Az alternatív Dózsa nem a nagyapánk – bemutatták Bánó Attila leleplező-kötetét
A Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be Bánó Attila 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című kötetét, amely történelmi rejtélyek nyomába ered.

A rendezvényen a szerzővel Dr. Gróf Bethlen István, a Páneurópai Unió nemzetközi elnöke beszélgetett, a bemutató házigazdája Tracikievicz Zsófia, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője volt.

Bánó Attila „a magyar történelem rejtélyeit feltáró korábbi köteteinek történetsorát számos újabb meghökkentő eset leírásával egészítette ki” –olvasható a könyv hátoldalán. A 440 oldalas kötetben fény derül többek között arra is, „miért volt valódi parasztfelkelés a Budai Nagy Antal vezette 1437-es megmozdulás, s miért nem volt az az 1514-es Dózsa-féle parasztháború”. Gróf Bethlen István a bevezetőjében hangsúlyozta a történelmi titkok feltárásának jelentőségét: mint mondta, a történelem nem más, mint családi történetek sorozata, és ez teszi olyan vonzóvá a történelmi összefoglalókat egy olyan korban is, „amikor a telefonok az operaáriák magas C-jénél szoktak megszólalni”.

Az Irodalmi Jelen beszámolója könyvbemutatónkról itt olvasható!

Fordította: Győri László
Ha Guy Ritchie regényt írna... Bizarr, őrületes gengsztersztori Bécsből
Bécs, 1938 márciusa. Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolják. Azon a napon, amikor a fél város a Heldenplatzon ünnepli az Anschlusst és a Führert, lakások ,,evakuálására" specializálódott,...
E regény viharként söpört át Európán. Pompás családtörténet, mely az olvasót minden erőlködés nélkül húzza át három évszázad magyar történelmén. A főszereplők magukkal ragadóak....
további újdonságok »