Méhes Károly: Száguldó magyarok – Könyvbemutató
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, 2019. november 27-én 18 órára a Magvető Caféba, Méhes Károly Száguldó magyarok című kötetének bemutatójára. A szerzővel Bujtor Balázs autósport-szakértő beszélget majd, és meglepetésvendégek is érkeznek! A helyszínen a könyv kedvezményesen megvásárolható lesz!

A Száguldó magyarok életrajzi és autósport-történeti könyv. Méghozzá négy magyar versenyző életét-sorsát olvashatják benne, azét a négy autósét, akik gyorsasági nagydíjon, Grand Prix-n indulhattak, vagy legalább megízlelhették, milyen egy királykategóriás autót vezetni. Mivel tehát nem sok ilyen magyar akadt a versenyautózás bő egy évszázada alatt, érdemes megbecsülni – és megismerni őket.
Szisz Ferenc 1906-ban a Renault színeiben nyerte a sportág legelső Grand Prix-jét, a Francia Nagydíjat, így az ő nevével kezdődik az autósport története.
Hartmann László az 1930-as években kis magánistállójának Bugattijával, majd Maseratijával próbálta felvenni a versenyt a nagy Mercedesek, Auto Unionok és Alfa Romeók ellen.
Kesjár Csaba az első ígéret volt, aki bekerülhetett volna a Forma–1-be, de csak három kör adatott számára 1987-ben, egy évvel tragikus halála előtt.
Amit ő nem tudott beteljesíteni, az Baumgartner Zsoltra várt, aki végül első honfitársukként 2003–04-ben, előbb a Jordan, majd a Minardi csapat tagjaiként 20 nagydíjon indult, és 1 világbajnoki pontot szerzett.
A Száguldó magyarok eddig sehol nem publikált adatokkal, interjúkkal és fotóanyaggal igyekszik bemutatni a rajongóknak Szisz, Hartmann, Kesjár és Baumgartner pályafutását.

Méhes Károly (1965) irodalmi munkássága mellett harminc éve tudósít a Forma–1 világáról különböző napilapok és szakfolyóiratok hasábjain, illetve hazai és külföldi weboldalakon. 1998 óta 21 autóversenyzésről szóló könyve jelent meg, legutóbb egy Gilles Villeneuve életéről szóló angol nyelvű interjúkötet és a Scuderia Ferrari történetét feldolgozó album.

Az eseményről bővebben itt

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség. A korabeli dokumentumokra...
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis...