gondosan becsukta maga mögött Porsche dolgozószobájának ajtaját, majd kíváncsi arccal leült vele szemben: - Töltsek rögtön magamnak valami erőset, vagy szerinted megteszi, ha kérek Strauss kisasszonytól egy kanna forró kávét? Porsche fel sem emelte a fejét, továbbra is a munkájára összpontosított, anélkül, hogy ránézett volna, a bajusza alatt válaszolt: - Ahogy akarod, Jacob. Csak arra kérlek, ne füstöld tele megint a szobát azokkal a bűzös szivarjaiddal. Hogy aztán megint hallgathassam Aloisia panaszkodását a zakóim miatt. Azt mondja, bűzlenek. Érted? Bűzlenek. És ez évek óta a te hibád... - Csak nehogy egyszer ellazulj, akár egyetlen pillanatra is, Ferdinand. A végén még megjárnád. - Inkább mondd meg, mit gondolsz erről. És Porsche kiterített elé egy tervrajzot, úgy fordítva, hogy Lohner jól lássa. Aztán kajánul mosolyogva összetette a kezét, és várta a reakciót. Ferdinand megint nem tévedett. Jacob abba az állapotba zuhant, amit ő csak ,,meglepett némaságnak" nevezett, miután gyorsan átfutotta a Prinz Heinrich tervrajzát. - De hát mi a... - Bemutatom a Prinz Heinrichet, a következő versenyautónkat. - Az ördög vigyen el, Ferdinand! Honnan került elő ez a munka? Semmit sem tudtam, egy árva szót sem szóltál róla soha. Nem sejtettem, hogy valami máson is dolgozol... - Mint mindig, barátom, előbb meggyőződöm róla, hogy az ötlet megvalósítható és elég erős-e. Csak utána mutatom meg másnak. Most rajtad a sor. Mit gondolsz? - Hogy mit gondolok? Inkább mondd meg, mit akarsz, mit csináljak. Az ötlet igencsak meglepő. - Neked kell megtervezned a karosszériát: könnyűnek kell lennie, hogy az autó is könnyebb és versenyképesebb legyen, ugyanakkor vonzónak, és meg kell lennie benne annak az érzékiségnek, amelyet az az ember, a pilóta érez, amikor elhelyezkedik az alvázban, végigsimít a kormányon, mielőtt kilőne. Jacob ámulattal nézett rá, de meglepve nem volt. - Talán tátva kellene maradnia a számnak, de már megszoktam a remekműveidet. - Tudod, hogy nem sokat adok a dicséretekre. Sőt, mindig gyanakvással fogadom azokat, akik túlzottan magasztalnak. Általában valami képtelen kérés következik utána. - Hol tartasz a prototípus tanulmányozásával? - Az aerodinamikán dolgozom. Csökkenteni akarom a légellenállást. - És? - Ehhez új, ívelt hűtőt és megfelelő új első lámpákat használnék. Mit szólsz hozzá? - Talán túl sokat kérdezek... de honnan jött ez az egész? Ferdinand most úgy érezte, rajtakapták, de Jacob azon kevesek közé tartozott, akinek megengedte ezt. - Ezzel az autóval szeretnék tisztelegni egy igazi automobilrajongó, a porosz uralkodóház egyik hercege, II. Vilmos császár öccse előtt. Jacob összerakta a mozaik darabjait, és megértette, miről van szó. - Csak nem a Császári Automobilklub által szervezett, hat szakaszból álló, ezernyolcszáz kilométeres németországi rali védnökére gondolsz? Ferdinand meg se mukkant, csak mosolygott, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki harmincnégy éves korára megértette, mi is az a marketing. Az öreg Jacob kétszer is rácsapott a fotel karfájára. - Ezúttal még önmagadat is felülmúltad, Ferdinand! Zseniális! Porsche nevetett. - Csak akkor lesz igazán zseniális, ha együtt tökéletesítjük. Mint mindig. Láthatóan elégedett volt Jacob reakciójával, így Ferdinand még tovább ment: - Jobb lesz, ha egy kis snapsszal megbolondítjuk a kávét. Most igazán ránk fér. Miközben Jacob feltekerte a tervrajzot, Ferdinand máris csengetett hűséges titkárnőjének, Strauss kisasszonynak, aki nélkülözhetetlen volt mind a mindennapi ügyek intézésében, mind a szeszes italok tekintetében. 1910-re a mű elkészült. Gyönyörű lett, teljes valójában, motorral együtt, bordó bőrülésekkel. Az Austro-Daimler három saját gyártású autóval állt rajthoz a Prinz Heinrich-ralin. Mindegyik négyhengeres, nyolcvanhat lóerős, felülfekvő vezérműtengelyes (OHC), kettős gyújtású, ötezerhátszáz köbcentiméteres motorral. Ferdinand Porsche egy fehér autót vezetett, Eduard Fischer, a második versenyző, egy sötétkéket, Schönfeld gróf pedig egy sötétvöröset. Igazi, az utolsó motorbőgésig tartó küzdelem volt ez a Daimler osztrák mérnökei számára: egy nagyjából kétezer kilométeres túra autóverseny. Mindhárman dobogóra álltak. Ferdinand győzött. A tervező és egyben pilóta autóját százhatvan kilométer per órás végsebességig hajtotta. Fischer második, Schönfeld gróf harmadik lett. Ferdinand alkotásának, a Prinz Heinrich 22/86-nak ezzel megindult a sorozatgyártása, és 1911-ben megjelent a piacon. A sajtó egyszerűen csak így nevezte: ,,az első sportautó".

Vámos Miklós Z KiskönyvTÁR - öt karcsú mű díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni. A doboz a következő műveket tartalmazza: Cím nélkül Utána tánc Tollseprű Kerülő Ennyi Limitált kiadás. Karcsú Könyvek - Pontos történetek A Karcsú Könyvek kisregényei elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is. A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak. A sorozatban megjelent: Ötvenhét lépés (2022) Palackposta (2022) Visz a vonat (2023) Teendők halálom után (2023) Ki vinné haza (2024) Cím nélkül (2024) Utána tánc (2025) Tollseprű (2025) Kerülő (2026) Ennyi (2026)

Tíz új eset. Tíz mesteri történetmesélő. Egy legendás detektív. A világ legnagyobb detektívjét keltik életre kortárs brit írók ebben a novelláskötetben. Elénk varázsolják a gázlámpákkal megvilágított Baker Streetet és néhány olyan esetet, amelyek Holmes legendás deduktív logikáját is próbára teszik. A vadonatúj történetek méltóképpen tisztelegnek az Arthur Conan Doyle által megálmodott, halhatatlan karakter előtt, és a szerzők leleményességük, valamint az atmoszférateremtésre, illetve a feszültség fenntartására irányuló képességük révén új életet lehelnek Holmes világába. Anthony Horowitz, Kate Mosse, Joe Hill, Sarah Perry, Janice Hallett, S. A. Cosby, Steve Cavanagh, Vaseem Khan, Abir Mukherjee és G. T. Karber eredeti történeteihez Stephen Fry írt bevezetőt. Ők állítják elénk Sherlock Holmest úgy, ahogy még soha nem olvastuk - és mindazzal együtt, amiért mindig is szerettük. Részlet a könyvből: Abir Mukherjee A glentorrance-i rejtély I December volt. Az utcákon süvített a zord északi szél. Mr. Sherlock Holmesszal, aki azokban az években állandó útitársam volt, Invernessben, az ódon Urquhart Armsban találtuk magunkat. Kint, ahogy ott, a Skót-felföldön mondják, dreich volt az idő: vastag hótakaró, nyomasztó hideg. A szállodát is bízvást vádolhattuk azzal, hogy nyomott hangulatot kelt, hála az állandó léghuzatnak, a reszketeg fényű lámpáknak és a molyette bútorzatnak. Holmes azonban, aki észre sem vette az efféle banális apróságokat, zavartalanul élvezte a kandallóban lobogó tűz melegét. Egy módfelett kényes ügy folytán kötöttünk ki Invernessben, amelynek maga a királynő is érintettje volt. A szóban forgó ügy részleteit, sajnálatos módon, nemzetbiztonsági okokból nem áll módomban felfedni. Legyen elég annyi, hogy én, dolgunk végeztével, lóhalálában rohantam volna vissza Londonba, Holmes azonban más álláspontra helyezkedett. - Nagyon jót fog tenni nekünk, ha eltöltünk még pár napot Invernessben, Watson - jelentette ki. - Ennek a jóféle, csípős, hideg levegőnek nincs párja: mindennél jobban hajlamosít arra, hogy tiszta fejjel gondolkodjunk. - Meglehet - mondtam erre én. - Habár a magam részéről inkább úgy találom, hogy a tüdőgyulladásra hajlamosít. Holmes vetett rám egy csalódott pillantást. - Ez sajnálatos, Watson - mondta, majd miután megszívta a pipáját, így folytatta: - Különösen annak fényében, hogy hamarosan újfent ki kell merészkednünk a szabadba. Ugyanis, amint azt rögvest észlelni fogja, komoly pozíciót betöltő hivatalos személy közeleg. És valóban: már hallottam is a folyosót rovó léptek zaját, majd a kopogást. Holmes az ajtó felé intett. - A vendégünk vaskos nagykabátot visel. Méghozzá, a szagból ítélve, nyirkos gyapjúkabátot, valamint szöges bakancsot. Holmes szája itt mosolyra húzódott. - Az emberünk tehát, mert a léptei zajából ítélve bizonyosan férfiember, és alighanem rendőr, nem fogaton érkezett. Gyalog tett meg bizonyos távolságot, ami arra utal, hogy vasúton érkezett a városba, méghozzá valószínűleg azzal a járattal, amelyik hét óra negyvennégy perckor állt meg Invernessben. Talán bocsássuk be, nem gondolja?