Borítópornó rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek a nagy ötletek, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Ezúttal Földi Andreával beszélgettünk Masha Gessen könyvéről, A szavak erejéről, amely a Pussy Riot tagjainak történetét meséli el.
A szavak ereje – Pussy Riot. 2012. február 12-én öt fiatal nő lépett be a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházba. Neonszín ruhában, harisnyában és maszkban "punk imát" adtak elő. "Isten Anyjához" könyörögtek, hogy szabadítsa meg őket Putyintól. A biztonsági őrök gyorsan lekapcsolták őket. Hármójukat letartóztatták, bíróság elé állították. Kettejük büntetése messzi büntetőtábor volt.
Az ügy azonnal címlapra került a nemzetközi sajtóban, a videofelvételek vírusként terjedtek. Sok millió követőjük felismerte, hogy a Pussy Riot tagjai nem csupán ádáz politikai szembenállók, de művészek is. Masha Gessen széles körű kapcsolatot alakított ki a csoport tagjaival, a hozzátartozókkal és társaikkal. Megtudhatjuk, hogyan vált a lánycsapat közös látásmódon osztozó művészcsoporttá, és mi adott nekik elég bátorságot és képzelőerőt ahhoz, hogy művészeti közlésigényüket és politikai ellenzékiségüket ennyire látványosan és egyedi módon fejezzék ki.
Hogyan készült el a borító, miből indultál ki a tervezéskor?
Az Athenaeum Kiadó gondozásában tavaly ősszel jelent meg a tragikus sorsú Anna Politkovszkaja posztumusz kötete, az Orosz napló. Egészen súlyos tartalomról van szó, a napló azt meséli el, mutatja meg napról napra, ahogyan a zsarnokság ráterjed egy 21. századi társadalomra, és elemről elemre felfalja a szabadság minden formáját. A könyv a szerző erejéről és a szabadsághiányról mint gyászokról szól, ezért a borítót a nagyon tiszta kontrasztra építettem: fehér háttér előtt antracit színű folt: Politkovszkaja sötét alakja (az újságíró szerzőt Putyin születésnapján, kvázi a vezérnek küldött ajándékként lőtték fejbe saját otthona lépcsőházában). Azon a borítón csak a robusztus tipográfia kapott színt, az is visszafogottat: fehéret kevertem a szabadság kék színébe. Néhány héttel a megjelenés után kiderült, hogy ez a borító egy vizuális kulcs is lehet. Akkor már készítettük elő a Nobel-díjas John Maxwell Coetzee A barbárokra várva című regényének revideált kiadását, és a szerkesztőségi csapat egy pillanat alatt felismerte, hogy ez a történet ugyanarról szól fikcióként, mint Politkovszkaja naplója non-fiction eszközökkel megjelenítve: a zsarnokság terjedéséről és a terjedés természetéről. Ami hozta is A barbárokra várva borítóját, fehér háttér előtt antracit folt: Coetzee komoly, szigorú alakja. Masha Gessen hatalmas riportja, A szavak ereje az orosz ellenzéki mozgalom, a Pussy Riot történetét meséli el. A lányok emblematikus áldozatai, jól azonosítható hősei a terjedő zsarnokságnak, világos tehát, hogy a borító is jelzi a közösséget a korábbi két kötettel: fehér háttéren antracit folt (maszkos női alakok), és színt itt is csak a robusztus tipó jelenít meg. Kicsit másként, mint az eddigieknél, hiszen mégiscsak egy punk csapatról van szó.
A teljes írás a Könyvesblog oldalán olvasható
