Indulnak az Athenaeum-esték!
Poliamoria – lehet-e egyszerre több embert szerelemmel szeretni?

Bemutatkozik az etikus többszerelműség világa, ahol nem kell választani. „Csupán” minden kedvesünk igényeit szem előtt tartva, őszintén és szeretetteljesen a közös boldogságra törekedni.

Az ókori Athénban évszázadokon keresztül élt egy hagyomány. Pallasz Athéné templomában filozófusok és költők olvasták fel műveiket a város polgárainak, egymásnak – mindannyiuk közös épülésére. Megosztották egymással gondolataikat azokról a kérdésekről, amelyek érintették, foglalkoztatták őket.

Fontos/érdekes dolgokról, közösen – e kettő volt a hagyomány alapja. Hadrianus császárnak annyira megtetszett ez a koncepció, hogy Rómában, Pallasz Athéné templomában, az Athenaeumban állandó közösséget szervezett filozófusokból, költőkből – az eszmecsere és közös művelődés öröméért.

Az Athenaeum Kiadó feléleszti a legendát. Havonta egyszer a Lurdy Házban működő Líra-Móra könyvesboltunkban biztosítunk teret és lehetőséget az együtt gondolkodásra, a találkozásra, arra, hogy a bennünket érintő és érdeklő kérdésekről hallgassunk remek pódiumbeszélgetéseket, és arra, hogy olvasóink megismerhessék egymást és a kiadó munkatársait.

Az Athenaeum-esték minden alkalommal egy-egy, az életünket meghatározó jelenséget, problémát vagy épp élményt jár körbe, ismereteket ad, véleményeket ütköztet, és megadja a lehetőséget nézőinek is, hogy meglátásaikkal alakítsák közös felismeréseinket. A pódiumbeszélgetéseket követően pedig kötetlen társasági keretek között találkozhatnak, beszélgethetnek a kiadói csapat tagjaival és szerzőinkkel.

A sorozat második estjétől a rendezvények állandó háziasszonya Szurovecz Kitti író, újságíró, az Athenaeum Kiadó sikerszerzője lesz. Őt mutatjuk be az Athenaeum-esték első előadásán. A szerzővel Almási Kitti pszichológus beszélget a borderline szindrómások párkapcsolati esélyeiről, az áldozattá válás veszélyeiről, és egy egészen különleges jelenségről, a poliamoriáról. Léteznek közöttünk emberek, akik identitásukból adódóan egyszerre, egy időben több partnerrel is képesek szerelmi kapcsolatokat működtetni – és teszik mindezt valamennyi szereplő tudtával és beleegyezésével. Akár hárman, akár négyen vagy még többen törekednek közös boldogságra, tehát nem a félrelépés, megcsalás gondolatát legalizálja a poliamoria, hanem az egyszerre több szerelemre kész lelket. Különleges adottság? Szerelmi felszabadulás, amely a társadalom nagy részének szemében bűn? Szurovecz Kitti következő könyvének témája a kettőnél több embert egymáshoz fűző, kölcsönös elfogadáson és megértésen, együttműködésen alapuló szerelem. Meghívott vendégünk Dittera-Balogh Andrea fordító, író, a Poliamoria Magyarország közösség egyik szervezője.

Időpont: 2017. 05. 29. 19:00
Helyszín: Lurdy Ház, Líra-Móra könyvesbolt
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12–14.

További részletek itt

Kiss László - Bérczesi Róbert
behúzott szárnyú felfelé zuhanás
már átláttok rajtam, de nem láttok belém
én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton
boldogabb akar lenni, és nem érti meg,
hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű
és folytatnám...
Pataki Éva
Az 1890-es évek elejének Budapestjén lázasan folyik a készülődés a magyarság ezeréves fennállásának megünneplésére. A millenniumi előkészületek forgatagában Pulszky Károly, a nemzetközi hírű, becsvágyó...
további újdonságok »
Mireille Guiliano
Fordította: Szieberth Ádám
A francia nők tudnak élni!
A francia nők nem híznak (New York Times bestsellerlista 1. hely) szerzőjének új könyvében az írónő górcső alá veszi a franciák osztriga iránti vonzalmát. Megismerhetjük az osztrigát begyűjtő és feltálaló...
Charlie Higson
Charlie Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak...