Fordította: Sulyok Borbála
Terjedelem: 208 oldal
Méret: 125 x 195
Kötés: keménytábla
Ár: 2490 Ft
ISBN: 9789639797215

A könyvről:

„Volt egyszer egy Hector nevű fiatal pszichiáter, aki nem volt igazán elégedett magával...”

Miért? Mert rájön, hogy nem tudja, mi a boldogság, és ez nemcsak orvosként, hanem magánemberként is zavarja. Ezért, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, világ körüli útra indul, maga mögött hagyva a praxisát, a barátnőjét, addigi életét. Ha nem is járja be a földgolyót, de néhány távoli országban meglátogatja a világban szétszóródott barátait, akiken keresztül érdekes emberekkel ismerkedik meg, különleges tájakat és más kultúrákat lát, újabb és újabb szempontokat találva a boldogságkutatáshoz. Kalandjai során számot kell vetnie párkapcsolatával, szembe kell néznie rég nem látott barátai időközben megváltozott személyiségével, élethelyzetével és főként önmagával.
A párizsi pszichiáter kalandos, mókás és romantikus történetének olvasása közben komoly leckéket vehetünk: boldogságból.

A szerzőről:

François Lelord író, pszichiáter. 1953-ban született Párizsban, az apja gyermekpszichiáter. Ő maga 1985-ben doktorál pszichiátriából és orvostudományból Franciaországban, majd posztdoktori kutatóként a Kaliforniai Egyetemen dolgozik. 1986 és 1988 között a párizsi Necker Kórház főorvosa. Első könyve (Contes d’un psychiatre ordinaire – Egy átlagos pszichiáter történetei) 1993-ban jelenik meg, melyben tíz pszichiátriai esetet közöl novellaformában. 1993-ban jelenik meg az első regénye (Liberté pour les insensés – Szabadságot az eszementeknek), melyért 2000-ben megkapja a Lions Club díját. 1995-ben felhagy pszichiáteri praxisával, hogy az írásnak szentelje magát. 2002-ben jelenik meg legnagyobb sikerű könyve, a Hector utazása, mely több, mint egymillió példányban kelt el szerte a világon, s hónapokig vezette többek között a Spiegel bestseller-listáját is. Elbeszélői stílusára egyértelműen hatott Saint-Exupéry A kis herceg című meséje és Voltaire Candide című műve. Jelenleg Párizsban és Vietnamban él. Eddig tíz könyve jelent meg.

A kötet francia kritikai visszhangjából:

„A Hector utazása elbűvölően naiv mese, mely serkentő és elgondolkodtató szórakozást nyújt. Kisszerű tanulságok helyett Lelord azt mutatja meg, időnként hogyan hullanak szét maguktól a boldogságról alkotott megbízható fogalmaink, és hogyan segíthet a (sokszor belső) utazás abban, hogy rájöjjünk: a boldogság ott van a kezünk ügyében... feltéve, ha nem célként vagy ideálként tekintünk rá.“

(L’Express, 2002. október 3., François Busnel)

„Egy intelligensen naiv könyv az igazi boldogságról, melynél nincs is egyszerűbb dolog a világon. Egy olyan pszichiáter munkájának gyümölcse, aki ismeri a kételyeinket és vágyainkat. Mondatai tele vannak reménnyel, és olyan igazságokkal, melyek sosem fordulnak át napiparancsba.“

(Marie Claire, 2002. szeptember, Emmanuelle Eyles)

Részletek az ELLE interjújából a szerzővel

ELLE: Egészen mostanáig pszichológiai könyveket írt, tele sok-sok praktikus tanáccsal, hogy segítsen az olvasóinak fejleszteni az önbecsülésüket, és teljesebben megélni az érzelmeiket. Most azonban egy olyan mesét írt a boldogságról, ami nem szolgál konkrét receptekkel. Ez azt jelenti, hogy a boldogság nem megtanulható?

François Lelord: A boldogság túlságosan rejtélyes és kényes témának tűnt ahhoz, hogy praktikus tanácsok formájában beszéljek róla. Mert persze eléggé univerzális téma – majdnem mindenki a boldogságot keresi, engem is beleértve –, ugyanakkor nagyon személyes is: mindenkinek magának kell megtalálnia a boldogsághoz vezető utat. A főhősöm pontosan azt tanulja meg az utazása során, hogy egy fiatal kínai útja teljesen más a boldogsághoz, mint egy kolumbiai csavargóé, vagy egy híres tudósé, aki maga is a boldogság specialistája. Úgy gondolom, hogy a boldogság megtanulható ugyan, de leginkább példákon, példázatokon és érzelmi tapasztalatokon keresztül. Pontosan azért írtam egy olyan mesét, ami egyben beavató utazás is, hogy megmutassam: a boldogság nem egy állapot, hanem inkább utazás és kaland.

ELLE: Ugyanakkor a főhőse, Hector, aki egy nagyvárosban pszichiáterként praktizál, az utazása során rengeteg „leckét“ gyűjt a boldogságról, néha egészen egyszerűeket, például, hogy „Boldogság, ha az embernek van egy háza és kertje“. Miért tűnik Hector néha ennyire naivnak?

F. L.: Pont azért találtam rendkívül szórakoztatónak egy naiv pszichiáterről írni, mert a róluk általában azt gondoljuk, hogy hihetetlenül bonyolult és obskurus tudás birtokosai. Hector mindenféle elméleti előfeltevés nélkül nézi a dolgokat, és ezért sokkal inkább hasonlít Tintinre, mint Freudra. Ugyanakkor a „lecke“ amit az imént idézett egyáltalán nem olyan naiv, mint amilyennek beállítja, hiszen Hector akkor jön rá erre, amikor egy romba dőlt országon utazik keresztül, és azt látja, hogy azok, akik vidéken maradtak képesek voltak fönntartani a családi életüket és meg tudtak élni a kertjüknek hála, míg azoknak, akik a városokban laknak mindenféle gyökerek nélkül, csak a nyomor és az erőszak marad. És ha az embernek van egy háza és egy kertje, az sok más szempontból is elősegíti a boldogságot: magunk köré gyűjthetjük a szeretteinket, visszahúzódhatunk a világ zaja elől... Egyébként Epikurosz is hasonlóan vélekedett, és elég hamar visszavonult vidékre a barátaival. A zen kertekről nem is beszélve... De persze Hectornak arra is rá kell jönnie, hogy ez a „lecke“ sem működik mindenki számára. Én például sosem lennék képes két napnál többet vidéken tölteni...

ELLE: Miért van az, hogy a boldogság kérdése ma az Önhöz hasonló pszichiáterek szakterülete?

F. L.: Mivel a boldogság keresése elsődleges értékké vált a modern társadalomban. A kötelességek társadalmából – legyél jó anya, hű feleség, példás alkalmazott stb. – a kielégülés társadalma lett: legyél a lehető legboldogabb, őrületes szexuális élettel, sikeres karrierrel, csodás családdal. Ennek következtében folyton azt kérdezzük magunktól, vajon tényleg olyan boldogok vagyunk-e, mint amilyenek lehetnénk, és nem lennénk-e még boldogabbak egy másik partnerrel, egy másik szakmában, egy másik országban, sőt egy másik testben. A média folyamatosan a siker és a boldogság példáival bombáz minket. Velem is megtörtént már, mint a kollégáim többségével, hogy olyan hírességeket kezeltem, akik szörnyen szenvedtek, amíg ugyanabban a pillanatban boldogan mosolyogtak a magazinok címlapján... A kötelező boldogságnak megvannak az előnyei, hiszen megakadályozza, hogy beletörődjünk a bajba és lemondjunk a boldogságról, ugyanakkor teher is lehet, mert néha elérhetetlen dolgokat követel tőlünk. Honnan tudjuk, hogy tényleg olyan boldogok vagyunk-e, mint lehetnénk? Valamilyen módon mindannyian Bovaryné örökösei vagyunk. Mint ő, mi is nagy szenvedélyekről, csodás kapcsolatokról, fantasztikus utazásokról álmodunk, és iszonyodunk a saját, kedvesen átlagos mindennapjainktól, melyekkel sok más ember nagyon is boldog lenne.

ELLE: Nem érzi úgy, hogy ezzel a könyvével maga is hozzájárul a boldogság kultuszához, ami korántsem teszi boldogabbá a ma emberét, sőt időnként inkább csak összezavarja?

F. L.: Pontosan, az én drága Hectorom is sokat töpreng a kétségbeesett igyekezeten, amivel az emberek a boldogságot keresik, főleg, amikor azt is látja, mindez hova vezet a pácienseinél. Persze ő is azért indul útnak, mert mint mindenki más, szeretné megtalálni a boldogság titkát vagy módszerét. De visszatérve már egészen másként látja a dolgokat, és ezt a másféle látásmódot szeretné megosztani a többiekkel. [...]

ELLE: Ön miért lett pszichiáter?

F. L.: Egyértelmű választ nem tudok adni! Amikor befejeztem az orvosi tanulmányaimat, arra jöttem rá, hogy sokkal jobban érdekel az, amit a betegeim mesélnek magukról, vagy hogyan látják a világot, mint a testi problémáik. És persze meg kell említenem, hogy apám gyermekpszichiáter volt. Az elsők között kezdett érdeklődni az autizmus biológiai okai iránt, melyeket mostanra már elismernek, de akkoriban még az volt a vezető meggyőződés, hogy az anyák felelősek a gyerekek minden bajáért! A munkájából kifolyólag különböző elmegyógyintézetek szolgálati lakásaiban nőttem fel, ahol a személyzet munkáját általában krónikus tévképzetekkel küzdő elmebetegek végezték. Így hát a gyermekkorom és a kamaszkorom nagy részében napi kapcsolatban voltam velük. Rendszeresen megtörtént, hogy a szakácsnő térden állva beszélgetett Szent Lajossal a konyhában, vagy hogy a kertész az automata öntözőrendszer vízsugara alá feküdt a fűre, hogy megvédje magát a Marsról érkező sugaraktól. Ugyanakkor azokkal, akik sok éven keresztül a háznál maradtak, kialakult egyfajta kölcsönös kötődés is közöttünk. Ez, és a meglehetősen korai kapcsolat azzal, amit általában őrületnek neveznek, bizonyára hatással volt arra, hogy ezt a pályát választottam.

ELLE: Ön boldog ember?

F. L.: Akárhogyan is legyen, mindenképp kellemes volt Önnel beszélgetni.

(ELLE France, 2002. augusztus 19., Anne-Cécile Sarfati)


A sorozatról:
A 2002-es Hector utazása után François Lelord még két könyvet írt a naiv, kedves pszichiáterről. A Hector et les secrets de l’amour (Hector és a szerelem titkai, 2005) című könyvben Hector a híres szerelem-specialista, Cormoran professzor keresésére indul, aki nyomtalanul eltűnt kutatásainak legutóbbi eredményével, mely megváltoztathatja az emberiség jövőjét. Utazása során egészen Kínáig jut el, ahol maga is érzelmi bonyadalmakba keveredik, miközben rengeteget tanul magáról a szerelemről is.

A Le Nouveau Voyage d’Hector à la poursuite du temps qui passe (Hector újabb utazása a rohanó idő nyomában, 2006) című könyvben hősünk azokon próbál meg segíteni, akiknek a múló idő okozza a legnagyobb problémát: akik folyton halogatják a döntéseiket, amíg késő nem lesz, akik folyton úgy rohannak, mintha stopperóra lenne a hasukban, vagy akik örökké fiatalok akarnak maradni. Újabb utazásra indul, melynek során összeakad egy tibeti szerzetessel, egy eszkimó sámánnal és egy régi nagy szerelmével...

François Lelord könyvei
• Contes d’un psychiatre ordinaire (Egy átlagos pszichiáter történetei, 1993)
• La gestion du stress (Stresszkezelés, 1998) - Christophe Andréval és Patrick Légeronnal
• Liberté pour les insensés (Szabadság az eszementeknek, 2000)
• Comment gérer les personnalités difficiles (Hogyan bánjunk nehéz természetű emberekkel, 2000) – Christophe Andréval
• L'estime de soi : S'aimer pour mieux vivre avec les autres (Önbecsülés: hogyan szeressük magunkat, hogy együtt élhessünk másokkal, 2001) – Christophe Andréval
• Le voyage d'Hector ou la recherche du bonheur (Hector utazása, avagy a boldogság nyomában, 2002)
• La Force des émotions (Az érzelmek ereje, 2003) – Christophe Andréval
• Ulik au pays du désordre amoureux (Ulik a szerelmi zűrzavar földjén, 2005)
• Hector et les secrets de l'amour (Hector és a szerelem titkai, 2005)
• Le Nouveau Voyage d’Hector à la poursuite du temps qui passe (Hector újabb utazása a rohanó idő nyomában, 2006)

Fordította és összeállította: Dunajcsik Mátyás