Előrendelhető a Vadon!
A montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme előtt elterülő síkság. A háromfős Brinson család is azért érkezik a városba, hogy megcsinálja a szerencséjét. A hegyekben hatalmas erdőtűz pusztít, a tizenhat éves Joe apja pedig elindul, hogy önkéntesként segítsen a tűz oltásában. A fiú ezalatt tanúja lesz annak, hogyan használja ki apja távollétét anyja arra, hogy bomlásban lévő házasságából egy kapcsolatba meneküljön.
Ford regényeit és novelláit a „dirty realism”, a „piszkos realizmus” irányzatába sorolják. A világszerte ismert szerző generációjának egyik legjobbja, akit számtalan díjjal tüntettek ki. Independence Day című, 1995-ös regénye megkapta a Pulitzer- és a PEN/Faulkner-díjat is; ezzel az első olyan mű lett, amely mind a két jelentős amerikai díjat bezsebelte.
A Vadonból Carey Mulligan és Jake Gyllenhaal főszereplésével 2018-ban film készült.

Fordította: Berta Ádám

Tervezett megjelenés dátuma: 2019.04.05.

Előrendelhető itt
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Zsarnok? Zseni? Vagy csak zseniális üzletember?
Végre film készül az első minden részletre kiterjedő és valóban alapos kutatómunka nyomán megírt Ferrari-életrajzból. Enzo Ferrari a 20. század egyik legbefolyásosabb, legtitokzatosabb...
,,Nyugi, kisapám! Azt hitted, hogy nem voltam pilóta?"
Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg,...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...
VÁMOS MIKLÓS
Akiket megöltek a vészkorszakban, azoknak leszármazottjaik sincsenek, tehát nemcsak a nagynénik, nagybácsik hiányoznak a családi láncolatból, hanem az unokahúgok és -nővérek, az unokaöcsök...