„A szexuális abúzus elkövetője az esetek jelentős részében az áldozat ismerőse, nagyon sok esetben családtagja, valamilyen módon bizalmas viszonyban áll vele.”
Víg Sára pszichológus, a Beszélj róla! projekt egyik szakembere, az Anoni Mara Társaság tagja. A Beszélj róla! projekt célja megtörni a csendet, az, hogy beszéljünk végre őszintén a gyermekkori szexuális abúzusról. A Beszélj róla! honlapja lehetőséget nyújt az áldozatoknak, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse a borzalmat, amely megesett vele. Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít. Nem könnyű beszélni róla, sokaknak hosszú időre van szükségük. Ezért jött létre a beszeljrola.hu oldal: itt mindenki a saját tempójában haladhat előre. A Társaság reményei szerint kialakul egy támogató-bátorító közösség, ahol mindenkinek könnyebb lesz kiönteni a lelkét.

Mit gondol, a 2017-es évben valamiért tényleg megugrott a szexuális erőszak bűncselekmények száma, vagy csak a sajtóérdeklődés miatt érezzük így?

Nem gondolom, hogy megugrott volna. A sajtóérdeklődés középpontjába azért kerülhetett eddig sosem látott mértékben, mert a túlélők, volt és jelenlegi áldozatok közül sokan most mertek egyszerre megszólalni, kiállni a nyilvánosság elé, ami elképesztően bátor dolog. Az, hogy voltak, aki közöttük elsőként meg merték tenni ezt a lépést, a többieknek is erőt adhatott, mert a „nem vagyok egyedül” érzése létrehoz egy támogató hátteret az ilyen nagyon érzékeny helyzetekben. Ezek egymást erősítő folyamatok, amiknek valamiért most jött el az ideje.

Milyen a természete egy szexuális bűnözőnek, milyen a profilja? Lehet egyáltalán általános képet leírni róla? Miben más a nők/férfiak elleni elkövető, mint a gyermekeket bántalmazó?

Nem lehet konkrét személyiségprofillal leírni „az elkövetőt”. A szexuális abúzus elkövetője az esetek jelentős részében az áldozat ismerőse, nagyon sok esetben családtagja, valamilyen módon bizalmas viszonyban áll vele. A felnőtt nők vagy férfiak ellen elkövetett abúzus során az áldozat kiszolgáltatott, függő helyzetben van, az elkövető ezt a gyengébb, alárendelt helyzetet használja ki, minden esetben a saját (nem feltétlenül fizikai) erőfölényével, hatalmával él vissza. Maga az abúzus szó visszaélést jelent. Gyerekekkel szemben egy felnőtt fölénye még inkább érzékelhető, szinte minden szempontból fölérendelt, fölötte áll a gyereknek. Az elkövetők természetében tehát az lehet a közös, hogy az emberek közötti viszonyokban nem ismerik, vagy inkább nem ismerik el a határokat, hajlamosak visszaélni a saját hatalmi pozíciójukkal.

Mik azok a jelek, amikből egy szülő észreveheti, hogy a gyereke szexuális visszaélés áldozata lett? Vannak-e speciális módszerek, amelyekkel ez kideríthető (egészen pici gyerekeknél is, akik még nem beszélnek, a nyilvánvaló esetleges sérüléseken túl)?

Sajnos nincs egyértelmű jelzés vagy tünetegyüttes. Az abúzus mindenképpen összezavarja a gyereket, és sokszor egy olyan ellentmondásos helyzetbe hozza, ahol a számára érthetetlen, értelmezhetetlen szituációban ambivalens érzéseket él meg: egyszerre bízik az elkövetőben, kötődik hozzá, miközben szorongást, félelmet, neheztelést, haragot érez. Ez az ambivalencia még inkább fokozza a szégyenérzetét és az értetlenségét. Különböző korban más és más tüneteket mutatnak a gyerekek, de a hirtelen megváltozott viselkedés (étvágy, evési szokások, szociális viselkedés, saját testhez kapcsolódó viszony és tevékenységek, kicsiknél a szobatisztaság, nagyobbaknál a tisztálkodás) lehet egy jel. Általános a szorongásos tünetek megjelenése, amely a kimondatlanság terhe mellett sokszor szomatikus, testi formában mutatkozik meg. A játékok témája, a gyerekek érdeklődése is megváltozhat: pl. befelé fordulnak, vagy épp ellenkezőleg, „túl” barátságossá válnak, nem a koruknak megfelelő érdeklődést, viselkedést tanúsítanak.

Miért van az, hogy sok gyermeknek „természetes” az abúzus? A legtöbbjükben talán nem is tudatosul, hogy amit tesznek vele (családtag), az természetellenes.

 

Semmiképpen nem mondanám, hogy bárki, bármilyen korban természetesnek veszi az abúzust. Egy gyerek világképében a felnőtt „hatalmas”, „mindent tudó”, főleg ha az illető ismerős, családtag: tudja, hogy mi a helyes, mit szabad és mit nem szabad megtenni. Emiatt nagyon nehezen kérdőjelezi meg, hogy amit egy felnőtt kezdeményez, az helyénvaló-e. Amikor valaki visszaél ezzel a bizalommal, akkor az a felnőtt elkövető minden esetben tisztában van vele, hogy itt ő most valami rosszat csinál, és ezt a gyerek is érzi, érzékeli, illetve nagyon sok esetben fel van szólítva a titoktartásra, vagy meg van félemlítve, fenyegetve. Ez a „tiltott, tilos” érzés adja az abúzus egyik csapdajellegét: „Nem mondhatom el, pedig érzem, hogy rossz.” A hallgatás a beleegyezés érzését erősíti, vagyis a gyerek áldozat bűnrészesnek, önmagában rossznak, bűnösnek érzi sajátmagát.

Ez a folyamat részben magyarázza a nagy látenciát, hogy miért hallgatnak az áldozatok sokszor felnőtt korukig.

Sok szülő miért nem hisz a gyerekének, ha az elmondja neki, hogy „apa” vagy Béla nagybácsi molesztálta őt? Hogyan győződik meg erről, milyen módszereket alkalmaz a pszichológus, jogi szakember?

Az abúzus nagyon szégyellni való téma, igazi tabu. Ha a közvetlen környezetünkben fordul elő, könnyebb elfordulni, nem meghallani, nem elhinni a vádakat, még akkor sem, ha segítséget kérnek tőlünk. Gyerekek szavát pedig még könnyebben hiteltelenítik a felnőttek, legyintve, hogy „csak kitalálod”, „butaságot beszélsz!”.

Ha a gyereket odafordulva, figyelemmel hallgatja meg egy felnőtt, hamar érezhető a valódi kétségbeesés, zavarodottság, segítségkérés. Ezek a történetek olyan élményeket, részleteket tartalmaznak, amit egy gyerek magától nem talál ki.

Miért nem hisznek általánosságban (közvélemény) sokszor az áldozatoknak? Miért vagyunk áldozathibáztatók?

Általánosságban is igaz, amit az egyéni és családi szintekről mondtam, hogy könnyebb nem szembenézni az ilyen súlyos igazsággal. Minden nehéz téma, betegség, nyomor, bántalmazás, kiváltja ezt a félrenézést az emberekből, nem feltétlenül rosszindulatból, egyfajta önvédelem okán. A másik, szintén alapvető emberi működés, hogy igyekszünk megérteni, értelmet, összefüggést keresni a világ történéseiben, és amikor valami „nem fér a fejünkbe”, akkor hajlamosak vagyunk kényszerűen, akár hamis magyarázatot keresni. Az áldozathibáztatás mögött is van egy ilyen működés: „valaki tehet róla!” „Az nem lehet, hogy emberek ezt csak úgy megteszik, minden ok nélkül!”

A hétköznapokban, kis és nagy kérdésekben is próbáljuk megtalálni az igazságos, érthető világ szabályait, és így hibáztatjuk az áldozatokat, elképzelhetetlen mértékben!

Hogyan tud segíteni a pszichológus, jogi szakember az áldozatoknak? Milyen módszerekkel dolgozik, és mennyire mondhatók ezek sikeres vállalkozásoknak? Feldolgozható egy ilyen trauma?

Gyakran hallom túlélőktől, hogy hányan mondták nekik, „lépj túl rajta, felejtsd el!”. Az ilyen mély traumák feldolgozása nem az elfelejtés eszközével zajlik, sőt, épp ellentétesen működik: aki felejteni akar, és nem foglalkozni vele, az egyszer csak szembetalálja magát a traumával a legváratlanabb, legfájdalmasabb helyzetekben, tünetek formájában.

A feldolgozás első lépése a szembenézés, ennek pedig az egyik fontos része, hogy az abúzus elszenvedője kimondja, elmeséli, valamilyen formában láthatóvá teszi a saját történetét. A beszeljrola.hu-n megosztott történetek mind név és arc nélkül, és mégis nagyon közelről mutatják meg ezeket a fájdalmakat. És ez a gyógyulás kezdete, fontos része.

Ha olyan közegben sikerül ezt megtenni, ahol elfogadják,megértik, támogatják, akkor jó esélye van rá, hogy ha teljesen feldolgozni nem is tudja, de megtanul ezzel együtt teljes életet élni.

Mit tehet az az áldozat, akinek nincs anyagai háttere vagy lehetősége megfelelő szakemberhez fordulni? Van-e olyan módszer, amellyel saját erőből tudja „gyógyítani” magát?

Nem gondolom, hogy csak szakember segítségével lehet gyógyulni. Az olyan családi közeg, hozzátartozó, közeli barát, akivel igazi, mély bizalmat él meg az áldozat, nagy segítséget nyújthat. Természetesen ilyen lehet egy terápiás kapcsolat is.

Jennie Melamed Lányok csöndje megvásárolható itt

Kövesd az Okos-lányregények oldalát itt

Máramarosi Lili, Szabó Tibor Benjámin (szerk.)
Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben "Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára" címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl,...
Frank Schätzing
Emlékszünk még Frank Schätzing RAJ című regényére? A német mester egyetlen képből bontja ki az egész világra kiterjedő ökokatasztrófa és a megvadult természettel szemben vívott emberi küzdelem történetét:...
Jonas Jonasson
Fordította: Kúnos László
Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában.

Az egész egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött. Allan és Julius...
Jodi Picoult
Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ