Szurovecz Kitti író, a Meglepetés magazin újságírója. Korábban a fantasztikum világában alkotott, a tavaly ősszel megjelent új regényében már más irányba fordult: egy nő borderline-os férfival való szerelmi kapcsolatát írta meg, amiből az is kiderült, mennyire könnyű észrevétlen módon átlépni azokon a határvonalakon, amin túl már nem érezzük jól magunkat.

Emlékszel még, mikor kezdett először foglalkoztatni a külsőd?

Most hirtelen az jut eszembe, hogy tizenkét évesen elkezdett foglalkoztatni, hogy több anyajegy is van az arcomon. Azt is észrevettem, hogy más lányoknak nincs ennyi. Ez zavarni kezdett, el is mentem egy bőrgyógyászhoz, azt hittem, létezik valami csodakrém, ami elmulasztja őket és olyan tökéletes bőröm lesz, mint a többi kislánynak. Kiábrándított, hogy azokat csak kivágni lehet, és szigorúan felnőtt koromban, ráadásul heges marad. Teljesen elkeseredtem, olyannyira, hogy vettem egy korrektort és másnaptól mindennap sminkeltem. Pedig soha senki nem mondta, hogy csúnyák az anyajegyeim, szóval nem tudom, miért volt ezzel kapcsolatban ez a korai frusztrációm.

Mi a véleményed arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?

Nem vagyok túl lelkes ebben a témában. Kifejezetten zavar, hogy a legtöbb magazincímlap, tévéműsor, és az internet is önti ránk a tökéletesre sminkelt és retusált nőket, akikhez átlagos dolgozó nőként és anyukaként nyilván nem lehet felérni. Mi a Meglepetés magazinnál épp ezért fokozottan figyelünk arra, hogy olyan nőket tegyünk címlapra, akikkel az olvasó azonosulni tud, akiktől nem érzi magát rosszul, akik természetes szépségek, és a szó szoros értelmében hús-vér nők. Az én lelkem ebben az értelemben egyébként is könnyebb, mert újságíróként dolgozom, és sokszor tapasztalom, hogy az ünnepelt szépségek is fáradtan, karikás szemmel, nem a legjobb formájukban érkeznek hozzánk fotózásra, és látom a smink, frizura, styling utáni végeredményt is, amikor a címlapon pózolnak. A két állapot között előfordul, hogy ég és föld a különbség, de ez így is van rendjén. Hiszen mindannyian földi halandók vagyunk, ugyanakkor a két szememmel látom: egy jó sminkes, fodrász és fotóretus után bárkiből lehet bombanő, és most nem túlzok! Egyébiránt pedig csöppet sem tetszik a tökéletesség-centrikus világ, és örülök annak, hogy a hazai média egyre inkább nyit a természetes külsejű nők megjelenítése felé.

 Megesett már veled, hogy a külsőd miatt bíráltak? Ez hogy érintett téged?

Általános iskola felső tagozatban csúfoltak a fiúk, hogy nagy a fenekem. Emlékszem, hogy nagyon rosszulesett, és utána sokáig olyan holmikban jártam, amelyek majdnem térdig eltakartak. Később egy párkapcsolatban, már gyerekszülés után kaptam azt a bírálatot, hogy nem elég feszesek az izmaim és nincs semmi mellem. Ennek hatására kezdtem el sportolni, és a szoptatás befejeztével sor került a mellműtétemre is. Egyiket sem bántam meg, mert könnyebb normális méretű mellekkel csinosan öltözködni, és a sportolás azóta az életem nagyon fontos része lett, de maga a motiváció, hogy mindezt olyasvalaki kedvéért csináltam, aki elvben „feltétel nélkül szeretett”, ugyebár, igencsak szomorú. Egy biztos: a külsőnket ért bírálat évekre megbélyegez bennünket.

 Van olyan, amit kevésbé kedveltél magadon, de az évek során sikerült elfogadnod, sőt, megszeretned?

32 éves vagyok és nyugodt szívvel jelentem ki, hogy a világon semmi nem zavar azon, ahogyan kinézek. Volt néhány betegségem, és az ezekből való gyógyulás alatt megtanultam tisztelni a testem, szeretni és másként tekinteni rá. Nem szabad a külső hibáinkon keseregni, sokkal inkább arra kell gondolni, milyen hálásak lehetünk a testünknek, hiszen a szemünkkel látjuk a tengert és a hegyeket, az orrunkkal, még ha görbe is, érezzük az illatokat, és azok az X- lábaink pedig csodálatos helyekre visznek el minket. Valahogy így gondolok a testemre, és nem igazán érdekel, ha egy-két kilóval nehezebb vagy könnyebb, egy-két pigmentfolttal, ránccal több vagy kevesebb. A lényeg a mosoly, és hogy jól érezzem magam a bőrömben.

Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Sok éven át áradt a médiából a tökéletes, vékony test dicsérete, legalább ennyi idő, míg ez lecseng. Emellett nem is egyetemes ez a jelenség, amiről beszélsz, mert van, hogy felkapják az ötletet: akkor most jöjjenek az egészséges külsejű, teltebb nők a címlapokra, tévébe, miközben a nagy divatházak kifutóin még mindig nádszálkisasszonyok vonulnak, ami ugyanúgy bekerül a médiába. Szerintem ez egy ördögi kör, ami nem fog lezárulni, de van választásunk, hogy részt akarunk-e venni benne, vagy sem. Hiedelem, hogy a karcsúság egyenlő a boldogsággal, ahogyan az is, hogy a férfiak csak a kákabélű lányokra buknak. Az én férjem például kifejezetten szereti, ha van rajtam néhány plusz kiló és nem szúrják a csontjaim.

 Szerinted meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt a környezetedben testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)

Nem ismerek senkit, aki étkezés szempontjából olyan szigorú lett volna magához, mint az Antilányregény című könyvetekben Lizzie. Elborzadva olvastam, hogy rendre csak tíz deka halat vett magának, mérőpohárral adagolta ki a borát és folyamatosan szenvedett attól, hogy mások körülötte rendesen esznek. A sok önsanyargatás hatására boldogtalan nővé vált. Nem tudom, mások hogyan diétáznak, én konkrétan sehogy. Annak a híve vagyok, hogy sokszor kell kisebb adagokat enni, de semmit nem szabad megvonni a szervezettől. Persze, csak mértékkel, de az édességet sem. Én nem diéta, inkább mozgáspárti vagyok. Hetente háromszor–négyszer felváltva kocogok és tornázom, ez rendben tartja az állóképességemet és a testsúlyomat is.

Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Szerinted hol az a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?

Nyilván egyetlen párkapcsolatnak sem tesz jót, ha mindig kelbimbó van vacsorára, ahogyan az sem, hogy az egyik már nem tud megenni lelkifurdalás nélkül egy somlói galuskát, mert a másik nyálcsorgatva, idegbetegen figyeli, hogy eszik, de a világért sem kóstolná meg, nehogy ráragadjon két deka. Az állandó diéta folyamatos önkontrollt jelent, ami ellehetetleníti, hogy elengedjük magunkat, akár a baráti társaságban, akár a szerelmi életünkben. A kiéhezettségtől kedvetlenek, energiahiányosak leszünk, a libidónk pedig a béka feneke alá zuhan, ami meg a szexuális életet vágja tönkre. Ha túl sokszor érezzük rosszul magunkat az étkezési szokásaink miatt a párunkkal vagy egy társaságban, akkor esélyes, hogy jó ötlet változtatni. Nem szabad megvárni, amíg a külsőnk oltárán minden tönkremegy körülöttünk – a kapcsolataink mellett a testi-lelki egészségünk is.

Petőfi Sándor Szerelem gyöngyei Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....

Karinthy Frigyes Így írtok ti - Gyűjteményes kiadás Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...

Móricz Zsigmond Úri muri ,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...

Ady Endre Szeretném, ha szeretnének ,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...

Babits Mihály Timár Virgil fia ,,Az él igazán, aki másért él" Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...

Leo Vardiashvili Sűrű erdő szélén Fordította: Neset Adrienn Élni fontosabb, mint túlélni. ,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...

CRISTINA CAMPOS Történetek férjes nőkről Fordította: Mester Yvonne Mindannyiunknak vannak titkai Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...

Claudia Hochbrunn Itt mindenki idióta? - Az irigyek, az örök optimisták és egyéb nehéz természetű embertársaink Fordította: Csősz Róbert Mindenki idióta - csak én nem! Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....

Drága édesanyám - 15 megható történet arról, aki a legfontosabb Anya csak egy van Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...