„Egyetlen gyereknek sem természetes az abúzus”
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója, vezetője, a kuratórium elnöke. Korábban az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója, valamint a 2015-ben megjelent, gyermekjogokkal és válási problémákkal foglalkozó Rám is gondoljatok című könyv szerzője. A munkája a szenvedélye, a gyermekjogok elszánt harcosa.
Interjú.
Mit gondol, a 2017-es évben valamiért tényleg megugrott a szexuális erőszak bűncselekmények száma, vagy csak a sajtóérdeklődés miatt érezzük így?
Feltehetően nem történt több ilyen cselekmény. Nem az erőszakesemények száma nőtt, hanem a látencia (rejtve maradás) csökkent – főként attól, hogy többet és nyíltabban beszélünk a jelenségről, illetve hogy nemcsak az elkövetők kaptak figyelmet, hanem az áldozatok is. Bár még mindig gyakori az áldozathibáztatás, a rossz attitűd, de egyre több a pozitív és megerősítő társadalmi- és médiareakció is, ami az áldozatokat segíti abban, hogy azt érezzék, nem maradhat többé titokban, ami velük történt.
Milyen a természete egy szexuális bűnözőnek, milyen a profilja? Lehet egyáltalán általános képet leírni róla? Miben más a nők/férfiak elleni elkövető, mint a gyermekeket bántalmazó?
A gyerekekkel szembeni elkövetőkről tudok beszélni csak, arra van rálátásom. Az ő profiljuk nagyon más, mint amit általában az emberek képzelnek. Nagyon kevés a pedofil elkövető (1-7% körüli az arányuk), a többség olyan szociábilis, felelős munkát ellátó felnőtt, akivel a gyereknek bizalmi kapcsolata van (rokon, hozzátartozó, családtag, tanár, edző, lelki kísérő, szülőkkel baráti kapcsolatban álló szomszéd, munkatárs stb.). Az elkövetők jó részének kvázi mindegy, hogy kivel létesít szexuális kapcsolatot, nem kifejezetten a gyerek vonzza, hanem hogy „könnyű áldozatot” talál. Más része az elkövetőknek egy hosszabb folyamat eredményeként lépi át azt a határt, aminek a vége az erőszak (ezért gyakran nem úgy gondolnak arra, ami történt, mint erőszak, hanem mint amiben „a gyerek is benne volt”).
Mik azok a jelek, amikből egy szülő észreveheti, hogy a gyereke szexuális visszaélés áldozata lett? Vannak-e speciális módszerek, amelyekkel ez kideríthető (egészen pici gyerekeknél is, akik még nem beszélnek, a nyilvánvaló esetleges sérüléseken túl)?
A szexuális erőszak elsődleges tünete a szégyen és a bűntudat (ami miatt általában rejtve, titokban marad a cselekmény). A gyerekek gyakran nem tudnak vagy mernek beszélni arról, ami történik, vagy a felnőttek számára váratlan módon fogalmazzák meg az élményüket. Nem minden esetben vannak fizikai vagy kézzel fogható tünetek (bepisilés, evészavar, alvászavar, kipirosodott bőrfelület); gyakran a szülő csak annyit vesz észre, hogy a gyerek viselkedése radikálisan megváltozik (minden különösebb, ismert ok nélkül).
Ezek az általános tünetek. Ezenkívül, hogy melyik gyerek hogyan reagál, az alapvetően attól függ, hogy milyen a gyerek és a szülő közötti viszony, mennyire tabu a szexualitás, mennyire stabil a bizalmi viszony a gyerekkel, milyen az elfogadott szeretetnyelv a családban, ki az elkövető, hogyan történt az erőszak...
Miért van az, hogy sok gyermeknek „természetes” az abúzus? A legtöbbjükben talán nem is tudatosul, hogy amit tesznek vele (családtag), az természetellenes.
Egyetlen gyereknek sem természetes az abúzus. Minden gyerek érzi, hogy ami történik, az nem komfortos, kényelmetlen, szokatlan, titkolni való vagy valami miatt „más”. Ami a kisgyerekekben (vagy az abúzus jellegétől függően akár nagyobb gyerekekben is) bizonytalan lehet, az az abúzus szexuális jellege. Sokszor a gyerek elmeséli, ami történt vele (ki, mit, hova dugott, mihez ért hozzá), mint egy „sztorit” – aztán a környezet reakciójából döbben rá arra, hogy ami történt, az rossz, és hogy miért az. Ő addig csak azt érezte, hogy valami olyan, amit egyedül nem tud értelmezni/kezelni, ezért el kell mondania...
Sok szülő miért nem hisz a gyerekének, ha az elmondja neki, hogy „apa” vagy Béla nagybácsi molesztálta őt? Hogyan győződik meg erről, milyen módszereket alkalmaz a pszichológus, jogi szakember?
Ez így nagyon leegyszerűsítő kérdés, mert ez általában nem így merül fel, hogy „hiszek-e a gyereknek”, hanem hogy mi a következménye annak, ha ez kiderül. A szülő általában a következményektől ijed meg, és emiatt választja a könnyebb ellenállást (ami a felnőtt világban nyilván a gyerek), és lesz az a dolog vége, hogy nemet mond arra, amit a gyerek elmesél, mert ezzel gyorsan rövidre tudja zárni az egészet (általában). Egyébként ez sokszor nem is tudatos vagy nyílt folyamat. Rengeteg ügyben lehet látni, hogy a felnőtt „nem veszi észre” ami körülötte zajlik – például hogy a partnere a korábbi házasságból származó, velük élő gyerekeket használja –, és amikor kiderül az ügy, akkor őszintén megrendül, majd amikor rádöbben arra, hogy valójában „tudta, csak nem akarta tudni”, na akkor üt be az igazi krízis.
Miért nem hisznek általánosságban (közvélemény) sokszor az áldozatoknak? Miért vagyunk áldozathibáztatók?
Ez megint egy olyan kérdés, aminek könyvtárnyi irodalma van. Csak nagyon leegyszerűsítően lehetne erről röviden írni, és annak óhatatlanul az a vége, hogy pontatlan és felületes lesz a válasz. Vannak társadalmi szintű dinamikák (pl. hogy bizalmi alapú-e a társadalom, hiszünk-e úgy egyébként egymásnak/egymásban), mennyire uralkodó a felelősök hibáztatása (valódi feltárás nélkül), mennyire uralkodóak a szexuális erőszakkal kapcsolatos mítoszok (az áldozat is akarta, alaptalanul szoktak megvádolni ezzel embereket, a nem sokszor igent jelent stb.)...
Hogyan tud segíteni a pszichológus, jogi szakember az áldozatoknak? Milyen módszerekkel dolgozik, és mennyire mondhatók ezek sikeres vállalkozásoknak? Feldolgozható egy ilyen trauma?
Az alaptétele a munkánknak az, hogy meg nem történtté nem tudjuk tenni az erőszakot, de abban segíthetünk, hogy az áldozat együtt tudjon élni vele, és ne ez legyen a mindennapjait legjobban meghatározó élmény. Mivel én jogász vagyok, a pszichológus kollégákat kellene megkérdezni a technikáikról, mert mi annak csak egy dimenziójával találkozunk a teammunka során.
Mit tehet az az áldozat, akinek nincs anyagai háttere vagy lehetősége megfelelő szakemberhez fordulni? Van-e olyan módszer, amellyel saját erőből tudja „gyógyítani” magát?
Minden ember máshogyan van összerakva. Háborúkat is túl lehet élni ép ésszel, és drámai szörnyűségeket is, míg más beleroppan abba, ha elveszíti a munkáját. A rezíliencia, azaz hogy ki mennyire ellenálló, sok mindentől függ, és elég egyéni, ezért nehéz megmondani, hogy kinek mire van szüksége ahhoz, hogy jól legyen, vagy hogy mennyi időre kell neki külső támogatás. Mivel nincs „receptkönyv” a feldolgozásra, mindenkinek más út járható: van aki a munkáját használja (mert művész és alkot egy színdarabot vagy festményt), mások olvasnak, eljárnak olyan beszélgető csoportokba, ahol találkozhatnak azokkal, akiknek hasonló élményük van. Sajnos csak nagyon kevesen jutnak el a szó klasszikus értelmében vett terápiába, és más (szakember által vezetett) feldolgozási technikát is csak kevesen engedhetnek meg maguknak. Részben azért, mert ezek általában fizetősek, részben pedig azért, mert nagyon kevés szakember foglalkozik ezzel.
Jelenleg Magyarországon az állam nem biztosít automatikusan a szexuális erőszak áldozatainak speciális ellátást. Kizárólag civilek, illetve egyéni szakemberi vállalások elérhetőek azoknak, akik nem tudják megfizetni, hogy pszichológushoz járjanak. De a mi lehetőségeink is (civilként) elképesztően szűkösek: kevesen vagyunk, alapvetően Budapesten működünk, a túlterheltségünkről nem is beszélve.
Athenaeum 180
 |
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
 |
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
 |
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
 |
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
 |
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
További Újdonságok
 |
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
 |
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
Kiemelt Ajánlatok
|
|
A Vámos Miklós KiskönyvTÁR öt karcsú művet kínál díszdobozban. Ötfogásos betűlakoma, ideális ajándék azoknak, akik szeretnek Vámos Miklós bűvkörében lenni.
Sorszámozott, dedikált,...
|
|
|
Fordította: Sziklai István
MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves...
|
