10+1 könyvadaptáció, amit érdemes tavasszal megnézni a színházban
2020. február 22.-től látható a Katona József Színház Sufni színpadán Anna Politkovszkaja Orosz napló című könyve, valamint Stefano Massini Az átnevelhetetlen című monodrámája alapján Az átnevelhetetlen című előadás Fullajtár Andrea szereplésével. A darab rendezője Pelsőczy Réka.

Több mint tíz év telt el azóta, hogy Anna Politkovszkaját Moszkvában egy liftben agyonlőtték. Nem ez volt az első eset, hogy a Kremllel kritikus újságírót el akarták tüntetni az útból, a kivégzői viszont azon a napon biztosra mentek. A Random House 2007-ben posztumusz kiadta az Orosz naplót (ennek angol fordításán dolgozott közvetlenül a halála előtt Politkovszkaja és ez jelent meg 2018-ban magyarul is), melyben korrupcióról, a szabadságjogok csonkításáról és megfélemlítésről is beszámol – például arról az időszakról, amelyet ő maga az orosz parlamenti demokrácia halálának nevezett. Stefano Massini, a kortárs olasz színház egyik legjelentősebb szerzője nem sokkal Anna Politkovszkaja halála után monodrámát írt az újságírónő cikkei és önéletrajzi feljegyzései alapján. A két szövegből áll össze a Katona József Színház előadása, amelyben Fullajtár Andrea kelti életre az elszánt és bátor, ám a rezsimmel szemben mégis védtelen újságírónőt, aki hol tárgyilagosan, hol döbbenten, hol humorral és iróniával beszél az általa átéltekről és látottakról.

Hol? Katona József Színház, Sufni 

Bemutató: 2020. február 22.

A cikk elolvasható itt

Az előadás színlapja megtekinthető itt

Jegyek vásárolhatók itt

Fordította: Győri László
Ha Guy Ritchie regényt írna... Bizarr, őrületes gengsztersztori Bécsből
Bécs, 1938 márciusa. Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolják. Azon a napon, amikor a fél város a Heldenplatzon ünnepli az Anschlusst és a Führert, lakások ,,evakuálására" specializálódott,...
E regény viharként söpört át Európán. Pompás családtörténet, mely az olvasót minden erőlködés nélkül húzza át három évszázad magyar történelmén. A főszereplők magukkal ragadóak....
további újdonságok »