„Az evésnek nem szabad lemondásokkal járnia, szóljon inkább az élvezetről, méghozzá úgy, hogy nem ész nélkül habzsoljuk a káros alapanyagokat.”
Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN főmunkatársa, aki ráktúlélőként kendőzetlen őszinteséggel írt betegségéről és gyógyulásáról Hamvaimból című művében, most pedig gőzerővel dolgozik legújabb könyvén, amelynek a címe egyelőre titok. Évinek is feltettük a hét kérdést. Interjú.

Emlékszel még, mikor kezdett először foglalkoztatni a külsőd?

Amióta az eszemet tudom, azóta foglalkoztat a külsőm. Már az oviban sem volt mindegy, milyen ruhát készít ki anya. Nagyon korán határozott elképzelésem volt a megjelenésemről (is).

 

Mi a véleményed arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?

Az, hogy nem lehet kettéválasztani a külsőnket a belsőnktől. Nézhet ki valaki brutál jól egy képen, ha az a helyzet áll fenn, hogy az életben nulla a kisugárzása, vagy ordít már róla messziről, hogy egyáltalán nincs rendben önmagával. Így hát szerintem az se keseredjen el, aki nem nyerte meg a génlottót, mert ha valaki megtanulja elfogadni önmagát, akkor tök mindegy, hány centi a combkerülete, persze egészséges határokon belül.

 

Megesett már veled, hogy a külsőd miatt bíráltak? Ez hogy érintett téged?

Persze. Az egyik egyetem felvételijéről azért utasítottak el, mert egy centisre nyírt, hidrogénszőke hajam volt, és egy karikát lövettem a számba. Viszont nem kezdtem el az elutasítás miatt otthon a párnámba sírni. Azt gondoltam, ha úgy nem kellek, akkor nekem nincs semmi dolgom azon a helyen.

 

 Van olyan, amit kevésbé kedveltél magadon, de az évek során sikerült elfogadnod, sőt, megszeretned?

A legszembetűnőbb testi hibám az, hogy rossz a szemem és ezért szemüveget kell hordanom hároméves korom óta. Az anyukám engem arra tanított, soha ne engedjem, hogy csúfoljanak emiatt, és ne hagyjam magam semmilyen körülmények között. A nevelése szemmel láthatóan sikeres volt. Egyszer próbálkozott velem egy srác még általánosban, pápaszemesnek csúfolt. Én meg bokán rúgtam. Azt hiszem, azóta nem szólt be nagyon a szemüvegemre senki. Sőt, inkább azt feltételezik, hogy divatból hordom, annyira hozzám nőtt.

 

Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Azért ennek köze van ahhoz is, hogy útjára indult az egészséges életmód forradalma. A diétákkal (a fogyókúrákkal meg pláne) az a baj, hogy a külsőségek miatt csinálják őket. Pedig az egészségünk megőrzése érdekében a legfontosabb az, hogy helyesen táplálkozzunk, aminek a kellemes mellékhatása a karcsúság ugye.

 

 Szerinted meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt a környezetedben testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)

A fogyókúra abszolút helytelen. A legtöbb azért is sikertelen, mert drasztikus, és nem lehet életvitelszerűen tartani. Szóval senki ne fogyókúrázzon, helyette inkább – akár dietetikus segítségével – mindenki térjen át a kiegyensúlyozott étrendre, ami egész életünkben könnyedén tartható és követhető. Az evésnek nem szabad lemondásokkal járnia, szóljon inkább az élvezetről, méghozzá úgy, hogy nem ész nélkül habzsoljuk a káros alapanyagokat. Én például egyáltalán nem értem, mit lehet szeretni a chipsen és a cukros üdítőkön, de nálunk soha nem is volt ilyesmi otthon. És szerencsére nincs a környezetemben olyan ember, akinek evészavarai lennének.

 

Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Ön szerint hol az a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?

Azon a ponton, amikor már képtelenek vagyunk felismerni tetteink súlyát és következményeit. Ez legtöbbször az önismeret hiányát jelenti egyébként.

Az Antilányregény Facebook oldala megtekinthető itt

A kötet megvásárolható itt

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Sziklai István
Szinte érezni a félelem ízét
Oroszország, 1812. Franciaország végre méltó ellenfélre talált? Oroszország lerohanásának előestéjén a félig francia, félig angol Matthieu Carrey Napóleon ötszázezres hadseregének soraiban...
,,Hiszen, tételezzük fel, mire Kobak felnő, még létezik könyv, és lesz, aki olvas, és esetleg Kobak kezébe kerülnek a könyveim, és feltűnik neki, hogy mindenkiről szó esik, a testvéreiről,...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
A halálnak van humorérzéke
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám. KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem. DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI,...
Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses...