Emlékszel még, mikor kezdett először foglalkoztatni a külsőd?
Már óvodában is fontos volt, hogy csinos legyek. Egyáltalán nem volt mindegy, hogy mit veszek föl.
Mi a véleményed arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?
Csodálatos lehetőség az ezzel foglalkozó üzletágaknak őrületes profit beszedésére. Mi meg hagyjuk magunkat manipulálni.
Megesett már veled, hogy a külsőd miatt bíráltak? Ez hogy érintett téged?
Mivel nem szeretek divatos lenni, ezt szinte kiprovokálom. Eddig egyszer volt bántó a dolog – leginkább pozitív visszajelzéseket kapok, már amiket hallok. Az a bizonyos eset pedig csak abbéli meggyőződésemben erősített meg, hogy az embernek akkor fáj a negatív kritika a külsejét illetően, ha a lelke „nincs rendben”.
Van olyan, amit kevésbé kedveltél magadon, de az évek során sikerült elfogadnod, sőt, megszeretned?
Ismét csak a „belső dolgokkal” tudok előhozakodni: tiniként, amikor az ember még nincs „kész”, egy csomó mindenen szeretne változtatni, aztán az évek múlásával egyre jobban megismeri önmagát. Az erényeit, fogyatékosságait és a külsejét is elfogadja olyannak, amilyen. Hovatovább: MEGSZERETI!
A testet lehet formálni, sőt, mozogni kötelező. A lelket is lehet, de az macerásabb.
Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?
Teóriám szerint minden korban és égtájon az az általános szépségideál, ami nehezebben elérhető. Például a gyűjtögető/futkározó/vadászó/halászó korszakokban a dús idomok, a kövérség volt az eszmény (melynek elérése igencsak strapás lehetett). Manapság a mi éghajlatunkon, ahol az üzletek polcai roskadoznak az előre csomagolt enni - és nassolnivalóktól, és emellett egyre többet ülünk, és állandó versenyfutásban vagyunk az idővel: a kimunkált, inas, izmos test az erény.
Szerinted meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt a környezetedben testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)
Az észszerű és jól megválasztott tisztítókúrák egészségesek, ellenben semmilyen fogyókúra nem jó semmire. Amint abbahagyjuk, gyorsan vagy lassan, de mindent visszaszedünk. Mérjük fel, mennyire vagyunk hízékonyak, mi volna az eszmény, és ezért mit kell (t)ennünk. A cél, hogy a testünk erőben, egészségben szolgáljon minket. Ami ennek a rovására megy, az már a pszichológusra tartozik.
Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Szerinted hol az a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?
Korunk legnagyobb átverése a „valósítsd meg önmagad!”, „a mert én megérdemlem” stb. Az ember nem akkor lesz önmaga, ha állandóan saját magával van elfoglalva. Ellenkezőleg! Lásd a saját farkát hajkurászó kutyát/macskát. Akkor élünk értelmes életet, ha nálunk fontosabb valakinek vagy valaminek szenteljük (beleértve a derékbőségünk centimétereit).
Mona Awad Antilányregény című kötete megvásárolható itt
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
Segíts magadon, az Isten is megsegít. Segíts másokon, és a bődületes zűrzavar, amit az egyszerűség kedvéért életnek szoktunk hívni, fokozódik. Ezúttal vidéki postások testében, lelkében,...
|
Fordította: Bartók Imre
Nem tehetjük semmissé a múltat, de megváltoztathatjuk a jövőt.
2022. február 24. Vladimir Putyin megkezdi Ukrajna átfogó invázióját. Mihail Zigar független orosz újságíró petíciót tesz közzé a Facebookon, amelyet több száz újságíró, majd további...
|
A halálnak van humorérzéke
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám.
KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem. DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI,...
|
Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses...
|